Visszavonuló világsztárok
Két világklasszis sportoló szinte egyidőben jelentette be visszavonulását. Nagy László, a Veszprém kézilabdacsapatának klasszis jobbátlövője a válogatottságot mondta le, Andrea Pirlo olasz labdarúgó pedig az aktív sportolástól vonul vissza.
„Néhány héttel ezelőtt egyeztettem Kocsis Máté elnök úrral és Novák András főtitkárral, hogy csaknem tizennyolc év után elköszönök a válogatottól. Indoklásom nagyon egyszerű, nem is kertelek. Nem is kitalációk, hogy sérülés, család vagy egyéb lenne a háttérben, egyszerűen úgy gondolom, hogy a jobbátlövő poszton Balogh Zsolt és Ancsin Gábor személyében megoldott a helyzet, tovább vihetik a stafétát. Azt a pályafutást kívánom, ha nem jobbat, mint amit én átéltem klubszinten és a válogatottban is”– nyilatkozta múlt héten Nagy László, minden idők egyik, ha nem a legjobb magyar férfi kézilabdázója. Elmondása szerint döntésében kulcsszerepet játszott, hogy Balogh Zsolt és Ancsin Gábor személyében megfelelő utódai vannak a válogatottnál.
„Szeretném megköszönni a korábbi kapitányok meghívását is. Rengeteg kellemes emlék, élmény gyülemlett fel, sok jó barátság alakult ki, nagy szeretet vett körül minket, ez felemelő érzés volt. Ezt kívánom a következő generációnak is, és elsősorban Balogh Zsoltnak és Ancsinnak, hogy vigyék tovább a posztot. Tiszta lelkiismerettel rájuk lehet bízni, mindketten bizonyítottak klubszinten és a válogatottban is, hogy a nemzetközi szintre megért a játékuk, úgyhogy hajrá, magyarok!” – tette hozzá a világválogatott jobbátlövő.
Nagy László 1981. március 3-án született Székesfehérváron. A család – amikor Laci egyéves volt – Szegedre költözött. Édesapja profi kosárlabdázó volt, így László is kosárlabdával kezdte sportolói pályafutását. 13 évesen a magyar korosztályos válogatott tagjaként lehetősége volt arra, hogy az Egyesült Államokban tanuljon és hivatásos kosarassá váljék. Ám ő a kézilabdát választotta, amelyet az iskolájában tanult meg. A szegedi csapat utánpótlásában kezdett kézilabdázni, ahol együtt játszott többek között későbbi válogatottbeli társaival, Buday Dániellel és Laluska Balázzsal. 1997-ben és 1998-ban bronzérmet szerzett a serdülő Európa-bajnokságon, majd az ifjúságiak között aranyérmet 1999-ben. Mindössze tizenkilenc évesen, 2000-ben igazolt az akkor a világ legjobb csapatának számító Barcelonához, ahol a korábbi világklasszist, Inaki Urdangarint kellett pótolnia. Laci nemcsak hogy megállta a helyét, hanem a világ egyik legjobb átlövőjévé fejlődött, akinek az a kiváltság is megadatott, hogy a katalán klub csapatkapitányi karszalagját is évekig viselhette, a Barcelonával pedig számos spanyol bajnokságot és kupát, valamint két alkalommal Bajnokok Ligáját is nyert.
A magyar válogatott tagjaként 199 alkalommal lépett pályára és 728 gólt dobott. 2009 és 2012 között a szövetséggel adódott gondok miatt visszamondta a válogatottságot, ám a londoni ötkarikás játékok előtt jelezte, ismét a csapat rendelkezésére áll. Vezetésével az együttes Londonban az előkelő negyedik helyet szerezte meg. Mindenki számára emlékezetes marad az Izlanddal vívott negyeddöntő, amikor a hosszabbításban a magyarok drámai küzdelemben Nagy Laci góljainak köszönhetően jutottak be az olimpiai elődöntőbe. Egy évvel később, a 2013-as férfi kézilabda-világbajnokságon beválasztották a torna All Star csapatába. Ekkor már a Spanyolországból hazatért játékos a Veszprém kézilabdacsapatát erősítette, amellyel az utóbbi négy évben minden alkalommal bekerült a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe (Final Four).
A világklasszis jobbátlövő a Magyar Kézilabda-szövetségnél (MKSZ) tartott sajtótájékoztató alkalmával azt is elmondta, a jövőben szívesen bekapcsolódna a sportág irányításába. Ezt támasztja alá Kocsis Máté MKSZ-elnök nyilatkozata is. „Laci nagyon sok fiatalt ihletett arra, hogy ezt a sportágat válassza, már önmagában ezért is hálásak lehetünk neki, de az a majdnem kétszázszoros válogatottság és a több mint hétszáz gól azért mégiscsak tekintélyt parancsoló. A magyar szövetség nevében szeretném megköszönni az eddigi életútját, sikereit. Lacival arról kezdtünk beszélgetést, miként csatlakozik be a sportág irányításába. Nem kíván hátat fordítani a magyar kézilabdának, csak egy másik helyzetből szeretné ezt a sportágat segíteni, aminek mi nagyon örülünk... A következőkben megtaláljuk azt a módot, hogy továbbra is tenni tudjon szeretett sportága érdekében” – mondta a szövetség elnöke.
„Rájössz, ha eljött az idő” – mondta Andrea Pirlo a La Gazzetta dello Sport című lapnak. A focista hozzátette: ilyenkor fizikai problémák jelentkeznek, nem megy az edzés, mert mindig van valamilyen probléma. „Az én koromban ez már elég” – szögezte le, és kiemelte, hogy nem tud 50 éves koráig játszani, és inkább átadja a helyét a fiataloknak. A 38 éves középpályás a La Gazzetta dello Sport napilapban úgy nyilatkozott, hogy decemberben lejár a szerződése az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő New York Citynél, és utána felhagy az élsporttal.
„Az ember észreveszi, hogy eljött a pillanat. Mindennap fizikai problémáim vannak, nem tudok úgy edzeni, ahogy szeretnék, mert folyamatosan fáj valamim” – mondta Pirlo, aki 2015-ben igazolt a Juventustól az MLS-be.
Az olasz labdarúgót a román tréner, Mircea Lucescu fedezte fel, aki a fiatal tehetséget a Bresciánál edzette. „Ő hozott fel a nagycsapathoz, még 15 évesen, de nem engedte meg, hogy játsszak, amíg be nem töltöm a 16-ot. Taktikailag és technikailag sokat segített, és megtanított a profikkal együtt játszani” – nyilatkozta Pirlo, aki végül a Reggina elleni mérkőzésen debütálhatott az olasz másodosztályban.
A fiatal tehetséget hamarosan az Internazionale Milano szemelte ki, ahova 1998-ban került mindössze 18 évesen. Fiatalként elég sok játéklehetőséget kapott, ameddig meg nem érkezett Mircea Lucescu. A román edző ugyanis az olasz sztárcsapatnál már nem a fiatalokat részesítette előnyben, hanem az időseket. Így Pirlo – bár Lucescu kevés ideig irányította a milánói gárdát – három év alatt csupán 22 mérkőzést játszhatott a kék-feketék mezében: a játékost a milánói együttes egy évig a Regginához, egy évig pedig nevelőegyesületéhez, a Bresciához küldte vissza.
A nagy áttörés 2001-ben következett, amikor a világ egyik legnagyobb klubja vetett rá szemet. Az akkor Silvio Berlusconi tulajdonában levő, Adriano Galliani által vezetett AC Milanhoz került. Utóbbi csapattal kétszer olasz bajnokságot nyert, két alkalommal Carlo Ancelottival a kispadon (2003, 2007) elhódította a Bajnokok Ligáját, 2006-ban pedig Del Pieróval, Inzaghival, Cannavaróval (de talán az egész csapatot fel lehetne sorolni) kiegészülve megnyerte a németországi világbajnokságot is, amelynek döntőjében – a franciák elleni mérkőzésen – őt választották a legjobb játékosnak. Egy évvel később 2007-ben az IFFHS (a labdarúgás múltjával és statisztikáival foglalkozó szervezet) szerint a világ második legjobb irányítója volt.
Az olasz sztárcsapatnál, az AC Milannál tíz évig játszott, a klub vezetősége pedig 2011-ben úgy döntött, hogy a 32 éves játékos már idős, ezért eladta. Ráadásul éppen a rivális Juventus Torinóhoz. Mint utólag kiderült, hibás döntés volt, ám tény, hogy abban az időben már a Milan is anyagi nehézségekkel küzdött, így a játékoseladásból származó bevétel jól jött a botrányba keveredett volt miniszterelnöknek, Silvio Berlusconinak.
A torinói gárdába 32 évesen került, és megmutatta, egyáltalán nem idős. A modern futball egyik legnehezebb posztján – a védekező-irányító középpályásén – a Delle Alpin is kimagaslót alkotott. 2012-ben az Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert az itáliai válogatottal. A Juventus színeiben négyszer lett olasz bajnok, kétszer szuperkupagyőztes, tavalyelőtt 36 évesen BL-ezüstérmes.
A 116-szoros válogatott futballista – aki a felsoroltak mellett fiatalként U21-es Európa-bajnok (2000), U21-es Eb-bronzérmes (2002) és olimpiai bronzérmes (2004) is volt – a visszavonulásáról tartott sajtótájékoztató alkalmával elmondta: hazatérése után a családjával szeretne több időt tölteni, és tenisszel, golfozással tartja majd formában magát.