Nánó Csaba 2017. október 22., 11:02

Csocsó, a példakép

Kezdetben Csocsó mérsékelten radikális volt. Később radikálisan mérsékelt lett. A kettő között volt még polgári marxista, egy ideig a diktatórikus-demokrata irányzattal szemezett, majd a nemzeti-polgári-liberális alakulat felé kacsintgatott. De a mérsékletet hirdető radikalizmus eszméjét lelke mélyén mindig magáénak érezte, és elsődleges feladatának tekintette népszerűsítését. Csocsó egyébként is furcsa ember volt. A kommunizmusban antikommunista nézeteket vallott, majd a demokráciában legszívesebben Lenint idézgette. Nemcsak szavait, de szellemét is. Például kecskeszakállat növesztett, haját is úgy nyíratta, hogy minél inkább hasonlítson elődjére. Amikor szakálla tekintélyes mértékben megnőtt, Csocsó hirtelen megvilágosodott: attól kezdve azt hitte, ő a Krisztus. Ezt sokan másként gondolták, így néha jó nagy veréseket kapott. Ám maradandó sérülései sem vették rá arra, hogy szocialista-keresztény-bal­közép­liberális hitét megtagadja. Pártot is alapított, amelynek a Huj, huj, hajrá nevet adta, fő célkitűzésnek jelölte meg az önrendelkezés nélküli autonómia és a kislépésekkel tett hosszúlépések kiharcolását. Elmondható tehát, Csocsó rendkívül összetett személyiség volt.

Csocsó mérsékelt radikalizmusa abban is megmutatkozott, hogy évszaktól függetlenül mindig szandálban és kalapban mutatkozott. Ha nagy volt a hó, a zokniját a szandálra húzta, nyáron pedig a jókora kalapra légkondit szerelt. Híve volt az egyoldalú párbeszédnek, keményen kiállt az olyan vélemény mellett, amely süket fülekre talál. Sokat szónokolt, általában amerikai filmekből és Lehár-operettek librettóiból idézett. Amikor már mindenki unta mondókáját, elhatározta, államelnök lesz. Kisebb dilemmát okozott számára, hogy nem tudta eldönteni: ha megválasztják, mit vezessen be, munkásdiktatúrát vagy katonai demokráciát? Világmegváltó terveiről Cso­csó csak akkor mondott le, amikor megsúgták neki, Mátyás király nem indul a választásokon. Nincs ellenfelem – sóhajtott, mivel magához méltatlannak találta volna, hogy mezei politikusokkal mérkőzzön meg. De Csocsó mély depressziójában sem keseredett el: miután meglátta a fényt, szabadságharcos lett és útonálló. Országutakon álldogálva a szabad italmérést és dohányzást népszerűsítette. Meg homlokegyenes ellentétét. Ekkoriban állt az antialkoholista-ellenes kampány élére is, és hagyományőrzésre hivatkozva követelte: a sört ismét vizezzék a kocsmákban!

A migráció kérdése Csocsót is megrázta. Előbb lebontotta háza kerítését, hogy a vándormadaraknak szabad utat biztosítson, de amikor látta, hogy veteményeséből kilopkodják a magokat, felkiáltott: ha már fal, hát legyen fal! És a kínai nagyfalat meghosszabbította a kertje végéig. Csocsó falához rengetegen eljöttek, a világ második leglátogatottabb helyévé vált a jeruzsálemi Siratófal után. A nagyhatalmak tanácsadónak alkalmazták, költők írtak ódákat hozzá. Híre ment a nagyvilágban, tudósok tanulmányozták tehetségtelenségét, pszichológusok keresték a választ arra, hogy minimális intellingencia hiányában is hogyan lehet maradandót alkotni. Egyszóval Csocsó legendává vált. Közleményeket adott ki, amelyekben meghatározta az emberiség további sorsát, és bejelentette: pontos információi vannak a világ végéről. Nyilatkozatban cáfolta, hogy köze lenne a teremtéshez, de azt elismerte, hogy Pált ő térítette meg. Bár régen visszavonult a köz-élettől, követői máig akadnak: hozzá hasonlóan sok, szakmáját műkedvelő szinten űző figura lett politikus, aki mindenféle jól hangzó ideológiát felkarolt, legfőképpen azt, amelyből egy mukkot sem ért. Ha pedig a választó sem értett zagyvaságaiból semmit, nyert ügye volt.

Így lett végül Csocsó példaképe a semmitmondásból tőkét kovácsolók tömegének, akik évek múltán is őszinte hálával borulnak le mérhetetlen kicsinyessége előtt.