Zsidó fesztivál: 20. a XXI. században

A gondos programösszeállítás meghozta gyümölcsét, a zsidó kulturális-zenei örökség javarésze közkinccsé vált. Igazi ritkaságokkal is találkozhattak az érdeklődők: a zsidóság féltett darabját, Verdi Nabuccóját a zenekedvelők jól ismerik, de Goldmark Károly Sába királynője, Rossini Mózes Egyiptomban című operája, Halévy A zsidónő című remeke vagy Händel Izrael Egyiptomban oratóriuma már zenei csemegének számítanak. A fesztivál szervezői úttörő szerepet is vállaltak, például az enyészettől mentették meg Donáth Ede Sulamith című dalművét, amelyben a közönség még megcsodálhatta az akkor már nagybeteg Gregor József kivételes basszusát.

A nagyelőadások mellett kiállítások is emelték a műsorsorozat tekintélyét, sőt a Nagycsarnokban gasztronómiai bemutatók is népszerűsítették a zsidó konyhát. Az olyan klasszikus békebeli ételek, mint a sólet, a ganef, a halsli, a maceszgombóc vagy a gefilte fis ismét elfoglalták méltó helyüket a szakácsnők receptkönyveiben.

Természetesen állandó fellépőknek is tapsolhatott a közönség. A Budapest Klezmer Band mindig népszerű újdonságokkal lepte meg a nézőket, s a csapat vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc, „Fegya” e fellépéseknek is köszönhette Kossuth-díját.

A múltból térjünk át a jelenbe. Az idei évben rendezték a 20. zsidó kulturális seregszemlét. Talán anyagi okokból az ünnep szerényebbre sikerült, de így is gazdag programkínálattal várta az érdeklődőket. A sajtótájékoztatón a rendezők a cigánykultúra közös bemutatását emelték ki. Örvendetes, hogy a második világháború alatt, a szenvedésében rokonná vált nép ismét a zene világában közeledett egymáshoz. A múltban e közösség megvolt, Csokonai Vitéz Mihály is említi a zsidó zenészeket, és például a kiváló muzsikus, Rózsavölgyi Márk már a magyar zenetörténetbe is bevonult. Akárcsak a cigányzenészeknek, a zsidó muzsikusoknak is minden dallamvilág az emlékezetében és a kezében volt. Ennek jegyében idén két jelentős bemutatót, a 100 tagú cigányzenekar fellépését és a Somnakaj cigány musicalt is műsorra tűztek.

Hét helyszínen huszonkét előadásnak tapsolhatott a közönség.

A Frankel Leó úti zsinagógában nemzetközi kántorverseny várta a szakrális zene kedvelőit, a Bethlen téri templomban erdélyi jiddis népdalok hangzottak el Kányádi Sándor fordításában. A Hegedűs Gyula utcai zsinagógában egy igazi sztár, Malek Andrea lépett fel. A fesztiválon két legenda, Koncz Zsuzsa és Révész Sándor is színpadra állt, s természetesen az elmaradhatatlan Budapest Klezmer Band is szerepet vállalt.

Három előadást emelnék ki a gazdag választékból. A világ második legnagyobb zsinagógája, a Dohány utcai szentély adott otthont a 100 tagú cigányzenekar és a Sabbathsong Klezmer Band közös koncertjének; Budapesttől Jeruzsálemig – így szólt a közönségvonzó cím. Először a népes csapat lépett fel, no, nem teljes létszámmal, de így is megtöltötték az emelvényt. A Magyar Örökség és Hungarikum-díjas társulatban most sem csalódtunk. Brahms Magyar tánca, a Monti csárdás briliáns előadása bizonyította, hogy az együttes nem véletlenül került be három éve a Hungarikumok Gyűjteményébe. A műsorukra a koronát egy fergeteges Kállai kettős tette fel, a „nem vagyok én senkinek sem adósa” dallamnál már a széksorok között is táncra perdültek a lábak. A Sabbathsong Klezmer Band színpadra lépésével csak fokozódott a hangulat. A Szól a kakas már népdalt a magyarság és a zsidóság is magáénak tekinti, s a nemes dallam megadta az együttzenélés hangulatát is. A Sabbathsong 1998-ban alakult. Ars poeticájuk, Ez is klezmer, az is klezmer, több mint klezmer… azt sugallja, hogy a tradicionális kelet-európai klezmer mellett műsoraikban felcsendülnek héber és jiddis dalok, musicalrészletek és világslágerek is. Tudásukból igazi ízelítőt adtak, a dallamok szárnyán tényleg eljutottunk a keresztény-zsidó kultúra bölcsőjéig, Jeruzsálemig, de az egyik számmal tiszteleghettünk a fiatalon elhunyt izraeli énekesnő, Ofra Haza emléke előtt is.

Nagyon kíváncsian vártam a Bejn Hajamim együttes bemutatkozását, koncertpódiumként a Hegedűs Gyula utcai zsinagógát választották. Ellentétben a törzsfellépőkkel, ők még nem szerepeltek a Fesztiválon. A tizenhárom tagú együttes nyolc zenészből és öt énekesből áll, s a mostani programban további két operaénekessel kibővülve léptek színpadra. Az együttes egyik vezetője és gitárosa Finali Gábor, a budapesti Hunyadi téri körzet rabbija. Stílusukat nehéz megállapítani, az ősi dallamokat modern felfogásban adják elő.

Nem titkolt szándékuk, hogy megszólítsák a fiatalokat, hiszen az elvilágiasodás a zsidó hitközségeket is komolyan érinti.

Elmondásuk szerint a keresztény-zsidó párbeszéd jegyében keresztény felekezetek is gyakran hívják őket fellépni. Mostani szereplésük viszont kicsit csalódást jelentett. Talán nehezen melegedtek be, de a koncert kezdete a 70-es évek kultúrházi bulijait idézte. Szólóénekeseik hangi adottságai – a fellépő profik kivételével – erősen közepesek voltak, s gyakran a tiszta intonációt is nélkülözték. Az összhatást hallva a hangszerelésen is lehetne csiszolni. Pedig érdemes odafigyelni munkájukra, zenei anyagukat gondosan állították össze, a zsoltárok, az istenes versek, az ünnepek dallamai az egykori és a mai zsidó kultúra igazi lenyomataként hatottak. Különösen nagyra értékeltem, hogy a héber szövegek fordítása egy kivetítőn is megjelent, így a közönség is megszívlelhette a veretes sorokat.

Talán legjobban Sass Sylvia (portrénkon) koncertje vonzott. Hangelvételeivel sokat dolgoztam az egykori Hungarotonnál. Verdi Ernánijában vagy a Lombardokban nyújtott alakításai, operaházi fellépései az igazi dívák közé emelték. A könnyűzene világába is átrándult, nem is eredménytelenül. New York-i debütálásáról, társszerzőmmel, Krénusz Józseffel a Negyven év a Metropolitan Operában című könyvünkben is megemlékeztünk. Később felhők gyülekeztek az énekesi karrierje fölött, betegségek nehezítették életét. Mérföldkőnek tekinthető az 1995-ös Carmen, alakítását a címszerepben az operakedvelők már erős fenntartással fogadták. Sass a magyar zenei élettel továbbra is szoros kapcsolatot tartott: feles energiáival a festészet felé fordult ugyan, de tanárnak is kiváló volt. Eredményeiről egy növendékkoncertjén magam is meggyőződhettem, tanítványai rajongtak érte. Érzéseiről, sikereiről, csalódásairól nagyon szépen ír A belső hang című önéletrajzi kötetében.

Meglepetésként hatott fellépése (stílusosan) a Goldmark teremben. A sajtótájékoztatón szerettem volna többet megtudni, hogyan sikerült a művésznőt felkérni a visszatérésre másfél évtized után, de mindenki csak rejtélyesen mosolygott. A szoprán Hauser Adrienne zongoraművésznőt választotta partnerének. A műsor egy része is a fesztiválhoz illett, Saint Saëns népszerű operájából, a Sámson és Delilából, valamint a ritkán játszott Massenet Heródiásából is felcsendültek részletek. Nagy sikert aratott Sass Sylvia a híres Csók áriával (Mon cœur s’ouvre à ta voix), Hauser Adrienne pedig leheletfinom Schumann-összeállításával adta meg az est hangulatát. Élmény volt az énekesnőt látni és hallgatni. Hangja a drámai szopránból mára a mezzo felé hajlott, de repertoárját is ennek figyelembevételével állította össze. A művész szuggesztív ereje nagy hatással volt a jelenlévőkre, így az ünneplés valóban a koncert főszereplőjének, s nem az egykori sztárnak szólt. A nézők lelkesen fogadták a visszatérését, a fellépők az ovációt ráadásként egy Rossini-áriával köszönték meg.

A programok végeztével a szervezők már a 21. fesztiválra készülnek. Munkájukban megerősítheti őket az idei siker, a nézők szeretete, az ünnep közösségre ható kohéziós ereje. A fesztivál szervezői az együttlét örömét, a tradíció őrzését megosztották külhoni testvéreikkel is, a kincses városban immár a harmadik alkalommal rendezik idén a Kolozsvári Zsidó Napokat, s Beregszász is csatlakozott a hagyományőrzéshez. A két évtizede elvetett mag így bőséges termést hozott itthon s az egész Kárpát-medencében.