Székelyföldön az önrendelkezés népakarat

EN-összeállítás 2017. szeptember 28., 20:05

Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács, az eseményt  kétnapos autonómiakonferencia követte. Jövőre Válasz Trianonra: az autonómia címmel programsorozatot terveznek. 

A konferencián résztvevő felek megegyeztek abban, hogy Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelmet nem szabad feladni Fotó: Mohácsi László Árpád

A KMAT munkaülésén elhangzott bevezető köszöntőjében a tanács alapító elnöke, Tőkés László emlékeztetett: 13 évvel ezelőtt éppen, az egyetem Bartók-termében alakult meg tíz kisebbségi magyar szervezet részvételével a Kárpát-medencében őshonos magyar közösségek autonómiatörekvéseinek demokratikus eszközökkel való egységes képviseletére hivatott Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács. Sajnálatos módon az utódállamokban azóta sem javultak lényegesen az ott élő magyar közösségek önrendelkezési esélyei, és az európai intézmények sem lettek érzékenyebbek ügyeik iránt. Tőkés hangsúlyozta: a hagyományos kisebbségpolitikát ki kell szélesíteni az autonómiapolitika irányába.

Az autonómia ügyében csakis akkor lehet előrelépni, ha a magyar szervezetek határozottan felvállalják annak képviseletét, és ha az önrendelkezés lesz politikájuk közös nevezője”

– fogalmazott.

A KMAT, amelynek valamennyi számottevő kisebbségi magyar politikai szervezet a tagja – bár épp a legnagyobb, az RMDSZ tartja magát folyton távol a tanácskozásoktól, – ismételten megállapította, a közép-európai rendszerváltozások óta a Kárpát-medencei, kisebbségi sorsra jutott őshonos magyar nemzeti közösségek helyzete a mai napig nem rendeződött. Ráadásul az elmúlt negyedszázadban létszámuk folyamatosan és drasztikusan csökkent. E közösségek szülőföldjükön való boldogulásának egyetlen biztosítéka a tényleges és teljes körű autonómia, azaz a személyi elvű, kulturális és területi autonómia, illetve ezek kombinációja. A poszttrianoni államokban a társadalmi béke, a politikai stabilitás és a gazdasági prosperitás – amely az Európai Uniónak is alapvető érdeke – hosszú távon csak akkor biztosítható, ha a kisebbségi sorba kényszerített magyarok is gyakorolhatják a teljes körű önrendelkezést.

Le kell győzni az autonómia iránti közömbösséget

A Kárpát-medence magyar közösségei nem adták fel az autonómiáért folytatott harcukat, de a közösség tagjainak az őket érő támadások ellen is egyfolytában védekezniük kell – jelentette ki Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az ülésen, úgy vélve, hogy az önvédelmi harc és az egyéni boldogulási törekvések közötti úton sokan váltak közömbösekké az autonómiaügy iránt. Szerinte elsősorban az autonómia iránti igényt kell megerősíteni közösségeinkben, majd a többségi nemzetek toleranciáját növelni, ehhez kell hozzáilleszteni a magyar nemzetpolitikát, amihez nagyhatalmi, európai uniós támogatást kellene szerezni.

Az államtitkár szerint egyelőre inkább csak a szerbiai magyarok helyzetében mutatkoznak kedvező fejlemények, legalábbis ami az autonómiát illeti.

Tőkés László KMAT-elnök szerint Erdélyben kevésbé lehet az autonómia iránti közönyről beszélni, mert mind a tömbben, mind a szórványban élő magyarok nemzeti érzületébe és kollektív identitástudatába beépült és maradványaiban máig megmaradt az erdélyi államiság. Szi­lágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke úgy vélte: a székelyek 2013 októberében tartott nagy menetelése vagy a Székely Nemzeti Tanács által 2007-ben rendezett mozgóurnás népszavazás is jelezte, hogy az autonómia népakarat Székelyföldön.

Egységes autonómiastatútumot

Szili Katalin, a Magyarország határain túli magyar autonómiatörekvések koordinálásának miniszterelnöki megbízottja amellett érvelt, hogy előbb a magyar közösségeknek kell saját köreiken belül egységesíteniük az autonómiaelképzeléseket, és csak ezután szabad megszólítaniuk a többségi hatalmat. Így például a Székelyföldre vonatkozó

két autonómiatervezet között a leglényegesebb különbség az, hogy míg az SZNT a történelmi régió számára kér területi autonómiát, az RMDSZ Hargita, Kovászna és Maros megyékben gondolkodik, amely terület nagyobb, és olyan kistérségeket is magába foglal, ahol ma már kisebbségben élnek a magyarok.

A KMAT üdvözölte a miniszterelnöki megbízott eddigi erőfeszítéseit, és felkérte őt, hogy érje el egy olyan autonómiastatútumnak a kidolgozását és Bukarestben történő benyújtását, amely a lehető legnagyobb magyar társadalmi és politikai támogatottsággal rendelkezik.

Többen úgy vélték, hogy az erdélyieknek – mindenekelőtt a folyamatos parlamenti képviselettel rendelkező, kormánytényezővé is többször előléptetett RMDSZ-nek – egy negyedszázad állt rendelkezésükre az autonómia különböző formáinak a megvalósításához, mégis ott tartanak e téren, ahol az 1989-es rendszerváltozáskor. Az akkori események egyik elindítója, Tőkés László rámutatott: a Magyarországot felszabdaló trianoni döntés centenáriumát megelőző fokozódó romániai magyarellenesség is a közösségi önrendelkezés hiányára vezethető vissza.

Átbeszélni a történelmi traumákat

A KMAT centenáriumi megemlékezések egész sorozatával készül felidézni azokat a jelentős történelmi eseményeket, amelyek megelőzték a sorsfordító békediktátumot. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő, Válasz Trianonra: az autonómia című projekt részletes programját a testület novemberi tanácskozásán dolgozzák majd ki. „Alapvető célunk a történelmi valóság megismerése, a megbékélés keresése az utódállamok többségi nemzeteivel és a Trianon okozta, máig ható következményeknek a gyógyítása” – hangoztatta a KMAT elnöke. „Nem Magyarország felosztásának dátumát, a trianoni békediktátum 1920. június 4-i aláírását tekintjük évfordulói alkalomnak önmagában, hanem az egész 1918–20-as periódust Gyulafehérvártól Versailles-ig terjedően, ebben sok, az utódállamokban kellőképpen nem ismert és megfelelően nem ismertetett történés és vonatkozás benne van” – mondta Tőkés László. Kifejtette: annyi történelemhamisítás volt ebben a témakörben, hogy a kisebbségi helyzetbe került magyaroknak mindenképpen át kell beszélniük történelmi traumáikat azokkal a többségi nemzetekkel, amelyekkel együtt élnek, és közösen kell kiköszörülniük a csorbákat, mint amilyen például a későbbi romániai asszimilációs politika volt.

Támogatják a Minority SafePack polgári kezdeményezést

A KMAT zárónyilatkozata megállapítja: a Kárpát-medencei magyar közösségek gondjainak a többsége az önrendelkezés hiányára vezethető vissza. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy az autonómiatörekvéseket minden nemzedék támogassa, elsősorban a fiatalok, akiknek át kell venniük a stafétát. A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium működésének ellehetetlenítése ellen tiltakozva a KMAT felszólította a román kormányt, hogy az európai normákat tiszteletben tartva biztosítsa a magyar közösség alapvető jogát az anyanyelvi oktatáshoz az általa is érvényesnek tartott törvényes keretek között.

Az autonómiatanács közölte: támogatja a Minority SafePack néven ismertté vált európai polgári kezdeményezést, és felkéri a tagszervezeteken keresztül a Kárpát-medencei magyar közösségeket, valamint nemzetközi partnereiket, hogy tagjaik aláírásával segítsék a kezdeményezés sikerre vitelét.

Az egymillió aláírást igénylő európai szintű kezdeményezés fontos eszköz lehet az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének rendezésében.

A Kárpát-medence kisebbségben élő magyar közösségeinek politikai szervezeteit és pártjait tömörítő tanács nyilatkozatban foglalt állást az új ukrajnai oktatási törvény ellen, és felkérte az ukrán államfőt, ne hirdesse ki a jogszabályt, amely semmibe veszi Ukrajna nemzetközi vállalásait megfosztva az országban élő nemzeti kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, felgyorsítva ezzel az asszimilációs folyamatokat, ami alapjaiban veszélyezteti azok megmaradását.

Konferencia az önrendelkezésről

A KMAT ülését követően a Nagyváradon megszervezett autonómiakonferencia témakörei négy blokkba rendeződtek: 1. az autonómia meghatározása, elérésének módja; 2. eredmények, eredménytelenségek, alternatív megoldások; 3. az autonómia kivívásának folyamata, közjogi vonatkozások; 4. oktatás és autonómia, szórvány és autonómia. Az előadók sorában ott volt Elisabeth Nauclér finnországi svéd politikus és jogász, volt helsinki parlamenti képviselő és ENSZ-munkatárs, az Åland-szigeteki autonómia emblematikus alakja, Kalmár Ferenc volt országgyűlési képviselő, jelenleg Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, az Európa Tanács közgyűlése által 2014-ben elfogadott jelentés szerzője, Duray Miklós, a felvidéki magyarság prominense, a szlovákiai rendszerváltás főszereplője, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági tartományi parlament elnöke. A tanácskozás előadói voltak: Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Nyilas Mihály, Magyarkanizsa község volt elnöke, a vajdasági tartományi kormány tagja, Bodó Barna egyetemi docens, a temesvári Szórvány Alapítvány elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, ifj. Szi­lágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Autonómiatanács elnöke, Lőrincz Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöki kabinetjének munkatársa.

A tartalmas, szerteágazó kérdéseket, megközelítéseket és válaszokat felvető konferenciát záró sajtótájékoztatón Tőkés László EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a többé-kevésbé kiteljesedett egyházi és akadémiai autonómia közegében lezajlott önrendelkezési tanácskozás olyan törekvéseket tűzött napirendjére, amelyek a legteljesebb normalitásról szólnak. Ezzel összhangban a legsürgetőbb teendők egyike elérni azt, hogy a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek ne jelentsenek nemzetbiztonsági kockázatot a többségi nemzetállamok szemében.