Stílus és tartalom: a Jobbik pálfordulása

A mögöttes ideológiát Szávay István, a párt nemzetpolitikai ügyekért felelős képviselője fogalmazta meg: „Orbán Viktor nagyobb veszély a magyarok szabadságára, mint Soros György”. No comment. 

A 2014-es kampány megannyi jó témát adott a politikai elemzőknek. Ezek közül talán a Jobbik stílusváltozásával foglalkoztak a legtöbben. Négy év elteltével a nemzeti radikális párt politikai mondanivalóját a 2014-es megmérettetésre készülve másként csomagolta. Láthatólag nemcsak a saját, egymilliós választói közegét célozta meg, hanem az egész magyar társadalmat. Ezt „cukiság-kampánynak” nevezték a rosszmájúak, célozva többek között Vona emlékezetes kölyökvizslás képére, „néppártosodásnak” pedig a fazonigazítók.

A tartalomban 2016-ig nem sok változott: néhány kivételtől eltekintve a Jobbik a nemzeti érdek mellett tört lándzsát konfliktusos helyzetekben. 2016 őszén azonban valami megváltozott.

Orbán Viktor és a Fidesz médiája ezt egyértelműen Simicska Lajos hatásának tekinti, aki a vád szerint „megvásárolta” a pártot. Hogy így van-e, ezt bizonyítékok hiányában nehéz kívülről megítélni. Tény az, hogy Simicska Lajos plakáthelyein rendre a Jobbik hirdetései jelentek meg az utóbbi hónapokban, majd miután a kormánypártok törvény alapján korlátozták a kedvezményes plakátkihelyezés lehetőségeit, e helyeken olyan hirdetéseket láthatunk, amelyek állítólag egy „magánszemély” megrendelése alapján masszívan támogatják a Jobbik politikai törekvéseit. E plakáthelyeken előbb azt olvashattuk, hogy „a nép nem betiltható, de a kormány leváltható”, majd legújabban a béruniót népszerűsítő hirdetést.

A bérunió kérdésköre nem tartozik szorosan elemzésünkhöz, de a kérdés fontossága miatt egy vargabetűt megérdemel. Arra, hogy a Jobbik által elindított polgári kezdeményezés bármit is elér a bérkiegyenlítődés területén, lényegében semmi esély. Egyrészt, ha sikerül is összegyűjteni az egymillió aláírást, akkor az sem kényszeríti semmire az Európai Bizottságot, másrészt a bizottságnak az aláírásgyűjtést engedélyező határozata kimondja, hogy azok sok mindenre vonatkozhatnak, kivéve a béreket. Ettől függetlenül könnyű belátni: a bérunió szembemegy a piacgazdasággal. Mai körülmények között egyszerűen megvalósíthatatlan, megvalósításának még a kísérlete is szükségképpen azzal járna, hogy Brüsszel újabb hatásköröket von el a tagállamoktól. Márpedig ha van valami, ami a jelen geopolitikai helyzetben nemzeti szempontból káros, akkor az az EU tagállamainak további szuverenitáscsökkenése.

Visszatérve Simicska plakáthelyeire: a Jobbik képviselői váltig állítják, hogy nincs közük e plakátokhoz. Nehéz elhinni. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Jobbik Simicska zsebében lenne, lehet szó puszta érdekegyezésről.

Mind Simicskának, mind a Jobbiknak ugyanaz a rövid távú célja: Orbán megbuktatása, bármi áron.

Ugyanakkor érdemes belegondolni abba, hogy 2016. október 11-én még arról tudósított a sajtó, hogy nagy az egyetértés a Fidesz és a Jobbik között a kvótaügyi alkotmánymódosítást illetően. Kósa és Volner közös sajtótájékoztatón viccelődtek e témában, majd a Jobbik egy sajátos fordulattal feltételhez kötötte annak a módosításnak a megszavazását, amelyet eleve maga javasolt a népszavazás alternatívájaként. A továbbiakat ismerjük, a módosítás elbukott, ami a Jobbik szellemi holdudvarában nagy felzúdulást idézett elő. Ezután újabb és újabb sokk érhette azokat, akik azt remélték, hogy ez csak pillanatnyi botlás volt, rossz helyzetértékelés.

Kiderült, a Jobbik arra a modellre építette további politikáját, ami az alkotmánymódosítás elbuktatásából építhető fel: a Fidesz és Orbán elleni hecckampányra, kormánypártoktól való önmegkülönböztetésre (akár a nemzeti érdekek sérelme dacára), az Orbán-fóbiás szavazók voksainak megnyerésére, a magát baloldalinak mondó tábor tagjainak elhódítására. Ennek a nem ritkán rágalomba hajló kommunikációs politikai hadjáratnak szimbolikus darabja volt ama Jobbikos közlemény, amely még a nagy felháborodást keltett állatkínzási eseteket is a kormányon próbálta elverni, olyan fordulatokkal élve, hogy „a kormány nem akarja elengedni az állatkínzók kezét”, vagy „a kormány számít az állatkínzók szavazataira”.

A mögöttes ideológiát Szávay István, a párt nemzetpolitikai ügyekért felelős képviselője fogalmazta meg: „Orbán Viktor nagyobb veszély a magyarok szabadságára, mint Soros György”. Ezek szerint az Európa megszüntetésén, kulturális identitásának szétzúzásán ügyködő, a vén kontinens muszlim megszállásának szükségességét nyíltan hirdető Soros közelebb áll a jelenlegi Jobbikhoz, mint az asszimilálhatatlan, nem kis részben hódító szándékkal érkező, semmiféle beilleszkedési készséget nem mutató idegenek inváziója ellen nemzetközi összehasonlításban a legkeményebben, legkövetkezetesebben és leghatékonyabban küzdő Orbán Viktor.

A Jobbik új imázsát erősíti, hogy Vona idén már nem hirdetett igét Gyergyószentmiklóson az EMI-táborban, amit a Fideszes sajtó persze Vonának ró föl, holott a távolmaradás oka lehetett az is, hogy Vonát nem hívták meg. Mert nem hívták meg. Hogy eljött volna, vagy sem, amennyiben meghívást kap, nem tudhatjuk. Feltételezem, igen.

Ennél is rosszabb az üzenete nemzeti szempontból annak, hogy a Jobbik pártalapítványa megvonta az „Ősök Napja” nevű hagyományőrző, nemzeti öntudaterősítő rendezvénysorozat anyagi támogatását, és a párt médiafelületein sem népszerűsítették az eseményt. A külvilág számára azzal indokolták, hogy a főszervező, Bíró András Zsolt, jeles antropológus, bírálni merészelte 2016 őszén – rendkívül finoman, hangfogóval – az alkotmánymódosítás elbuktatását.

Mindeközben

a Jobbik hivatalos portáljának, az Alfahírnek a hangvétele alig különböztethető meg a többi ellenzéki orgánumétól. Lassan úgy írnak, úgy válogatnak témákat, mint a hvg.hu, az Index vagy a 168 óra.

Elméletileg nem elképzelhetetlen, hogy puszta érdekegyezésről van szó, és a Jobbik Simicskától függetlenül hozta meg azt a döntést, miszerint a győzelemhez a baloldal szavazóit kell megnyerni. És mindaz a tragikomédia, amit látunk, a párt teljes kifordulása önmagából e rossz taktikai manővernek a lecsapódása. Mindazonáltal az egész annyira irracionális és láthatóan a bukást vetíti előre, hogy az ember óhatatlanul is külső behatásra gyanakszik. Mert emlékezzünk: a tét Vona számára nem más, mint az, hogy pártja abszolút többséget szerezzen jövőre. Ezt hirdeti tényként, ráolvasásszerűen, immár harmadszor 2018-as Jobbik-kormányról prédikálva, jellemzően kijelentő és nem feltételes módban, elvárva, hogy legyen még, aki komolyan veszi.

A Jobbik esetében 2014-ben változott a stílus, a forma, 2016-tól errefelé a tartalom is: a párt viszonya a nemzeti érdekekhez 2016 őszéig egyértelmű volt, most teljességgel esetleges. Amennyiben a stratégiaalkotók úgy vélik, hogy azok felvállalása egy konkrét ügyben segítheti a 2018-as győzelmet, még akár nemzeti érdekeket is képviselhet a Jobbik. Amennyiben viszont másképpen látják, akkor gondolkodás nélkül fognak össze a nemzet ellenségeivel, mint tették a CEU ügyében és a civil törvény esetében.

Mivel a Jobbik azonnal ellenzi mindazt, amit a kormány képvisel (Vona még Orbán intellektuálisan és nemzetpolitikailag kifogástalan, jól felépített tusványosi beszédére is csak azt tudta írni, hogy a miniszterelnök a saját démonaival küzd), az a sajátos helyzet állt elő, hogy minél karakteresebb nemzeti programot hirdet a kormány, annál nemzetellenesebb irányba tolódik a Jobbik.

Így állunk hát most: a kormány fellép Soros agymosodája ellen, a Jobbik védelmébe veszi azt összefogva a kozmopolita, nemzetellenes ellenzékkel. A kormány Soros háttérbirodalmát igyekszik átvilágítani, a Jobbik keresztbe tesz. A kormány vívja a maga szabadságharcát Brüsszellel szemben, a Jobbik Brüsszelt hívja segítségül, hogy közösen fújják a bérunió lufiját.

S mindeközben előre isznak a jövő évben elejtendő medve bőrére.