Társasjátékozva az életet tanulni

Simon Virág 2017. augusztus 23., 00:01

A társasjáték csupán szórakozás, vagy annál több? Hogyan szólíthatjuk meg vele a serdülőket? Segíthet-e a nevelésben a társasjáték, és ha igen, hogyan? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Lukács Vilmos István református lelkipásztor.

Feloldja a fagyos légkört. A társasjáték eredményesen alkalmazható a serdülőkkel végzett munka során Fotó: Boda L. Gergely

– A társasjáték szerepe és célzott használata a serdülő korosztályban: hogyan került egymás mellé a serdülőkor és a társasjátékozás?

– Szeretek az ifjúsággal foglalkozni és elmélyedni az ifjúsági munka szakirodalmában. Rájöttem, hogy Erdélyben ez eléggé hiányos. Mindez arra sarkallt, hogy a mesteri dolgozatomban valami gyakorlati, kézzelfogható témával foglalkozzak. Arra törekedtem, ne csak arra legyen jó a szakdolgozat, hogy valaki elolvassa, majd feltegye a polcra porosodni, hanem arra is, hogy az abban leírtakat a mindennapi szolgálat, munka közben, a gyakorlatban használhassa. A teológián eltöltött évek alatt a képzés mellett szerves része volt életemnek a társasjátékozás is. Jó baráti társaság alakult ki, és sokszor késő éjszakákig játszottunk. Ott figyeltem fel, mikor mit hoz ki belőlünk a játék. Akkor gondolkoztam el azon, hogyan alkalmazható mindez a munkám során, a keresztyén oktatásban.

– Találkoztál-e korábban hasonló témájú könyvvel, kiadvánnyal?

 Nem létezett szakirodalom. A serdülő korosztályt és a társasjátékot nem kötötték össze, senki nem foglalkozott ezzel.

Fontos hangsúlyozni: kimondottan a dobozolt társasjátékok használatával foglalkoztam, nem pedig más jellegű csapatépítő, csoportdinamikai játékokkal, drámapedagógiával. Azt feltételeztem, hogy a társasjátékok a serdülőkkel való munkában felhasználhatóak, és ezt bizonyítanom kellett. Ezt több oldalról közelítettem meg. Egyrészt a fiatalság oldaláról, másrészt pedagógiai szemszögből, egyúttal pedig a játékelméleteket is vizsgáltam. A szakdolgozatban még az ifjúsági munka történetével is foglalkozom, ez a könyvben nem jelenik meg. Ebből a négy szemszögből vizsgáltam a kérdést, s jutottam a következtetésre:

a társasjáték jó eredménnyel alkalmazható a serdülőkkel végzett munka során. Segít feloldani a fagyos légkört, keretet biztosíthat a minőségi idő eltöltéséhez.

– A könyvben húsz társasjáték leírása, előnyei és hátrányai, alkalmazása van felsorolva. A szakdolgozatban ennél több is volt. Hogyan zajlott ezek kipróbálása, tesztelése?

– Mivel nem volt szakirodalom, saját kutatásokra kellett alapozni. Kisebb-nagyobb csoportokban teszteltem a dobozolt társasjátékokat, figyeltem a reakciókat. Lejegyeztem mindazt, amit meséltek, levontam a következtetéseket. Többen segíttetek ebben, például lelkészek, akik csoportokba hívtak meg. A kutatásban a családom is támogatott, segítettek a kolozsvári és marosvásárhelyi játékforgalmazó cég vezetői, akik rendelkezésemre bocsátották az egyébként elég drága játékokat. A kutatás során több játékot is kipróbáltunk, mint amennyi a könyvben van. A kiadványba csak azok kerültek be, amelyeket a kereskedelemben is meg lehet vásárolni, éppen azért, hogy ha a könyv nyomán kedve támad valakinek kipróbálni akár családjával, akár ifjúsági csoportjával, osztályával a játékot, akkor ezt megtehesse.

– Mi volt a tapasztalat a játék közben?

– Sok mindent sikerült megfigyelni, lejegyezni, amelyekből kiderül, mire jó a társasjáték. Például erősíti a serdülőket a szabályok betartásában. Ma egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a szabályok betartását úgy tüntetik fel, mintha már nem lenne érték, nem lenne fontos. A társasjáték szabályrendszeren alapul, így ha a fiatalok nem tartják be azt, a játék nem élvezhető. Jó volt látni, hogyan küzdenek a fiatalok azzal, hogy betartsák-e a szabályokat vagy sem. Saját bőrükön tapasztalták: ha nem a szabályok szerint játszanak, annak konkrét következményei vannak. Ez így van a mindennapi életben is.

Nem mindegy, mikor tanuljuk meg, hogy tetteinknek, a szabályok megszegésének következményei vannak: a nagybetűs életben vagy pedig társasjátékozás közben.

Az együttlét alkalmával a serdülők megtanulnak döntéseket hozni. Rájönnek, hogy játék közben dönteni kell, annak pedig következménye van. Néha megtörténik, hogy nem sikerül jó döntést hozni, mégis tovább kell játszani, újra dönteni kell. A küzdelem dinamikája is fontos, a kudarcok és sikerek feldolgozása, ez is mind követhető a társasjátékozás közben, a kommunikáció úgyszintén. Ezek mind olyan dolgok, amelyekre a serdülőknek szükségük van a boldog, sikeres felnőtté válás folyamatában. A társasjáték ugyanakkor előhozza belőlük a jót, kibontakoztatja a bennük rejlő egyéniséget, ez által felfedezhetik a kreativitásukat, az együttműködési készségüket. A társasjátékozás nem különbözik a többi  csoportdinamikai játéktól, csak más sajátosságai vannak, hatásai azonban hasonlóak.

– A könyvben megjelenteket munkája során ki tudja hasznosítani?

– Főleg azok, akik csoportokat vezetnek: pedagógusok, lelkészek, ificsoport-vezetők, de családok is. Szeretném hangsúlyozni: ez a módszer lassan fejleszti a serdülőket, nem varázsütésre hoz változást. Nem ez a nagybetűs megoldás és a módszer, hanem egy a sok közül, ami bizonyítottan használható a serdülőkorú fiatalokkal való foglalkozásban. Viszont időt és jelenlétet igényel. Nem úgy működik, hogy bedobjuk a csoportba a játékot, és azt mondjuk: játsszatok vele! Nagyon fontos a játékvezető személye, aki felszínre tudja hozni az együttlét alkalmával a résztvevők érzéseit, s így a játéknak terápiás hatása is lehet. Fontos kimondani, amit éreztünk, tapasztaltunk, ami megfogalmazódott bennünk. Fontos, hogy a játékvezető lelkes legyen, és „el tudja adni azt, amit hozott”, hiszen a lelkes emberekkel szívesen dolgoznak együtt mások is. A vezetőnek úgy kell irányítania a csoportot, olyan játékokat kell ajánlania, amelyekbe mindenki szívesen bekapcsolódik. Hiszen a játékot nem lehet senkire sem rákényszeríteni. De ha a játékvezető lelkes, akkor bizonyára mindenkit  be tud vonni a játékba.

– A könyvben a serdülőkor sajátosságával foglalkozik. A módszer használható más közösségekben, akár a felnőttekkel való foglalkozásban is?

– Bár csak a serdülőkor sajátosságát szerettem volna leírni, sok téren érintettem az egész fogyasztói társadalomra jellemző tulajdonságokat is. Ezek közül párat felnőttek esetében is lehet a társasjátékokkal formálni. Példaként említem a vágykésleltestési inkontinenciát, vagyis a mai társadalomban ahhoz vagyunk szoktatva, hogy ne várjunk. A fiatalságra – de nem csak – az jellemző, hogy ha valamit megkíván, leveszi a polcról, megrendeli a világhálón. De ez a mindennapi életben, a társas kapcsolatokban, a munka során nem mindig így történik. Emiatt elég sok csalódás, konfliktus éri a fiatalokat. A társasjáték többek között megtanít, hogy ki kell várnunk a sorunkat. Csak akkor dobhatunk, játszhatunk, beszélhetünk, amikor ránk került a sor. Ha ezt nem tesszük meg, nem működik a játék.

– Lesz-e folytatása a kutatásnak?

– A szakdolgozatból készült könyv nemrég jelent meg, jelenleg egyházi rendezvényeken és a kolozsvári IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület, ike.ro) irodájában található meg. Szeretném, hogy eljusson azokhoz, akiknek íródott. Amennyiben igény van rá, nyitott vagyok a folytatásra. Ha bebizonyosodik, hogy használni tudják, s értékes a pedagógusok, lelkészek, katekéták számára, akkor lehet folytatni, más területekkel is foglalkozni.