Aranymosás, gólyák, vaddisznólakoma

2017. augusztus 22., 22:14

Újabb film látható a mozikban Gemenc–Az árterek világa címen, amelynek Barkuti Balázs volt az egyik fontos közreműködője. A feleségével Baján vendégházat működtető szakember természetfilmek készítésénél is segédkezik. 

Barkuti Balázs és családja. A zajos fővárost felcserélték a „vad Magyarország” csendjére

– Hogyan alakult ki a Gemenc iránti vonzódása?

– Gyerekkoromban a Sárközben nyaraltam. Tízévesen egy telefonvezetéket követve az erdőbe mentem. Kíváncsi voltam, hova visz a drót a Káposztás-Duna tavirózsai közt. Egy erdészházhoz vezetett a Kisrezéti-Duna mentén, ahol egy mostani magamfajta „ördög“, egy erdész a következővel fogadott: hát te hol jársz, ahol a madár sem jár? Szörppel kínált, majd hazaküldött. Gerlék, malacok voltak ott, az élmény viszont megfogott. A Gemenc iránti rajongásom lassan alakult ki, el kellett kanyarodnom tőle, mert 18 évesen Budapestre költöztem, szociális munkásnak tanultam.

A szakember otthonosan mozog a vízivilág állatfajai között is

– Mi a „gemencológia”? Tényleg van ilyen tudomány?

– Viccnek indult, de komoly kezd lenni, ezen gyakran összekacsintunk a feleségemmel. A név mögött dendrológia (a fák tudománya), biológia, vízgazdálkodás és halászat áll. Jövőre évfordulót is ünneplünk: 130 éve, 1888. november 11-én ejtették el az első gemenci gímszarvast. Addig nem volt vadja az erdőnek, a farkasok uralták a vidéket.

Vendégmarasztaló ínyencség

– A Duna homokzátonyain aranyszemcséket mostunk. Megmutatta a tenyerén, milyenek a kis aranylemezek. Ez ma már nem megélhetés?

– Ha valaki most rászánná magát az aranymosásra, talán napi 3000 forintot keresne vele. Ma már nem népszerű ez a foglalkozás.

Nagyon sok arany van a Kárpát-medencében, rengeteg aranyat bányásztak a felvidéki bányavároskban, Körmöcbányán, Selmecbányán. Az ottani hegyekből származó aranylemezkék kopnak, darabolódnak, utaznak a folyóval. A Vág, a Garam és az Ipoly most is sok aranyat szállít a Dunába. Bán József volt az utolsó aranymosó a múlt század elején, a szigetközi Ásványrárón. Télen megélt abból, amit nyáron kimosott.

– Mit mutat az ide látogatóknak?

– A Gemenci erdő zavartalan sűrűjében még a ritka feketególya is fészkel. Az egyik fészekhez kamerát szereltek, így a feketególya költését, a fiókák felnevelkedését világhálón keresztül is lehet figyelni.

Tőlünk délre fekszik Báta, a Tolna megyei 1700 lelkes zsákfalu. Ott hoztuk létre a Bátai Fekete Gólya Házat egy régi iskola épületében. Ez Európa egyetlen feketególya-múzeuma, amelynek elnökségi tagja vagyok. Önkéntes segítőként gyerekeknek tartok foglalkozásokat. Izgalmas feladat, mert a gyerekektől azonnali bizalmat kell nyernem, nehéz fegyelmezni őket. Ugyancsak Bátán van a Szent vér temploma, amelyet az idők folyamán sokszor felgyújtottak. Lajos király a mohácsi csata előtt ott szállt meg, s ott írta utolsó levelét. A hideg ráz, amikor felidézem ezt a sorát: „már látjuk a törökök tüzeit”.

– A mostani keskeny, sekély Duna volt a szabályozás előtt a folyó fő medre. Mária Terézia korában itt vontatták felfelé a búzával megrakott hajókat. Mennyire változott meg a szállítás azóta?

– Az ökrös vontatás nehéz, kínos, nagy odafigyelést igénylő tevékenység volt, kirendelték rá a jobbágyokat, a köztörvényes bűnözőket is. Olykor elpusztult az ökör, néha emberéletet követelt. A parton kivágták a fákat, bokrokat, de a tönkök ott maradtak a vízben, s ha a vontatott hajó ráment egy víz alatti tönkre, léket kapott, kifolyt belőle a búza. Innen a „tönkre megy” kifejezésünk. Rádi József rengeteg régi levéltári anyagot gyűjtött össze a kalocsai érseki levéltárban, és mindezt a tudásanyagot könyvében tette elérhetővé. Olvashatunk benne hajdan volt árvizekről, régi korokról, így egy győri halkereskedő peréről is.

– Miért jöttek el Budapestről?

 A főváros lüktetéséből lett elegem, a mókuskerékből, ahogy az élet a munkahely és az albérlet között kattog. Akkor vettük át a Bárka vendégház működtetését, amely csak az év felében üzemel.

November és március közt nincs vendég, olyankor karbantartást végzünk, készülődünk. Általában májusban árad a Duna, s ha a passaui vízállásjelentés árvizet mond, utána öt napunk van a földszintről felhordani a bútorokat az első emeletre, mert tudjuk, öt nap múlva bennünket is elönt az ár. Csak csónakkal lehet ilyenkor a dunafürdői nyaralóházakat megközelíteni, mint Velencében. Tíz év alatt öt árvíz volt, az idén bokáig ért a víz a kertben. Kisebbik fiúnk, a hatéves Levente egy téli árvízkor született, ami ritka. Budapestről elhoztam őket autóval, az autót a Potyka csárdánál hagytuk, mivel az  emelkedőn épült. Amikor közöltem, hogy ladikkal fogunk bejönni a házba, a feleségem felsóhajtott: „De jó, senki nem fog jönni látogatni!” Most már össze-vissza jön az ár, mert a klímaváltozás miatt felborult a rend.

– Közreműködésével A vad Magyarország című filmje 2010-ben készült el. Idén újabb filmet láthatunk a mozikban Gemenc–Az árterek világa címmel, amelynek gyártáskoordinátora és társoperatőre egyben. Mit jelent ez a munka egy természetfilmesetében?

– Én vittem a döglött halakat – mondhatnám viccesen. Bizonyos jelenetek megszervezése, szcenírozása, felvétele volt a feladatom.

– Mennyiben tér el ez a film az eddigiektől?

– Az első Gemencről szóló természetfilmet Homoki Nagy István készítette, és Gyöngyvirágtól lombhullásig címmel mutatták be 1953-ban. A filmbeli vadőr minden reggel elindul gyalog vagy lóháton idomított szirti sasával, rövidszőrű magyar vizslájával és drótszőrű foxijával, hogy vigyázzon az erdőre. Őt kísérve megismerkedünk a Gemenci erdő élővilágával tavasztól őszig. Ebben a filmben még idomított állatok szerepeltek, mivel másképp nem tudták volna elkészíteni a felvételeket. A mostani filmhez olyan ötletekre volt szükség, amelyekkel megkönnyítem az operatőr munkáját. Három jelenet megalkotását mesélem el. Lehull a makk a fáról, a vaddisznó elkapja a pocsolyából. Megkérdeztek: hogyan lehet ezt megjeleníteni? Én meg ötleteltem: fa, levágott ág, ki kell venni a makkot a kalapjából, bekenni fogkrémmel vagy valamilyen ragasztóval, ami nem tart sokáig, enged, a makk kihull a kalapból, majd a vaddisznó kivesz egy makkot valahol egy pocsolyából. A két jelenet nem egy.

Ha a valóságban egybefüggően szeretne az operatőr egy ilyen jelenetet felvenni, évekig kellene várakoznia.

A harcsa kint reked a homokzátonyon a halakkal, vergődik, majd árad a Duna, s a harcsa a fokon keresztül elmenekül. Ehhez kell egy szippantókocsi kimosott tartállyal, ami ráengedi a vizet a kínlódó harcsára. A réti sas halat kap ki a Dunából. Ehhez kell egy akvárium, egy boltban is kapható 50×20 centis, meg egy cső hozzáragasztva. Ebbe beletettük a halat, és betettük az akváriumot a víz alá oda, ahol a réti sas halászni szokott. A hal úszkál az akváriumban, jön a sas, lecsap rá, magával ragadja a levegőbe.

– Szakácsként is dolgozik, 20-30 főre főz, a vidék jellemző ételeit is elkészíti: a sokác köcsögös babot, a szerb csevapcsicsát, a bunyevác birkapörköltet. Van kedvenc étele?

– A halászlé, kakaspörkölt, rántott hús és a lecsó, amit gyerekkoromban nem ettem meg. Szabadtűzi étel a csíptetett ponty, ami délvidéki recept szerint készül, a kopácsi Al-Dunán tanultam. Szívesen közreadom az általam használt receptjét.

Csíptetett ponty
A pontyot fordítva, a hátán vágjuk fel, úgy hogy a hasa alja maradjon egybe, nagy lepény alakú legyen. Áztassuk paradicsomos, fokhagymás, sós, köményes, citromos lében egy ideig. Aztán szorítsuk a halat két felhasított vastagabb karó közé. Ez tartja össze a lepényszerű halhúst sütés közben a szabad tűz felett. A ponty zsírja csöpög, piroslik, barnállik, a füst is megjárja. Friss salátával tálaljuk. Ez a legjobb felhasználási módja a zsíros pacnipontynak. Mutatós, szabadtéri étel, de grillen is lehet készíteni

– Miről lehetne még filmet készíteni?

– Életekről, itteni emberek régi történeteiről. Mindig jönnek hírhozó emberek, tavaly is járt itt egy idős úr, és azt kérdezte: megvan-e még a kisrezéti erdészház? Elmesélte, hogy a nagyapja cseléd volt az erdészházban, és gyerekkorában az „erdész úr” megengedte, hogy ő és a nővére ott töltsék a nyarat. Egy nap a halászok „árvizet kiáltottak”, ez volt az akkori vízállásjelentés. A nagyapa összepakolt, s szekéren menekültek az erdész úrral, de a gyerekeknek nem jutott hely a kocsin. Mondták, hogy gyalogoljanak ki az erdőből. Ez 15–20 km-t jelentett, közben elkezdődtek a fokbetörések, a Duna lassan folydogált az erdőbe, lábuk alatt víz csillogott, erek indultak, amelyeken átgyalogoltak. Most utoljára szeretné végigjárni azt az utat, átérezni, ahogy ötéves korában a torkában dobogott a szíve, a végén a nővére már a hátára vette, s lábuk alatt egyre nőtt a víz…

Barkuti Balázs
Pécsett született 1978-ban, Budapesten szociális munkát tanult, szenvedélybetegeken segített. Életének változatos, kanyargós útja tíz éve Bajára vitte, ahol Európa egyetlen ártéri erdejének szélén feleségével, Erős Hajnalkával vendégházat működtetnek, vízitúrákat szerveznek. Vendégeit motoros ladiktúrára viszi a Duna holtágára, s közben érdekesebbnél érdekesebb dolgokat mesél vízi állatokról, kincset rejtő erdőről s régi korokról, amikor még ökrök vontatták a hajókat felfelé a Dunán…

 Balázs Ildikó