Vizes vb: hatalmas magyar siker
Óriási sikerként könyvelték el a nemzetközi úszószövetség vezetői a Magyarország által rendezett 17. vizes világbajnokságot. Az ország történetében az eddigi legnagyobb sportesemény július 30-án zárult a Papp László Sportarénában rendezett gálaműsorral.
A Duna Plázát igen, azt ismerem, de a Duna Arénáról még nem hallottam – mondta érdeklődésemre rendkívül komolyan az első személy, akit a vizes-vb helyszínéről kérdeztem, miután a budapesti Árpád hídnál levő villamosmegállóban leszálltam. „Jó vizes-vb lehet, ha még a környéken levők sem tudják, mi történik közvetlen közelükben” – gondoltam. Csak később vettem észre, hogy nem a megfelelő embert kérdeztem, hiszen az útkarbantartók egyik munkása volt az illető. A hamarosan lezúduló zápor sem tett jót a hangulatomnak, amikor hétfő délután beestem az impozáns aréna melletti akkreditációs központba. Innen arrafelé azonban, mintha minden kiderült volna: kedves személyzet, előzékeny önkéntesek, segítőkész emberek, kiváló szervezés.
Az alaphangulatot pedig Hosszú Katinka aranyérme adta meg, igaz, a következő aranyig sajnos még egy hetet kellett várni. Ez a „várakozás” azonban nem telt el eseménytelenül, hiszen minden nap lehetett örülni valaminek.
Az első két nap a reggeli futamokon még elég sok üres széket lehetett látni a több mint 12 ezer férőhelyes arénában. Ám ahogy telt az idő, a jegyek a délelőtti előfutamokra és középdöntőkre is elfogytak. Azt már saját tapasztalatból tudom, hogy a szombat-vasárnapi döntőkre hónapokkal a vb előtt sem lehetett jegyet váltani. Az üzérek pedig, akik megneszelve az óriási keresletet, az utolsó napokban a 2–3000 forintos jegyeket már 25 ezerért is árulták, a pólódöntőre pedig a nyolcvanat is elkérték. Azt, hogy ez utóbbiért valaki adott is érte annyit, azt persze nem tudtam meg.
A vizes vb utolsó hete, amelyen az úszószámokat rendezték, szinte népünnepély volt a 13. kerületben, Angyalföldön. De talán az egész fővárosban. Minden reggel ezrek indultak el – ki villamossal, ki metróval, ki autóbusszal vagy hajóval – a Duna partján levő uszodába: piros-fehér-zöld arcú fiatalok és öregek, mások zászlókba burkolózva vagy háromszínű sapkával a fejükön, dudákkal, kerepelőkkel a kezükben. Az arénában pedig a hangulat leírhatatlan volt.
A sportszerű közönség megtapsolta a bakizó és a rajtkőről véletlenül a vízbe bukó afrikai sportolót vagy a mellúszást egy sajátos stílusban leúszó – és ezért a kizárás sorsára jutó – ugyancsak a fekete kontinensről érkező sportolót is. De önfeledten örült a világcsúcsot döntögető amerikaiaknak is, így sokan türelmesen végighallgatták az egy nap akár négyszer is felcsendülő jenki himnuszt.
A hangulat nyilván akkor hágott a tetőfokára, amikor az uszodába magyar versenyző lépett. Taps, üdvrivalgás és fülsiketítő lárma jelezte: a Duna Arénában hazai sportoló készülődik a vízbe ugrani. A meglepő – legalábbis a külföldiek számára – az volt, hogy bármi történt, a magyar indulók minden alkalommal tapsvihar közepette hagyták el a medencét. Talán még Gyurta Dániel is, aki mindegyik számában kiesett, és a mix vegyesváltót szabálytalan váltásért miatta zárták ki a döntőből.
„Elképesztő, milyen a publikum. Nem számít, hogy valaki nyer vagy veszít, a közönség bíztatja és megtapsolja. Ilyen szurkolást világversenyen még csak egyszer láttam, a londoni olimpián” – mondta el lapunk kérdésére Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója. A nemzetközi úszószövetség magas rangú vezetőjét azonban hiába kérdeztem a romániai viszonyokról – kevés uszoda, gyenge eredmények –, a négy román versenyző vb-n elért halvány teljesítményéről, mert semmit nem tudott mondani. „Harmincöt éve élek külföldön, Romániában évtizedek óta nem jártam, halvány fogalmam sincs” – válaszolta, és egy idő után románról már angolra váltott át.
Tört angolsággal, de annál nagyobb lelkesedéssel beszélt viszont Julio Maglione FINA-elnök, akit a nemzetközi úszószövetség Budapesten megtartott közgyűlésén ismét újraválasztottak. Az uruguayi sportember kijelentette:
– mondta az elnök az egyik sajtótájékoztatón. Szavait pedig záróbeszédében a Papp László Sportarénában tartott gálaünnepségen is megismételte. Szerinte Magyarország rengeteget tett az úszósport népszerűsítése érdekében, ezért sok köszönet jár érte.
És nagyjából ez volt a véleménye mindenkinek, aki július 14. és 30. között Magyarországra látogatott. – Fenomenális – válaszolta az egyik amerikai újságíró-kolléga, amikor arról kérdeztem, mi a véleménye a szervezésről. – Elképesztő – mondta a másik arra utalva, hogy nemcsak az esti döntőkön voltak megtelve a lelátók, hanem a délelőtti futamokra is mind elkeltek a jegyek. Ezt más vizes vb-n nem lehetett tapasztalni. Amúgy nemcsak magyar szurkolók voltak a lelátókon: mintegy 100 ezer turista érkezett a FINA-esemény alkalmával a fővárosba. És természetesen több tízezer a vasárnap befejeződött Hungaroringre is. S akkor nem beszéltünk arról, hogy az ország egy másik rangos eseménynek is helyt adott: Győrben az európai ifjúsági olimpiát rendezték meg.
A vizes-vb-t felmérések szerint mintegy 485 ezer személy nézte meg a helyszínen, országszerte több millióan kapcsolódtak be a tévéközvetítésekbe, és a világon több milliárdan követték figyelemmel az eseményeket. A legtöbben állítólag Amerikából, Németországból, Franciaországból és Angliából érkeztek. A Duna Arénában szerintem a legtöbben az olaszok voltak, de sok kínait és oroszt, s természetesen rengeteg britet láttam.
Az Árpád híd lábától induló Népfürdő utcában a Dagály Strand közvetlen közelében felépített arénából különben állandó hajójárat biztosította az összeköttetést a Margitszigettel. A Hajós Alfréd uszodában rendezték ugyanis a vízilabda mérkőzéseket: a nők egy vereséggel és öt győzelemmel csupán az ötödik helyet szerezték meg mindenki nagy elkeseredésére. Még Kemény Dénes, a vízilabda-szövetség elnöke is érmet várt a lányoktól. Ettől függetlenül a színültig telt uszoda az utolsó helyosztón is zengett a Szép volt, lányok! rigmustól.
„Igaz, hogy a Hajós Alfréd uszoda a vízilabda Mekkája?” – kérdezte szombaton a sziget felé menet a hajón egy mellettem ülő turista. „Igen, ugyanazt jelenti a pólósoknak a Hajós Alfréd, mint a focistáknak az Old Trafford vagy a Santiago Bernabeu. S este a magyar válogatott éppen döntőt játszik a horvátok ellen” – mondtam büszkén a kíváncsi hölgynek, aki péntek éjjel érkezett Németországból. „Iráni származású vagyok. Teheránban születtem, de évek óta San Diegóban lakom. Idén Hamburgban kaptam állást, most onnan jöttem megnézni mexikói barátnőmet, aki ma délelőtt úszott” – mesélte a perzsa hölgy, aki hamarosan be is mutatta Liliana Lopez Ibanezt, aki aznap a 36. időt úszta50 mgyorson.
Az iráni hölgy különben nem egy átlag turista volt: nemcsak a Hajós Alfréd uszoda és annak névadója érdekelte, hanem a Lánchíd és Parlament építésének története, Pest és Buda egyesülése, és többek között hallott az Osztrák–Magyar Monarchiáról is.
S ha már Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodáról esett szó. Valóban elképesztő hangulat uralkodott a pólósok Mekkájában is. A fiúktól sokan várták, hogy bekerüljenek az elődöntőbe, ámbár a korábbi eredményeiket tekintve akár le is maradhattak volna róla. Egy könnyebb ágra jutva viszont sikerült beverekedniük magukat a döntőbe, s ha már odáig eljutottak, mindenkinek megjött az étvágya. Tudtuk, hogy a horvátok az olaszokat, valamint a világ- és olimpiai bajnok szerbeket legyőzve kerültek a fináléba, de ez a meccset megelőző néhány órában szinte senkit nem érdekelt. A Margitszigeten kialakított több ezer ember befogadására alkalmas szurkolói zóna már két órával a kezdés előtt színültig telt, ezért sokan a hajóval a Duna Aréna felé vették az irányt. Az ott levő szurkolói zóna is hamarosan megtelt, így a kint rekedt több száz személy kénytelen volt vagy hazamenni, vagy az utcáról nézni a hatalmas kivetítőket, esetleg elszaladni egy környéken fekvő étterembe.
A Hajósban sem volt más a helyzet: a lépcsőkön, a korlátokon, állványok talapzatán is csüngtek az emberek. A sajtópáholy pillanatok alatt megtelt, mindenki próbált magának helyet keresni és nézni a vízben folyó küzdelmet: rendőrök, mentősök, katasztrófavédelem emberei, riporterek egymás hegyén-hátán ültek és álltak, üvöltöttek, szurkoltak. És persze káromkodtak, amikor a román bíró 4–0-s horvát előnyt követően magyar egyenlítés után kontrát fújt, és az ellenfélnek adta a labdát. „Elvettétek Erdélyt, és most még ezt is el akarjátok venni tőlünk” – ugrott fel egy öreg bácsi.
Bár a magyar vízilabdacsapat „csak” ezüstöt nyert, a mérkőzés végén vastaps köszöntötte Marcz Tamás csapatát, és természetesen zengett a Ria-Ria-Hungária. Mint ahogy a Duna Arénában is, bár a Sós Csaba szövetségi kapitány által elvárt 10 érem (közte három-négy arany) nem jött össze. A 2 arany, 5 ezüst és 2 bronz azonban azt jelenti, hogy a világ 180 országa közül a magyar csapat az éremtáblázat előkelő kilencedik helyét foglalja el megelőzve olyan országokat, mint Japán, Kanada, Spanyolország vagy Németország.
Sós Csaba elismerően szólt a nagy bravúrral bronzérmet szerző 4*100-as gyorsváltó férficsapatról, a világ élvonalába berobbanó Malik Kristófról – több szakember is a vb szenzációjának tartja a 17 éves úszót, aki háromszor döntötte meg a junior világcsúcsot –, valamint az óriásit versenyző Verrasztó Dávidról. A lányok úszását már felemásra értékelte, főleg Kapás Boglárkától várt érmet (mint ahogy Kenderesi Tamástól is). De nagyra értékelte a mindössze 15 éves Késely Ajnát, aki három döntőben is érdekelt volt.
A szakember megemelte a kalapját a „kötelező érmet” hozó Cseh László előtt, aki egymást követő nyolcadik világbajnokságán szerzett érmet: ezt rajta kívül még egyetlen sportoló sem tudta elérni.
Nem hiába a közönség kedvence. Mint ahogy Hosszú Katinka is, aki egymaga szállította az úszók érmeinek a felét. A 400 és a 200 vegyest ismét megnyerte, amint ahogy az olimpián és két évvel ezelőtt a kazanyi világbajnokságon. Ezek mellett szerzett egy bronzérmet200 mpillangón és egy ezüstöt200 mháton. Ez utóbbi versenyszám után lapunknak nyilatkozva elmondta: a középdöntőben kicsit elszámolta magát, mert csak a 7. idővel jutott be a döntőbe, ezért az egyes pályán kellett úsznia, és bár nem látta a később aranyérmet szerzett Seebohmot a négyesen, de tudta, érezte, hogy az utolsó 25 m-en jönni fog. „Hát nem volt egy sétaúszás, az biztos” – mondta nevetve Katinka.
A magyar klasszis kijelentette: a vb programja nem fekszik neki annyira, mint az olimpia, ahol több ideje van felkészülnie egy-egy versenyszám előtt. Idén ki kellett hagynia egy-két olyan számot, ahol esélyes volt. Mindezt azért, hogy más versenyszámban még eredményesebb tudjon lenni. „Egy világbajnokságon még sohasem nyertem négy érmet, ráadásul pillangón is fejlődtem, hiszen bronzot szereztem, így nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel. Természetesen még sokat lehet és kell is fejlődni” – nyilatkozta az utolsó úszását követően. S miután vasárnap este kiszállt a medencéből, már az aznapi edzésen gondolkozott, mert másnap, azaz hétfőn, utazott Moszkvába a világkupára. „Az sokkal könnyebb lesz, ugyanis csak négy számot kell úsznom ”– viccelt az őt körülvevő újságírókkal.
Az úszószámok vasárnap este zárultak, óriási ünnep volt az uszodában – többek között Verrasztó Dávid ezüstérme és Katinka aranyérme miatt.
Távozáskor valószínűleg mindenki sajnálta, hogy vége van, de örült, hogy egyhetes ünnepnek lehetett részese. A villamoson egy idősebb hölgy ült mellém: arcán piros-fehér-zöld festék, pólóján koronás címer, kezében telefon. „Képzeld, milyen óriási volt Katinka. És milyen nagyot úszott Dávid. Rengeteget kiabáltunk. Kár, hogy Katinkának nem Egerszegi adta át a díjat, de legalább a Dávidnak Hargitay András nyújtotta át” – mesélte friss élményeit és meglepően jó észrevételeit a szurkolástól rekedt hangon az egyszerűen felöltözött, valószínűleg élsportot soha nem űző, korosodó hölgy. De akinek szavaiból hozzáértés és sok szeretet, odaadás csengett ki.
Hát valószínűleg ezért is vagyunk sportnagyhatalom. És úszónemzet is. Hajrá, Magyarország!