A liberalizmus vadhajtásai

Borbély Zsolt Attila 2017. július 14., 22:05

Aligha tagadható, hogy a liberalizmusból nőtt ki a „politikai korrektség”nevű kifejezés, amely voltaképpen cenzúra- és öncenzúraforrás. Ennek szerves része a genderideológia, amely ma már egészen abszurd, a normalitást nemcsak támadó, tagadó, de büntetőjogilag szankcionáló kinövésekkel is bír.

Budapest Pride: sokan szimpatizálnak velük Fotó: MTI

Az egyesek által nem egészen alaptalanul elhomályosulásnak nevezett felvilágosodás eszmei-ideológiai lándzsahegye a liberalizmus volt, amely akkortájt a háttérben állók hatalmi-gazdasági érdekmegfontolásaitól függetlenül pozitív mondanivalóval rendelkezett. És ami ennél is fontosabb, programjának nem kis része egyirányba mutatott az emberi igazságérzettel.

A vélemény-, szólás-, sajtó-, lelkiismereti- és vallásszabadság olyan eszmék, amelyek méltán találkoztak egyre szélesebb társadalmi rétegek egyetértésével. Vagyis eme eszmerendszernek volt pozitív üzenete a háttérbeli mozgatórugókról és a későbbi gyászos következményektől –a szekularizáció nyomán fellépő értékvesztés, nihilizmus, szétzüllés, a szervesen kialakult hagyományok fokozatos romlása, gazdasági síkon a bolygó tartalékainak gát nélküli felélése –függetlenül. Mihelyt azonban eme ideológia kiütéses győzelmet aratott a második világháború után, és egyes célkitűzéseit alkotmányszinten rögzítették kontinensünk államaiban, a liberalizmus egyfajta pótcselekvésként, önigazolásként fokozatosan átalakult a devianciakultúrák népszerűsítőjévé és védelmezőjévé.

Fontosabb a bűnelkövető joga, mint az áldozaté

A halálbüntetés eltörlésének szükségességéről még el lehet vitatkozni, de ma már azt is meg akarják akadályozni az egyéni szabadság védelemének zászlaja alatt, hogy a többszörös gyilkosokat életük végéig elkülönítsék a társadalom értékteremtő részétől. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a liberálisok számára fontosabb a bűnelkövető joga, mint az áldozaté. S folytathatjuk a kábítószer problémakörének liberális kezelésével vagy az abortusszal. Elvégre a korlátlan individuális szabadság eszméjétől hajtva a liberálisok a világ minden pontján lándzsát törnek az államilag le­galizált, sőt anyagilag támogatott magzatgyilkosság mellett. Az anya önrendelkezési jogára hivatkoznak, miközben érdekes módon megfeledkeznek saját alapelvükről, miszerint saját szabadságom odáig terjed, amíg nem sérti a másikét. S akkor nem szólunk az emberi élet szentségéről és minden ember egyéni méltóságáról. És ide tartozik a liberalizmus talán legabszurdabb kinövése, a genderideológia is, amelynek kvintesszenciája, hogy erkölcsileg és jogilag a perverziót, az abnormalitást azonos rangra kívánják emelni a társadalom fizikai önreprodukcióját biztosító normális férfi-nő kapcsolattal.

Nem létezik médiaetika, csak nézettség

Aligha tagadható, hogy a liberalizmusból nőtt ki a „politikai korrektség”nevű kifejezés, amely voltaképpen cenzúra- és öncenzúraforrás. Ennek szerves része a genderideológia, amely ma már egészen abszurd, a normalitást nemcsak támadó, tagadó, de büntetőjogilag szankcionáló kinövésekkel is bír.

Érdemes belegondolni abba, hogy létezik ma a világnak olyan civilizáltnak mondott pontja –konkrétan Kanada Ontario nevű tartománya –, amelyben miután e sorok napvilágot láttak, retteghetnék, hogy mikor kopogtatnak az állami erőszakszervezetek képviselői az ajtómon azért, hogy gyermekeimet elszakítsák tőlem, és állami gondozásba vegyék. S erre törvényi alapjuk lenne! A tendencia elég egyértelmű, jól követhető a homoszexuálisok házasodási és örökbefogadási jogának egyre terjedő elismerésében, legutóbbi áldozat éppen Németország.

Ennek a jelenségkörnek a hangulati hátterét a széles értelemben vett média biztosítja, beleértve a milliárdok által nézett hollywoodi szuperprodukciókat, amelyek a művészi önkifejezés zászlaja alatt lényegében bármit eladhatnak. De a fősodratú sajtó is –amelyre elvben szigorúbb szabályok vonatkoznak –egyre távolabb kerül eredeti funkciójától. Eddig is tudható volt, hogy a hazugságot, a félrevezetést cinikusan, érdekvezérelten használja, de ritkán szembesülhetett a világ olyan brutálisan nyers valósággal, mint a múlt hónap végén nyilvánosságra került leleplező videofelvételen keresztül. Ebben a CNN producere világosan kimondja: nem létezik médiaetika, csak nézettség (meg persze hatalmi megfontolások, elvárások és összefonódások, ez nem kap kellő hangsúlyt a beszélgetésben), aminek érdekében gátlástalanul hazudik a világ közvéleményének egyik legfőbb alakítója. Ettől még persze a kézi vezérlésű fősodratú média (a vezérlési technikákról részletesen szól Udo Ulfkotte Megvásárolt újságírók című könyve) hatalma nem fog megtörni. A tömeghatást pedig híven példázza, hogy tavalyelőtt a konzervatívnak gondolt Írországban is megszavazta a nép a homoszexuálisok házasodási jogának törvénybe iktatását.

Meleg büszkeség: eszköz a háttérhatalom kezében

A homoszexuálisok körüli zajkeltés, beleértve a már Erdélybe is elérkezett „büszkeségmenetet”, nem elsősorban arról szól, hogy e természetellenes, ferde hajlammal megvert embereknek biztosítsa a társadalom a normálisokkal azonos megbecsülést.

(Egyáltalában, micsoda perverz gondolat a büszkeség fogalmát –pride –idekeverni? Azt sulykolni, hogy büszkék legyünk saját fogyatékosságunkra! Mert a biológia ezen alapigazságát, vagyis hogy a fogyatékosság a normális fajfenntartásra való képtelenség, aligha tagadhatja még a legelgurultabb „melegjogi”aktivista sem.) Ez eszköz a globális háttérhatalom kezében a társadalom szétzilálására, az organikus kapcsok megszüntetésére, a hagyományos értékrend fellazítására és a családok tönkretételére.

Térségünk ebből a szempontból is a fehér keresztény kultúrán belül a normalitás szigete. Itt általános elfogadottsága van annak a gondolatnak, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapszik, amelyet Magyarországon az Alaptörvény szintjén rögzítették. És remélni lehet, hogy Klaus Johannis is kiírja végre e kérdésben a népszavazást, amihez tavaly nem kevesebb, mint hárommillió aláírást gyűjtöttek össze a kezdeményezők, s amelyre a parlament is áldását adta. Az eredmény amúgy borítékolható.

Európa átadása

Schmidt Mária a minap ismét alapos és lényeglátó elemzéssel jelentkezett a blogján, amely rámutat az LMBTQ jelenségkör általános politikai beágyazottságára. „A baloldali elit (…) frigyre is lépett a neoliberális gazdaságpolitikával, amelynek lelkes hívévé vált. A politikai hatalom elvesztése miatt csak még görcsösebben ragaszkodik a kultúra feletti befolyásának megőrzéséhez. A Lajtától nyugatra a jobb és baloldal egyaránt megszorításpárti, a GDP kiegyensúlyozását és az infláció alacsonyan tartását tekinti prioritásának, egymásra licitálnak migránssimogatásban, az LMBTQ ügyek felkarolásában. (…) 2017 slágerterméke tehát a (…) meggyőződés nélküli, a megkülönböztethetetlenségig konformista politikus, aki semmiről nem mond semmit, ellenben csont nélkül kiszolgálja az elitek gazdasági és kulturális igényeit. Ideológiai, tartalmi kérdésekben átengedi az elsőbbséget a független médiának és a nagyon civileknek. Ő maga nem ragaszkodik semmihez, vagyis értéksemleges, nem tud olyan célt megjelölni, ami számára iránytűként szolgálna. Kivéve persze, ami a GDP-t, az inflációt és a hiánycélt illeti. Ez a szentháromsága. Ez az alap, ehhez jön még a multikulti, a migránsok beáramoltatása, az LMBTQ-ügyek és a klímaváltozás melletti kiállás. Ha ezek megvannak, túlélhet. Ennek a pragmatikus politikai garnitúrának jutott az a feladat, hogy előkészítse Európát arra, hogy egy új, kevert muszlimizált népességnek adja át a területét. Ehhez három feltétel szükséges: Európa kereszténytelenítése, a törtidentitások erőltetése a nemzeti identitás rovására és a politikai kormányzás lecserélése a bürokráciák uralmára.”

Erre megy ki a játék!

A globális háttérhatalom szétzúzni igyekszik teljes uralmának utolsó akadályait: a nemzeteket és a nemzetállamokat, a mai romlottságában is még létező hagyományrendszereket.

Ebben pedig a homoszexuálisok problematikája egy eszközjellegű részterület. Együtt érezhetünk a homoszexualitás betegségével megvert embertársainkkal, de látnunk kell, miként használja fel őket a senki által meg nem választott, nem ellenőrzött szervezett magánhatalom a maga sötét céljaira.