Aki háromszáz tagú zenekarban muzsikál

Az 1948-ban, Szegeden született Dinnyés József a megzenésített versek magyar mestere. Évszázadok költeményeit kínálja mintegy kétezer dalában. Az Erdélyben is fellépő daltulajdonossal dalról, versről és a történelmi örökség befogadásáról beszélgettünk. 

– Hosszú évekkel ezelőtt egy szerkesztőségi rendezvényünkön találkoztunk először. Milyen gyakran jársz Erdélyben?

– Amikor tehetem, jövök-megyek Erdélyben. Többször voltam rendszeres zarándoklatok résztvevője. Legutóbb Bocskai István fejedelem emlékére, hajdúkkal jöttem a Kishazából. Február eleji utak voltak ezek, nagyon hidegek, de a fejedelem emlékére írt régi dalokat elénekeltem minden helyszínen Kassától Gyulafehérvárig. Unitárius és örmény erdélyiek is hívtak, és mindig jöttem. Igaz, a nyolcvanas és kilencvenes évek sorsdöntő éveiben többször jártam itt, de ma már ritkábban szólítanak. A Partiumba és a Bánságba az utóbbi években sűrűbben járok.

A kis települések élete jobban érdekelt, mint az összetett sorsú városoké. Mindig vágytam arra, hogy szervező lelkületű erdélyiek a szó szoros értelmében elhívnak a nagy országutakon túli falvakba, ahová ritkán mennek előadókörutakra művészek.

Látva azt, hogy az „anyaországi” művészeket milyen költséges utaztatni, felléptetni, talán ezért nem fordult meg a fejükben, hogy engem, azaz műsoraimat meghívják. Miközben a jutalék is kisebb lenne egy kisebb költségű előadássorozat megszervezéséért.

– Sokat utazol: nemcsak az anyaországban, hanem a Kárpát-medence magyarlakta területein is. Milyen a felvidéki, a délvidéki vagy az erdélyi közönség? Mennyire különböznek egymástól, és mi a hasonlóság közöttük?

– A felső-magyarországi terület közönsége a nyelvtörvényt szenvedi, mondjuk és gondoljuk. A délvidéki nyelvterület súlyos, kettős örökségét cipeli a szerb–horvát–szlovén kultúrát örökölve. A bánáti, bácsi, szerémségi és dél-baranyai, Mura-vidéki területeken községenként, azaz járásonként különleges figyelmet kell szentelni a közönség múltjára. Területenként más a kulturális örökség, arra is kell figyelni, amikor elébük áll az ember. Erdély kisebb-nagyobb tájegységei beszédes múlttal rendelkeznek. Ismerni kell a történelmet, és megható, szoros kapcsolat alakulhat ki egy-egy est után. Hasonlóság a területek között annyi, hogy én vagyok a határon túli, és nem ők. Ha erre figyelek, a vendégjogot megnyerhetem.

– Daltulajdonosként határozod meg magad. Igen gazdag ember vagy, hiszen az évszázadok magyar verseit használod fel alapanyagként dalaidhoz. Miként válogatsz, milyen versekhez kerekítesz legszívesebben zenét?

Álszerénységből, vagy szemérmességből a négy-, hatsoros dalocskák szerzőjét ne nevezzék zeneszerzőnek. Aztán a szó maradt, és stílus is teremtődött általa. A kortárs költészet énekelt versei után költőelődeink, költőpéldaképek verseit dolgoztam fel: az évszáza­dok és a benne megélt történelem elém sodorta a nemzet életével és a nemzet viselt dolgaival foglakozó költők verseit.

– Azt olvastam, mintegy kétezer dalod van. Egy előadóest összeállításakor milyen szempontok szerint válogatsz? Melyek a kedvenceid, amelyeket rendszeresebben előadsz?

– Nem titok, hogy a helyrajzi ismereteimet régi könyvekből szedem össze. Jellegzetes épületekről, történelmi eseményekről és híres emberekről, családokról is elolvasom, amit elérek. Ezek ismeretében érdemes felkészülni az újabb és újabb előadásra. Az előadás jellegét és változatát megmutató koncert alapmotívuma sokat nem változik, de a helyismeret otthonosabbá, örömtelibbé emeli az előadást. Dalaim költői művei között nincsenek kedvenceim. Egy-egy dalt a közönség teszi kedvencévé, mert örömet okoztam vele. A vers értelmezéséhez a történelem ismeretére és ismertetésére is szükség van. Ez a háttér segíti az olvasót és a hallgatót, hogy elhelyezze a művet és alkotóját. Azt az időt kell megismerni, amikor a mű született, és az alkotója üzent, megállapított, javasolt valamit az olvasónak.

– Milyen verseket lehet dalban jobban előadni?

– A vers hangulatát nem csak a témája határozza meg. A megszemélyesítő szép szavak, a cselekvő gondolatok, a szereplők hovatartozása mind megannyi jegy, amelyről a költő gondoskodott, hogy témáját könnyebben megismerhessük. Az anyanyelv és a tájnyelv együttes ritmizálása segíti a versolvasót. A költő anyanyelve és a nemzet köznyelvének olvasói szokása között alkalmanként nagy a különbség. A költő által beszélt hangzó nyelv dönti el a vers ritmusát, amit a költő korának, születési és nevelő helyének ismerete segít megidézni. Hagyományőrző dalaink a példa rá, hogy a dallam hosszú és rövid hangjegyei miként alkalmazkodnak a szöveg rövid és hosszú szótagjainak változásához. Mellérendelő, egyenrangú a magyar dal ritmusa, a szöveges ének dallam–szöveg viszonya. Ezek azok az alapvető szempontok, amelyek szerint írom dalaimat.

– Mai világunk nem kedvez a versnek. Az emberek egyre kevesebb szépirodalmat olvasnak, és még kevesebb verset. Hogyan tudod közönséged számára ezt a hiányt pótolni?

– Legalább harminc éve ez a jelmondatom: Eljön még a versek ideje!

Nincs olyan, hogy mai, tegnapi és holnapi világunk: soha nem olvastak sokat az emberek. Az olcsóbb könyvekből, természetesen sokat vásároltak, de azokat sem igen olvasták el. Legfeljebb tudtak a művekről.

Egy-egy előadásom után derül ki, hogy a közönség milyen sokat tud az irodalmi alkotások tartalmáról, következtetéseik és ismereteik irodalmi tájékozottságról vallanak. Sajnos mindig voltak és lesznek abszolút olvasatlan emberek, de a Biblia és egy-egy nemzeti költő (Arany János és Petőfi Sándor, talán Ady Endre) életműve a felnőtt emberek ízlését alapozta meg. Lásd Sinka Istvánt, aki a Biblia és Petőfi művein serdült fel. A nemzet tanulékony, a magyar nemzet különösen az, mert tudja, hogy az irodalom kincsestára az ő életét írja le.

– Előadóművészi pályád mellett református kántor vagy. Mennyire fontos munkádban az egyházi kötődés?

– Hitvalló költők énekelt verseit énekeltem hitvalló hallgatóimnak. Később történeti énekként adtam elő Dávid király műveit a Genfi zsoltárok segítségével. Szenci Molnár nagyon sokat segített. A Psalterium Ungaricum előszavában „…az én tettzésem szerint legszebbec az Szegedi Gergelyé, es Sztarai Mihalyé, vadnac, Istennec hála egyéb szép énekekis, Mellyekkel rakva az Debreceni Anya szent Egyház énekes könyve, az Bornemisza Peteré, Huszar Galé es Böythe Istváné…” Kerestem a régi szerzőket, és Huszár Gál énekeskönyvében megtaláltam Szenci Molnár Albert örömmel énekelt kedvelt énekeit. Ezeket a csinos énekeket eredeti dallamaival adom elő. Gyülekezetek, baráti közösségek hallgatják. A Testvéri Börtöntársaság tagjaként évente végigjárom a magyarországi börtönöket. 2017-ben Huszár Gál énekeskönyvéből mondom dalban a korabeli Magyarország hangulatát. Ezekkel az énekekkel most már a XVI. századtól máig be tudom mutatni nemzeti költészetünket. Az a magyar anyanyelvű költészet érdekel, amely hitben, szeretetben az Atya nyelvét anyanyelvünkön beszéli. Nem egyházhoz kötődöm, hanem nemzeti irodalmunk ihletőjéhez, Isten segítségével.

– Ki civilben Dinnyés József? Hogyan lett belőled énekes? Milyen út vezetett ennek a különleges előadásmódnak a megszületéséhez?

– Azok az idők, amikor barátaimmal kerestem a megfelelő hangot, a hozzá illő szót, régen volt. Ötven valahány évvel ezelőtt kezdődött, amikor elhatároztam, hogy magyarul kell magyaroknak énekelni. Hazánk mindennapjait énekeltem meg, a mindennap látott eseményeket foglaltam dalba. Útközben minden megváltozott. Gyermekkoromban rászoktam az olvasásra. Éreztem a versek igazát, ezért dallamokkal díszítettem fel azokat a műveket, amelyeknek tartalma közel állt szívemhez. Útközben megkerestem a költőket, és megzenésített verseiket megmutattam nekik. Bátorítottak. Felhívták figyelmem újabb és újabb versekre, és költőtársaik címeit adták meg, hogy keressem őket is, mert minden kimondott szép szóra szükség van! „Lakjátok meg a Hazát, mert ellakják előlünk” – figyelmeztetett Ratkó József Nagykállóban. Eddigi életem útközben történt. A találkozások élete az enyém. Az énekelt verset egyre többen megszerették. Az előadások után kiváló, tanult, érzékeny emberek beszélgettek velem. Életművek betiltott alkotásait, részleteit mutatták meg nekem. Az olvasók elől eltitkolt, elrejtett értékek felmutatásával kezdődött minden. A kortárs költők versei után mestereik, a költőelődök műveinek megzenésítésével folytattam. Ma már közel 300 tagú zenekarban muzsikálok. Ismeretlen szerzőkkel, nagyon híres költőkkel és a feledés jótékony homályában meghúzódó szerzőtársakkal „zenélek” együtt.

– Egy előadóművész élete nehezen fér össze a békés, nyugodt családi élettel. Családod – feleséged, gyerekeid – hogyan fogadták a folyton úton levő családapa munkáját?

– Egy fazekas és gitáros énekes, akik mi voltunk kedvesemmel, 1970-ben végleges hűséget fogadtunk Szegeden. Két gyermeket neveltünk fel. Kilenc unoka örvendezteti mindennapjainkat.

– Honlapod bevezető idézete Václav Haveltől származik, aki szerint „A demokrácia természetes hátránya, hogy azok kezét, akik tiszteletben tartják, megköti, s azoknak, akik nem veszik komolyan, mindent megenged”. Mennyire kiábrándító az a fajta demokrácia, ami felváltotta a kommunista éveket?

– Az énekmondó az énekeiből nem tud üzletet csinálni. Minden máshoz ért, de a dalaiból, a koncertjeiből nem gazdagodik meg. Helyből szegény, de van, amelyik nekifutásból. Az énekmondó olyan sokat énekel az igazságról, hogy még magának sem mer valótlant állítani. Így aztán az igazság áldozataként éli életét. Az énekmondó magányos. Sokat van egyedül. Van úgy, hogy magával szemben ülve a vonaton sem szólítja meg utastársát. Nincs mit mondania, mert már majdnem mindent elénekelt, vagy tervben van, csak a refrén hiányzik. Az énekmondó nem szereti a zajokat. A zörgő, csikorgó hangok, a csettegő, csattogó, reccsenő tárgyak idegesítik. Ezért a politikusok beszédeit mély kritikával hallgatja. Különösen, ha a beszéd gördülékeny, nem akadozik, nem sziszeg, selypeg, az alany, állítmány viszonya kiegyensúlyozott, és a hangsúly értelemre figyelmeztet. Nem érti, keresi titkát, és nem leli.