Képeslap hegyekkel és folyóparttal
A települést körülölelő hegyekkel Szilágysomlyó szép kirándulóhely, ugyanakkor a Báthory család ősi fészke, ahol az elvándorlás, a vegyes házasságok és a létszámcsökkenés ellenére a megmaradt magyarság erősen kötődik nyelvéhez és hagyományaihoz.
Nem panaszkodhat az, aki Kolozsvárról gépkocsival vág neki Szilágysomlyóig a 115 kilométeres útnak. Valamikor a kétezres évek elején épült országút a mai napig jó állapotban van, és a forgalom sem rémisztő. Igaz, ha az autóbuszt választjuk – vonat évtizedek óta nem járt arra, a sínek ma rozsdásan sírják vissza a szebb időket –, bosszankodhatunk, mert a monopolhelyzetben levő zilahi székhelyű távolsági buszvállalat vezetősége ritkán találja el, hogy aznap éppen hány személy akar utazni. Pedig az ingázók száma nagyjából állandó. Akik rendszeresen teszik meg ezt a távot, azt mesélik, hogy néha teljesen szabálytalanul állva utaznak a mikrobuszban vagy pedig a túlzsúfolt járatokra fel sem veszik őket. Szerencsésebb esetben az utolsó pillanatban még indítanak egy kisbuszt, ám addigra már rengeteg idegességet és fejfájást okoz a jámbor utasnak ez a kiszolgálás. Mint annyi esetben, ezúttal is a pénz számít, az utazók kényelme a legkevésbé fontos.
Ne ragadjunk le azonban az utazás fáradalmainál, annál is inkább, mert Szilágysomlyón nem kell a közlekedéssel bíbelődni: nincsenek városi járatok, hiszen a települést egy óra alatt kényelmesen be lehet gyalogolni. És a Magurát is érdemes megjárni, az ott termő szőlőből messze földön híres bor készül.
A Zilahtól 25 km-re északnyugatra fekvő települést hegyek ölelik körül, és a városkát kettészeli a Kraszna folyó. Nevének eredetére P. Szathmári Károly nyújt támpontot: „a somló lassan omladozó hegyet jelent hazánkban mindenütt”. A Szilágysomlyó elnevezés tehát a régi magyar somlik, somosodik (csuszamlik) igéből származik, és csuszamló oldalú hegyre vonatkozik. Ez hihető, mivel a város felett magasodó és olykor megcsúszó Magura a Kraszna-folyó medrét már több alkalommal megváltoztatta az évszázadok folyamán.
A város 1351 óta a Báthory család ősi fészke: ősi váruk, Somlyóvár a Magura-hegyen állott. A várat Miklós erdélyi vajda építtette a 14. század elején, először 1319-ben említették. A városban épített várkastély elkészültével elhagyták, azóta rom.
A Báthory-kastély 1592-ben épült. 1600-ban Giorgio Basta ostrommal foglalta el Báthory Zsigmondtól, 1703-ban pedig a kurucok. Kerítőfala romos, de az emeletes épület épen áll. A vár kertjébe állították fel a turulmadaras emlékoszlopot az első világháborúban hősi halált halt szilágysomlyóiak emlékére. Ezt 1990 után átalakították, most román függetlenségi emlékmű. A turulmadarat pedig beépítették az egyik helybéli házának alapjába… A négy évszázadot megért Báthory-vár felújítására már elkészültek a tervek, de pénzforrás még nem akadt megvalósítására.
1910-ben a város 6885 lakosából 6030 magyar és 759 román volt. 1992-ben társközségeivel együtt 17 642 lakosából 11 472 román, 4894 magyar, 1177 cigány és 24 német volt. Nagyot fordult itt is a nemzetiségi eloszlás kereke…
Fodor László helytörténeti munkájából kiderül: református iskola 1608-tól működött elemi osztályokkal, később 1-8 osztállyal egészen 1948-ig, a felekezeti iskolák államosításáig.
Noha a magyarság aránya már alig éri el a húsz százalékot, azért a hagyományok ápolására, magyarságuk őrzésére sokat adnak a helybéliek. Sokrétű események színhelye a Magyar Ház, amelynek otthont adó épületét 1993-ban vásárolta meg az EMKE az akkori Illyés Közalapítvány segítségével. Az épület nyelvtanítás, képzőművészeti kiállítások, író-olvasó találkozók helyszíne azóta is. „Az indulás nem volt könnyű. Szék, asztal nélkül, nem működő villany- és vízhálózattal, felújításra váró tetővel és falakkal kezdtük a munkát. Sok év, rengeteg munka, számtalan pályázat és sok önzetlen segítség után immár lényegesen jobb körülmények közt abban bízunk, hogy ez a ház továbbra is nyitott magyar szigete maradhat Somlyó és környéke kulturális, közművelődési, művészeti és közösségi életének” – olvasható az intézmény honlapján.
Acsádi Anikó városi tanácsos, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szilágysomlyói alelnöke a hely szülöttjeként és a különféle szervezetekben betöltött tisztségei révén az egyik legjobb ismerője a városkának.
Szilágysomlyó szépen felújított Magyar Házában fogad, ahol együtt székel több magyar szervezet is. Említésre méltó, hogy Kolozsvár után – ahol az EMKE országos központja található – Somlyón szervezi a legtöbb tevékenységet az egyesület. Ez talán nem véletlen, hiszen a jelenlegi országos elnök, Széman Péter somlyói származású, felesége, Széman Rózsa pedig a helyi szervezet elnökasszonya. „Rengeteg tevékenységünk van hetente és havonta egyaránt. Olvasókörünk, irodalmi kávéházunk, színjátszó csoportunk működik, és néptáncoktatást szervezünk a gyerekeknek. Ebben az épületben működik a Báthory István könyvtár is, de az igazság az, hogy látogatottsága elég gyér” – magyarázza Acsádi Anikó. A programok iránti érdeklődés hullámzó, könyvbemutatókra, kiállítás-megnyitókra sokan jönnek, de nagy az érdeklődés az olvasókör, illetve a különféle előadások iránt is. Mozi, színház nincs a városban, így rendszeresen szerveznek csoportos utat a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaira. „Ezeket a kiruccanásokat már meg sem kell hirdetni. Ahogy kitudódik, hogy autóbusz indul, szinte percek alatt betelnek a helyek” – újságolja Acsádi Anikó.
Magyar osztályok két líceumban – a mezőgazdaságiban, illetve a Simion Bărnuţiu Főgimnáziumban – működnek, bár a diákok létszáma rohamosan csökken. Annyira, hogy az ipari líceum magyar osztályai néhány éve meg is szűntek. Nem a lehetőségek akadályozták további magyar osztályok elindítását, pusztán arról van szó, hogy még a hivatalos népszámlálási adatoknál – amely 22 százalékra teszi a magyarok arányát – is kevesebb nemzettársunk él a városban, és a magyar gyerekek száma folyamatosan csökken. Az elmúlt tanévben nyolc osztályban 216 magyar diák tanult. Öregszik a város és a rossz hír az, hogy szeptembertől csupán egy magyar elsőosztály fog indulni.
Az utóbbi időben lelassult ugyan az elvándorlás, a legtöbben csak néhány hónapra mennek dolgozni külföldre, utána visszatérnek, viszont akik némi egzisztenciát teremtettek maguknak Nyugat-Európában, azok rendszerint ott is maradnak. A legnagyobb gondot talán a vegyes házasságok magas száma okozza. Erről kevesen beszélnek, de valós állapotot tükröz, amivel szembe kell nézni…
Ahogyan szerte az országban, itt is bezártak a régi ipari létesítmények, de a városvezetés igyekszik új munkahelyek teremtésében segédkezni. Az egykori híres pezsgőgyár inkább hatalmas raktárként működik, a Sósdombba vájt alagútszerű helyiségekben rengeteg finom nedű vár értékesítésre a palackokban. A nagyipar csődöt mondott, viszont a kisebb vállalkozások aranykorukat élik: cipőgyártól bútorkészítő vállalkozásig jelentős munkahelyteremtő kezdeményezések születtek az utóbbi években. Ez viszont nem azt jelenti, hogy sok fiatal ne külföldön keresné a boldogulást. A viszonylag közeli Zilahon is sokan találtak munkát, de a napi ingázás nem leányálom. Acsádi Anikó szerint egy ipari park létrehozása, ami sok mindent megoldana, helyszűke miatt kivitelezhetetlen. Somlyó egy völgyben fekszik, ahol a lehetőségek korlátozottak.
Aligha lehet úgy végigsétálni a városon, hogy ne tűnjön fel a felújított zsinagóga, és néhány plakát, amely egy kiállításra hívja az érdeklődőt. A világháború rémségeire emlékeztető múzeumot Északnyugat-Erdély legnagyobb zsinagógájában hozták létre, és a maga nemében egyedülálló az országban. A Báthory-vár mellett a Szilágyság egyik jelentős turisztikai látványossága lehetne – ha több törődést és nagyobb reklámot kapna. De hát a román városvezetés a hely nagyságának, Iuliu Maniunak a szülőházával sem törődik, az is alig áll már a város főterének közelében.
A holokausztban több millió zsidó pusztult el, a deportálások alól Erdély sem számított kivételnek. A Székelyföld, illetve Kolozsvár, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Dés és más városok mellett gettót létesítettek Szilágysomlyó mellett is, a Klein téglagyár területén. Ide gyűjtöttek be mintegy 8500 Szilágy megyei zsidót, hogy aztán 1944. május 27. és június 6. között a haláltáborokba szállítsák őket. Egész családok vesztek oda, kevesen tértek vissza a deportáltak közül. Szilágysomlyó utolsó zsidó lakosa is elhunyt már, nem csoda, hogy a zsinagóga évtizedekig üresen állt. Gyakorlatilag pusztulásra volt ítélve, mígnem 2004-ben Adam Wapniak és Alex Hecht kezdeményezésére elkezdődött a 19. században épült szakrális építmény felújítása. 2005 szeptemberében az akkori városi és megyei elöljárók, az amerikai és a magyar konzulátusok, civilszervezetek képviselőinek, valamint nagyszámú érdeklődő jelenlétében a felújított zsinagógában avatták fel a holokausztmúzeumot, amely állandó kiállítással emlékezik a zsidók kálváriájára.
A nagyvárosban felnőtt ember sajnálja is, meg nem is, hogy elhagyja a várost. A friss levegő, a csend, a nyugalom megfizethetetlen, de egy idő után mintha szűk lenne a tér. Szilágysomlyó határából visszatekintve az ember csak ámul a gyönyörű látványon, a város felett tornyosuló fenyveseken, tölgyerdőkön. Óhatatlanul arra gondol, hogy egy kis többletbefektetéssel mekkora turisztikai vonzereje lehetne a vidéknek. Ahol hegy, fák, gyümölcsösök, de még termálvíz is található.
Ahogyan vendéglátónk, Acsádi Anikó városi tanácsos fogalmazott: be kell fektetni, és a többi jön magától. Míg Magyarországon – kis túlzással – egy pocsolyából is termálfürdőt varázsolnak, Somlyón reménykednek: egyszer talán a Szilágyság eme szeglete is turisztikai látványosság lesz.