Kollázs-előadás apropó Maeterlinck

A Kolozsvári Magyar Színház fiatal rendezőket bemutató sorozatában Botond Nagy sepsiszentgyörgyi születésű rendező a Vakok című előadást vitte színre. A bemutatót május 17-én tartották a nagyszínpadra épített stúdióban.

Az utóbbi időben ritkán fordult elő velem, hogy egy színházi előadás után ne tudjam eldönteni, tetszett-e a produkció vagy sem. Ám a Vakokkal így jártam: néhány apróságot leszámítva nem igazán találok benne kifogásolni valót, a háromórásra sikeredett stúdióelőadás megkínozza ugyan a nézőt, és már alig várja, hogy felkeljen a kemény ülőkéről, mégsem mondható unalmasnak. Jó a rendezés, ismét remekelnek a kolozsvári színészek, pörgős és látványos az egész, és mégis…valami hiányérzet marad utána. Azzal van gondom, hogy nem tudtam pontosan megérteni, mire is akar kilyukadni a rendező ezzel az előadással. A függöny utáni véleményfoszlányokat hallva más is így volt ezzel. De a hiba valószínűleg bennem/bennünk van. Legalábbis annak egy része.

A darab úgy van beharangozva, hogy különböző szerzők szövegeinek kollázsa, de a kiindulópont az irodalmi Nobel-díjas belga Maurice Maeterlinck Vakok című drámája.

A drámaíró színpadi darabjai a szimbolizmus fontos mérföldkövei, és ez a szimbolizmus a kolozsvári előadáson is jócskán átüt. Botond Nagy rendező megfogalmazásában az előadás az őszinte személyességet sem nélkülöző techno-poétikus installáció, amelynek a zene és a vizuális elemek is egyenrangú szereplői. Elhangzik benne néhány igencsak mély értelmű, filozofikus hangulatú monológ, de ettől még végső soron egy modern felfogású játék az előadás majdnem minden jelenete. Egyébként az alkotók úgy fogalmaztak a bemutató előtti sajtótájékoztatón, hogy „ez az előadás nem tesz ígéreteket és nem magyarázkodik. Nem akar több lenni, mint ami: egy kollázs. Kollázs a korról, amibe évezredek óta folyton beleszületünk, a sutaságainkról, ahogy elbeszélünk egymás mellett, figyelem- és szeretetéhségünkről.” A célt sikerült elérniük, bár éppen a jelenetek kollázs jellegénél fogva állt kissé értetlenül a néző a darab egésze előtt.

Mindenképpen egy friss, fiatalos bemutatónak voltunk tanúi, amely némileg szakít a kolozsvári színpadi hagyományokkal.

Bár hasonló, vizuális és zenei elemekkel tarkított, érzékekre ható előadást már láttunk, a Botond Nagyé kiemelkedik ezek közül. Nagyon fiatal rendezőről van szó, akire még sok-sok előadás színpadra vitele vár. Ránk pedig a remény, hogy a felnövő generációk is minőségi színházat kapnak. A jelek egyelőre jóknak mutatkoznak…