Szövetkezetek és erős közösségek

– Erdélyben a 20. század első évtizedeiben élte virágkorát a szövetkezeti mozgalom. Mennyire sikerült ezt az időszakot részleteiben feldolgozni?

– Ma már pontos képet kapunk arról, hogy az 1902-ben, Tusnádfürdőn megszervezett első Székely Kongresszustól számítva miként épült ki Erdély-szerte az a sűrű szövetkezeti háló, amelyet a kommunista hatalom a negyvenes évek végén egy tollvonással államosított.

Számos szakosztálya mellett a Székely Kongresszus megalakította a szövetkezeti és hitelszakosztályt, valamint a budapesti Földművelésügyi Minisztérium támogatásával elindította a vidékfejlesztési programként elhíresült Székely Akciót. Ez eredetileg a székely megyékre terjedt ki, de intézményesedése után Beszterce-Naszód, Torda-Aranyos, Brassó, Szeben, Küküllő és Alsó-Fehér megye szórványtelepülésein is kiépült a hálózat. A Földművelésügyi Minisztérium erdélyi kirendeltséget hozott létre Marosvásárhelyen, amelynek minden megyei központban hivatala működött jól felkészült szakértőkkel. Szakembereik részt vettek Erdély-szerte a hitel-, a fogyasztási-, a tejszövetkezetek, valamint az állat-, a tűzkár- és a terménybiztosítási rendszer kidolgozásában.

– Mit lehet tudni a hatalmas szövetkezeti hálózat tömegbázisáról? Mennyire volt népszerű a gazdák körében a szövetkezés?

– Nagyon népszerű volt, mert a hálózatot megszervező szakemberek azzá tették.

Az erdélyi hitelszövetkezeti rendszernek például mintegy 135 ezer üzletrészes tagja volt, zömében családfők.

Kutatásaink alapján elmondható, hogy az erdélyi magyarságnak mintegy fele kapcsolódott valamelyik szövetkezethez. Ez a háló nemcsak a mezőgazdaságból élőket érintette, hanem kiterjedt az ipar, a kisipar, sőt az oktatás, a teljes iskolahálózat területére is.

– Megdöbbentő, hogy az erdélyi magyar átlagember milyen keveset tud a gazdag erdélyi magyar szövetkezeti hagyományokról. Ez mivel magyarázható?

– Az igazság az, hogy jómagam is elsőéves egyetemista koromban ismerkedtem meg a témával, amikor régésznek készültem, és az ásatások alkalmával a Bánságtól a Székelyföldig mindenhol ugyanaz a lerobbant falukép fogadott. Kiss András levéltáros kezdett arról beszélni, hogy az erdélyi vidék nem mindig így nézett ki, és falvainkban a vidékfejlesztést éppen a szövetkezeti mozgalom segítette elő. A kommunista hatalom 1948-ban létrehozott egy intézőbizottságot, amely levezényelte a magyar szövetkezeti hálózat fúzióját a román szövetkezeti központokkal. Egy antidemokratikus döntéssel mintegy 1100 magyar szövetkezetet olvasztottak be a román Centrocoop hitel- és fogyasztási szövetkezeti hálózatba. Keveset beszélünk ezekről, mert a rendszerváltás után egyet sem sikerült visszaszereznünk, hatalmas vagyonuk elúszott. Kiss András 1945-ben jogászként a kolozsvári Gazdasági és Hitelszövetkezeti Központ jogtanácsosaként dolgozott, tehát neki közvetlen tapasztalata volt a korabeli szövetkezeti mozgalomról, és számos anyagot bocsátott a rendelkezésemre. Mindig azt mondta, a szövetkezetek államosítása az akkori törvények szerint is teljesen jogtalan lépés volt.

– Az 1990 után beinduló restitúciós folyamatok során miért nem sikerült semmit visszaszerezni a szövetkezeti vagyonból?

– Kis Andráss jogász-levéltáros és Gúzs Ferenc közgazdász – a szövetkezeti mozgalom kiváló ismerői – a rendszerváltás után mindig azt mondták: a Zsidó Közösségi Alapítványhoz hasonlóan nemcsak a magyar ingatlanokat és egyházi vagyont kell visszakövetelnünk, hanem háromszáz erdélyi magyar bankot és takarékpénztárt, illetve a hatalmas szövetkezeti vagyont is. Ennek lehetőségét azonban a román törvényhozás eleve kizárta, amikor olyan törvényt fogadott el, amely csak az ingatlanokra vonatkozik. Az ingóvagyonok – a részvénytársasági formában működő bankok, gyárak, illetve a szövetkezeti üzletrésztulajdonok – visszaszerzésére igazából senki nem figyelt, mert volt és van elég gond a magán- és az egyházi vagyonok körüli restitúcióval is. Azok a szövetkezeti tulajdonrészek sincsenek jobb helyzetben, amelyek az önkormányzatokra szálltak, mert az adásvétel során jórészt oda nem illő személyek tulajdonába kerültek.

– A sors fintora, hogy akik ma az Erdély-szerte ismertté vált székelykeresztúri Nagyküküllő Mezőgazdasági Szövetkezetet elindították, szüleiktől, nagyszüleiktől a román állam tetemes szövetkezeti vagyont vett el 1948-ban...

Héjjasfalván keresztül Konstancára szállították vagonokban a jégtömbökkel hűtött vajat, amit Transilvania márka név alatt exportáltak brit mandátum alatt levő területekre: Palesztinába, Egyiptomba, de Görögországba és Angliába is. A bukaresti vajpiac felét a két világháború között az erdélyi magyar tejszövetkezetek látták el. Az újjáalakult keresztúri szövetkezet természetesen mindent nulláról kezdett. Tagjai a nagyszüleik által felépített szövetkezeti vajgyárat jelzálogkölcsönnel és magyar állami támogatással vásárolták vissza. Minden nehézség ellenére újrakezdték, és a szép múltra visszatekintő székely szövetkezeti hagyomány ismét sikertörténetté válik. Kezdeményezésüknek már Kézdiszéken is van folytatása.

– Nyolcvan évvel ezelőtt halt meg Balázs Ferenc, aki unitárius lelkészként Aranyosszéken alapozta meg a helyi szövetkezetet. Ő mennyire volt úttörő az erdélyi szövetkezeti mozgalomban?

– Balázs Ferenc azzal írta be nevét a szövetkezeti mozgalom történetébe, hogy megalakította a világ első vidékfejlesztési szövetkezetét, amelynek székhelye és boltja Tordán volt, s igazgatótanácsában sok aranyosszéki birtokos gazda vett részt. Balázs Ferenc azonban nem légüres térben szervezett, hiszen akkor már az erdélyi szövetkezeti mozgalomnak harmincéves hagyománya volt. A Székely Akció előtt, 1885-ben nemzetközi agrárkongresszust szerveztek Budapesten, ahol gróf Károlyi Sándor kezdeményezésére megszervezték az első hitelszövetkezetet. Ez a kezdeményezés annyira népszerűvé vált, hogy hamarosan behálózta az egész Kárpát-medencét, és óriási hátszelet adott a többi szövetkezeti típus elindításához.

– A hitelszövetkezet mennyire volt előnyösebb a banknál?

– Hálózati jellegénél fogva alacsonyabb kamatokkal tudott hiteleket adni, és egyúttal takarékbetéteket is elfogadott. A statisztika szerint volt olyan év, hogy több takarékbetétet helyeztek el a gazdák, mint amennyi hitelre volt szükségük. A szövetkezeti hálózat másik nagy előnyeként a Székely Akció idején bevezették a biztosító ágazatot. Az országos lefedettség ki tudta egyenlíteni a kockázatot, így a gazdák tűzkárra, jégkárra, állatbiztosításra, sőt lakásbiztosításra is szerződést köthettek a szövetkezetekkel. Egy korabeli statisztika szerint 1905-ben néhány száz gazda vett részt az erdélyi biztosítóhálózatban, de tíz évvel később számuk már meghúszszorozódott.

– Ismerve a gazdák természetét, aligha volt könnyű száz évvel ezelőtt is szövetkezetbe csábítani őket. Mi volt a titka a magyar szövetkezetek sikerének?

– Ha a titkot keressük, akkor mindig eljutunk egy-egy lelkes szervezőhöz, akiben megbíztak az emberek. A kolozsvári teológiai professzor, Kecskeméthy István nevét említem, aki a kolozsvári hóstáti gazdák számára szervezett hitelszövetkezetet. Ugyanez elmondható Ürmösi Józsefről is, aki szintén Kolozsváron végzett az unitárius teológián, majd néhány év Dunántúli szolgálat után Homoródszentpálon lett lelkész 1902-ben. Most kiadásra kerülő emlékirataiban olvasható, hogyan sikerült néhány év alatt hitelszövetkezetet, Hangya Fogyasztási Szövetkezetet, tej- és biztosító szövetkezetet szervezni a faluban. Balázs Ferenc működésének idején ő már püspöki titkárként dolgozott, de ugyanakkor a nagyenyedi Hangya Fogyasztási Szövetkezet igazgatótanácsának a tagja is volt. A legalsó, falusi szinttől kezdte és a húszas években a Trianon miatt önállóvá vált szövetkezeti központ igazgatóságában vett részt. Sok más példát is sorolhatnék azokról az emberekről, akik közösségszervezőként a gazdák mellé álltak, és beindították a helyi szövetkezeteket.

– A román világban hogyan vészelte át Trianont a századelő első két évtizedében kiépült erdélyi szövetkezeti hálózat?

– 1918 és 1920 között sok szövetkezeti vezető telepedett le a mai Magyarországra. Akik maradtak, azok a trianoni békediktátum aláírásának napján, 1920. június 4-én újjáalakították a Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetek Központját Nagyenyeden, Kolozsváron pedig újjáalakult a hitelszövetkezetek központja Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége névvel. Három évvel később az új központokat a teljes szövetkezeti hálózattal sikerült elismertetni a román állammal, és ezzel gyakorlatilag autonómiát kaptak a teljes hálózat fenntartására és irányítására. Trianon így is megnyirbálta az erdélyi magyar szövetkezeteket, hiszen a 700 hitelszövetkezetből 350, míg a 600 fogyasztási szövetkezetből mintegy 300 maradt. A tovább élő egységeknek nagy segítség volt a Kós Károly tervei alapján még Trianon előtt épített több száz szövetkezeti székhely, az úgynevezett népházak. Ezekben helyet kapott könyvtár, ifjúsági terem, hangyaszövetkezeti bolt, raktár, a boltos szolgálati lakása, valamint hitelszövetkezeti pénztár és igazgatótanácsi terem. A korabeli támogatás szerint építésükhöz 30–30 százalékban járult hozzá a helyi gazdaközösség, a szövetkezeti központ és a budapesti Földművelésügyi Minisztérium.

– Szomorú tapasztalat, hogy Erdélyben a rendszerváltás óta alig alakultak szövetkezetek. Ma is a kommunista időben megtapasztalt kényszerszövetkezetesítés miatt idegenkednek az emberek ettől?

– Van néhány pozitív példa, de legjobban talán a székelykeresztúri kezdeményezés bizonyította be a gazdák számára: a szövetkezeti keretben történő tejfelvásárlás a többi magán tejfelvásárló árainak a dupláját jelenti, tehát a haszon a gazdák zsebében marad.

– Uniós pályázatoknál milyen lehetőségek vannak szövetkezetek számára?

– Ma uniós pályázatokból egy-egy szövetkezet megszervezésére több tízezer euró támogatás igényelhető. Félévente nyitják meg a szövetkezést támogató 16.4-es pályázati tengelyt, és amikor a keret betelik, a kapu bezárul. Megvizsgálják, kik jogosultak, kik felelnek meg a minimális követelményeknek, és ha marad pénz, a pályázati kaput ismét megnyitják. A napokban zárult be a februárban megnyitott kapu, ahova mintegy szász szövetkezeti pályázat érkezett az országból. Van tehát érdeklődés, a lehetőséggel az erdélyi magyarságnak is élnie kell.

– Mire lehet még szövetkezeti témában uniós forrásokat igényelni?

– Uniós pályázatokkal ma már támogatható a szövetkezeti keretben működő teljes értékesítési lánc. A 16.4-es pályázati kiírás éppen arról szól, hogy szövetkezeti keretben a legrövidebb értékesítési láncot szervezzék meg a termelők, feldolgozók, csomagolók, illetve a végső fogyasztók részvételével. A fogyasztó lehet teológiai ebédlő, iskolai menza, vendéglő vagy akár egy szövetkezeti bolt is. A szövetkezeti kiírásban plusz pontot jelent, ha a pályázó oktatási intézményt is bejelöl az értékesítési lánc részeként.

– A két világháború között iskolaszövetkezetek is működtek. Hogyan lehetne őket új köntösben életre hívni?

– Kolozsváron a két világháború között sok diákszövetkezet működött: 1948-ig nem létezett magyar középiskola iskolaszövetkezet nélkül. Ma az iskolákban negatív hatású az, hogy minden folyóson kávét és üdítőket kínáló automaták állnak. A gyerekek naponta átlagban 5–10 lejt költenek egészségtelen élelmiszerek vásárlására. Hiába létezik 2008 óta törvény az ilyen élelmiszerek iskolai forgalmazásának tiltásáról, mert nem tartják be. Az iskolai automatákra ma egyszerűen nincs alternatíva. Azaz lenne, ha az iskolákban újjáalakulnának az iskolaszövetkezetek, amelyek például a Székely Gyümölcs telephelyeiről, Zetelakáról, Farkaslakáról vagy Madefalváról 3–5 literes kiszerelésben dobozolt, száz százalékos gyümölcslevet hoznának műanyag-poharanként ötven baniért a diákoknak. Ez csak szervezettség kérdése.

– Mennyire nehéz ma egy szövetkezetet bejegyezni Romániában?

– Nem nehéz, sőt egyszerűbb az egyesület bejegyzésénél. Ma egy szövetkezet létrehozásához elegendő öt személy társulása 500 lejjel. Ma már nem érv az, hogy az emberek bizalmatlanok a szövetkezéssel szemben. Aki igazán akarja, az talál négy társat magának, hogy bejegyezzen egy szövetkezetet.

– Mégis mivel magyarázható az érdektelenség?

– Legfontosabb oka a tudáshiány. Míg Bécstől nyugatra az összes közgazdasági és mezőgazdasági egyetemen külön szövetkezeti intézetek működnek, ahol a diákok a szövetkezeti munkával kapcsolatos minden képesítést elnyerhetnek, nálunk ez az oktatás hiányzik. Egy nyugati mezőgazdasági szakember megtanulja a szövetkezet működését, a szövetkezeti tagokkal, a gazdákkal való kapcsolattartást. Nehéz például 600 tehéntartó gazdát arról meggyőzni, hogy a tej értékesítésére társuljon. Ha viszont egy hozzáértő szakember elmagyarázza nekik, és megteszi az első lépéseket a szövetkezet bejegyzéséhez, onnantól kezdve a gazdák is hamar rájönnek: a szövetkezésnek nincs versenytársa.

– Hogyan lehet áthidalni a szakértelem hiányát, amíg a szövetkezetekhez sikerül szakembert alkalmazni?

– A szakértelem bevitele mai keretben is megvalósítható, hiszen vannak falugazdák, ha nem is annyira szervezetten, mint 110 évvel ezelőtt. Létezik már nálunk is elérhető szakirodalom, ugyanakkor óriási helyzeti előny, hogy egy szövetkezet létrehozására és működtetésére legtöbb százezer euró uniós pályázati pénz igényelhető. Sokat emlegetjük a Reményik Sándor-féle templomot és iskolát, ami valójában csak egy kétkerekű kordély. A templom és az iskola kettősségét ki kell egészíteni az önkormányzattal és egy jól működő szövetkezettel, a közösség szekerének így áll össze mind a négy kereke. Egy magyar közösségben felbecsülhetetlen szerepe van a szövetkezetnek, amely gazdakörként is működhet, és városi fogyasztókkal, oktatási intézményekkel, valamint más civilszervezetekkel karöltve meg tudja oldani a felnőttképzést, a pályázatok megfogalmazását és leadását egyaránt.