Háromszáz éve született Mária Terézia

A Habsburg-Lotaringiai ház ősanyja 1717. május 13-án jött a világra, hogy az egyik legismertebb európai császárné váljon belőle. A magyar királyság felett negyven évig uralkodott, és mind a mai napig az egyik legellentmondásosabb királynő.

Trónra lépésekor fél Európa elutasította édesapja, III. Károly király végakaratát, amelyben biztosította, hogy lánya trónt örökölhessen. Az 1716-ban született testvére, Lipót János herceg még csecsemőként hunyt el, a császárnak pedig onnantól kezdve csak lányai születtek. 1723-ban a császár arra kényszerült, hogy megváltoztassa az úgynevezett Pragmatica sanctio királyi rendeletet. Ebben jóváhagyta, hogy fiúörökös híján legidősebb lánya örökölje a trónt. A rendeletet számos európai hatalommal elismertette, de nem mindegyikkel. Ezért a császár halála után a poroszok hadüzenet nélkül háborút indítottak az osztrák trónért. Az 1740 és 1748 között zajló osztrák örökösödési háborúban Poroszország elcsatolta Sziléziát a császári birodalomtól, s közben maga mellé állította Franciaországot, Bajorországot és Szászországot is. Az osztrák haderő épp a törökökkel lezárult, vesztes háború után nyalogatta a sebeit, így volt oka megszeppennie a fiatal uralkodónak. Mária Terézia 1741-ben összehívta a magyar országgyűlést Pozsonyba, mert tisztában volt vele, hogy magyar segítség nélkül nem tudja megtartani koronáját. A romantikus lelkületű magyarságra pedig, mint oly sokszor azelőtt, ezúttal is hatni lehetett zengzetes szónoklattal és néhány tetszetős engedménnyel.

Vitam et sanguinem pro rege nostro!

A híres, pozsonyi jelenetként ismert esemény során – bár nem teljesen bizonyítottan – Mária Terézia gyászruhába öltözve, karján a kisgyermek II. Józseffel jelent meg személyesen a magyar politikum előtt, és olyan hatásos beszédet tartott, hogy az államvezetés azonnal közfelkiáltással döntötte el: akár vére árán is kiáll a „király” mellett. „Mindenkitől elhagyatva, egyedül a magyarok hűségéhez, fegyveréhez és ősi vitézségéhez folyamodhatunk” – így szólalt fel Mária Terézia. És a magyarság beleegyező bólintásáért cserébe eltörölt néhány korábbi magyarellenes intézkedést: elrendelte a nemesi földbirtokok adómentességét, és a hadseregben engedélyezte a magyar nyelvű vezényletet.

Tizenegy magyar huszárezred harcolt szerte Európában a királynőért 1748-ig.

Megnevezésében azért maradt császárnő helyett császárné, mert bár a bajorokkal békét kötött, a német-római birodalom örökösödési törvényei nem engedték, hogy nő fejére kerüljön az uralkodói korona. Így férje, I. Ferenc vált hivatalosan császárrá, a hatalom és az irányítás azonban felesége kezében maradt. A császár egyfajta titkárként segítette a munkáját. Az uralkodónő bölcsessége egyebek mellett abban látszott meg, hogy nem akart teljhatalmú abszolutistaként vezényelni, így körbevette magát képzett, sikeres politikusokkal, tanácsadókkal, akikre rendszeresen hallgatott. Mária Terézia fondorlatosan igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy hűséges a férfiak uralta hierarchikus rendszerhez. Mária Krisztina lányának egyik levelében azt írta, hogy a nőknek hasznosnak kell lenniük férjeik számára, és legjobb barátjukká kell tenniük őket.

Egy másik évforduló is kapcsolódik a királynő nevéhez: idén kétszázötvenhárom éve, 1764. május 5-én alapította a Szent István-rendet, amely megszűnéséig a legmagasabb magyar kitüntetés volt. A kitüntetéssel elsősorban polgári szolgálatokat ismertek el, politikusok, diplomaták, hivatalnokok, a 19. században pedig már művészek és tudósok is megkaphatták. Az első adományozás napján a királynő kivételesen magyar viseletben jelent meg, kíséretét kizárólag magyar nemesek alkották, és fontos szerepet játszott a ceremónián a magyar testőrség is. A kitüntetést csak férfiaknak adták, ez alól az egyetlen kivétel az alapító Mária Terézia volt. A Magyar Szent István-rendet 2011-ben újították meg, amely ismét a legmagasabb magyar állami kitüntetés, de most már nincsenek osztályok a renden belül, és nők is megkaphatják.

A legellentmondásosabb osztrák–magyar uralkodó

Egyik legfontosabb politikai újítása az volt, hogy szétválasztotta a törvényhozói és végrehajtói hatalmat, így az igazságszolgáltatás minősége és korrektsége jelentősen megnőtt. Emellett megszüntette a tikos udvari tanácsokat, és új vámtörvénykezést rendelt el, hogy az adót nem fizető nemesség miatt az államkincstári hiányt fedezhesse. Ezt azonban a magyar gazdaság sínylette meg, ugyanis a Magyarországról az örökös tartományokba kivitt ipari és mezőgazdasági árucikkekre hatalmas vámadót vetett ki, ahogy azokra a termékekre is, amelyeket a birodalom határain kívülre szándékoztak vinni. Viszont nem kellett megterhelő vámot fizetniük azoknak a kereskedőknek, akik az osztrák örökösödési területekről importáltak Magyarországra. Bár a magyar rendekkel szembeni politikája enyhébbnek bizonyult, mint az apja, III. Károly idején, Mária Terézia is folytatta a német ajkú lakosság tömeges betelepítését a Magyar Királyság területére, a Bánságban például 1778-ig tilos volt magyaroknak visszatelepülni. Szintén Mária Terézia uralkodási ideje alatt félmillió román települt be Erdélybe, miközben az Alföldről és a Székelyföldről sok magyar vándorolt el. A császárné nevét sokan mégis a madéfalvi veszedelem kapcsán ismertük meg a történelemórákon. Az uralkodó Erdélyben három székely és két román határőrezredet akart felállíttatni, a székelyek azonban meg akarták őrizni évszázados hadviselési kiváltságaikat, amelyektől az új szerveződés megfosztotta volna őket, így megtagadták a kötelező sorozást. 1764. január 7-én Madéfalván tanácskoztak a székelység vezetői, mire Mária Terézia parancsára megérkeztek az ágyúzó katonák egy magyar altábornagy vezetésével: megtámadták a falut és körülbelül kétszáz ártatlan embert mészároltak le, köztük nőket és gyermekeket. A tömeggyilkosság után a székelyek százával vándoroltak át Moldvába, a csángók lakta vidékekre.

Pozitívumként könyvelhetjük el az oktatással kapcsolatos reformjait: növelte az állami iskolák számát, erősítette az állam felügyeletét az egyházi iskolákban, igyekezett egyfajta egységes tananyagot bevezetni közhasznú tantárgyak kötelezővé tételével.

A magyar oktatást is fejlesztette: tanítóképzőket állíttatott fel, kibővíttette az egyetemi oktatást, és számos új felsőoktatási kart alapított. Emellett az árvák, betegek és öregek ellátására is állami szabályozást írt elő. Létrehozott egy állandó hadsereget, amelyet a kincstári alapból tartottak fenn, és egyik, számunkra emlékezetes tette az volt, amikor 1760-ban felállíttatta a magyar királyi nemes testőrséget. A százhúsz nemesből álló alakulat tagjait a magyar vármegyék saját választásuk alapján küldték Ausztriába, ahol különleges műveltségre tettek szert. Katolikus buzgósága azonban elítélhető utasításokra sarkallta: a zsidókat ki akarta tiltani a birodalom területéről, de végül belátta, hogy a gazdaság megsínylette volna.

A protestánsokat sem tűrte: a katolikus vallásról reformátusra, evangélikusra vagy unitáriusra áttért személyeket szabadságvesztéssel, vagyonelkobzással és botütésekkel büntette.

A cigányokkal szemben is erőszakos asszimilációs intézkedésekre adott utasítást: újparasztoknak vagy újmagyaroknak kellett nevezni őket, és megtiltotta, hogy egymás között házasodjanak.

A szép, szerelmes és akaratos asszony

Szépsége korának férfijait levette a lábáról, ellenségei is Európa legszebb uralkodónőjének tartották, pedig nemigen törődött külsejével, sőt a szépítőszerek használatát udvarhölgyeinek is tiltotta. Ékszereket alig viselt, a fodrászra sajnálta az időt. A hűvös levegőt mániákusan szerette, szobáját nem fűttette, ablakait télen is nyitva kellett tartani. Türelmetlen asszony volt, és soha nem elégedett meg az elvégzett munkával: alig lehetett rábírni, hogy szülés után legalább pár napot ágyban maradjon. Uralkodói szorgalmához képest gondoskodó édesanya volt, élete végéig levelek útján próbálta igazgatni idegenbe került felnőtt gyermekeit: előírta hogyan viselkedjenek, s többnyire korholta, mint dicsérte őket.

Férjével már gyermekkora óta ismerték egymást, a korabeli források szerint barátságuk idővel szerelembe fordult, amit bizonyíthat, hogy házasságukból 16 gyermek született, akiknek többsége megérte a felnőttkort. Köztük a francia királynévá vált, tragikus sorsú Marie-Antoinette és a későbbi II. József, a kalapos király, aki nem fogadta el a magyar alkotmányt, s így nem is koronáztatta magát magyar királlyá, mégis akként uralkodott. A történész-csemegék szerint I. Ferenc császár élete végéig nem tanult meg tisztességesen németül, így főként franciául udvarolt jegyesének, de a szerelem akkorára dagadt köztük, hogy a leendő császár lemondott lotharingiai hercegi címéről, hogy feleségül vehesse Mária Teréziát. S bár a feleség fülig szerelmes volt Ferencbe, ha a császár államügyekbe merte ártani magát, Mária Terézia a koronatanács előtt tette helyre. A császár üzletemberként azonban hatalmas szerepet játszott a hétéves háború utáni, csődközeli helyzet megoldásában és a kincstár feltöltésében. Mária Terézia boldogsága azonban nem volt felhőtlen, hiszen a férje nem tudott ellenállni a szép grófnék csábításának, rendszeresen szeretőt tartott. Mindezek ellenére I. Ferenc halála után a császárné rövidre vágatta haját és élete végéig gyászruhában járt, szobáját is fekete anyaggal vonatta be, az udvari legenda szerint pedig utolsó mondata így hangzott: Hozzád!