Tornász Eb: magyar csoda Kolozsváron

Somogyi Botond 2017. május 01., 18:26

Kolozsvár immár nemcsak Erdély, hanem a román sport fővárosa is. Ezt hirdette a sportcsarnokban a pannó, és ezt bizonyították a kincses városban megszervezett tornász Európa-bajnokságon a sportolók, a szervezők és a közönség is.

Néhány napig Erdély fővárosa volt a tornasport európai központja, a leglátványosabb tornaelemekben gyönyörködhettek a nézők Fotó: CLUJEUROGYM2017.RO

Néha jó és hasznos a korrupció – gondoltam kissé ironikusan a múlt héten, amikor a kolozsvári sportcsarnok felé igyekeztem a nagy hidegben. Ha Bukarestben nem tétováztak volna olyan sokat egy új sportcsarnok építésénél, Kolozsváron nem rendeztek volna tornász Európa-bajnokságot.

Éppen csak hogy megkaptam az akkreditációt, máris bementem a sportcsarnokba – körülnézni. Első nap volt, a férfiak szerenkénti selejtezőjét tartották. Leültem a sarokba, és szemügyre vettem a lelátókat: még félház sem volt, nemhogy teltház. De nem volt sok időm nézelődni, mert a lólengésnél éppen Berki Krisztián készülődött, így nagy örömmel néztem végig gyakorlatát, amelyet tökéletesen hajtott végre (általában mindig ezt teszi), így a mezőny egyik legnagyobb pontszámát kapva fejezte be az aznapi versenyt. Szemem a gyűrűre tévedt, ahol éppen Tálas Bence szerepelt. De mintha rossz zászló lenne a neve mellett…nem ismerik a magyar színeket? – ámultam. Ám jobban megnéztem a kivetítőt, s akkor láttam, minden rendben, hiszen a piros-kék-zöld színek mellett Azerbajdzsán neve szerepelt. Csak verseny után néztem utána: Tálas tavaly még az országos bajnokságon a hét versenyből négy szert megnyert, egy ezüstérmet is elhozott, ám az edzőjét ért megkülönböztetés miatt – állítólag nem hívták meg a válogatottba – úgy döntött, más ország színeiben fog versenyezni.

A második tornász Eb Romániában
A múlt héten Romániában második alkalommal rendeztek tornász Európa-bajnokságot. Először éppen 60 évvel ezelőtt, a bukaresti Floreasca csarnokban került sor az akkor még Európa Kupa névre hallgató sporteseményre. Idén a kolozsvári megmérettetésre 37 országból 274 versenyző (168 férfi és 106 hölgy) nevezett be, akiket mintegy 450 edző, orvos, bíró és hivatalos személy kísért el.
Ezüstös integetés. A lólengésben második helyezett Berki Krisztián köszönti a szurkolókat Fotó: CLUJEUROGYM2017.RO
Román megnyitó Erdély szívében

Alighogy véget értek a gyakorlatok, a hangosbemondón bejelentették: kezdődik a nyitóünnepség. Amelyre azért igencsak sokat kellett várni, de legalább a lézerprodukció mindenkit kárpótolt. Ezt már csak abból is sejteni lehetett, hogy – amikor a műsor elkezdődött, a teremben elaludtak a fények, a lézerek pedig villódzni kezdtek – a hangos zene ellenére is hallatszott a meglepetés okozta morajlás.

A lézerprodukció után kis tornászok műsora következett, akik a Ţară, ţară, vrem campioane nevű programban szerepelnek (a híres edzőpáros, Octavian Bellu és Mariana Bitang felügyelete alatt). Ezt követte az országos aerobikcsapat bemutatója, majd újra a kicsiké volt a főszerep, akik román népviseletben rappesített népzenére ropták a táncot. A multikulturalitás jegyében, gondoltam, esetleg valami magyar jellege is lehetne a nyitóünnepségnek. De természetesen naiv voltam, hiába vártam. Pedig a sportcsarnokban nagy betűkkel virított a felirat: Welcome to Cluj-Napoca, Heart of Transylvania (Isten hozott Kolozsvárra, Erdély szívébe). Azt viszont igencsak díjaztam, hogy a szokásos hosszú megnyitóbeszédek elmaradtak, csupán Marius Dunca ifjúsági és sportminiszter, valamint Georges Guelzec, az Európai Torna Szövetség elnöke szólt röviden a nézőkhöz.

Az összetett dobogósai Kovács Zsófia, Ellie Downie és Mélanie dos Santos Fotó: CLUJEUROGYM2017.RO
Multikulturális környezet

Másnap már teltház várta a sportolókat. A csarnok bejárataira nagy betűkkel írták ki: a hátralevő napokra minden jegy elkelt. Nem meglepő, hiszen – bár csak a selejtezőket vívták – a román női szakág sokkal eredményesebb a férfiakénál. Így a kedvencek – Larissa Iordache, valamint Cătălina Ponor – is ekkor mutatkoztak be először. Egy nappal korábban ugyanis csupán egyetlen román kvalifikálta magát a döntőbe, a legnagyobb esélyes ugyanis, Laurenţiu Nistor, az egyik gyakorlatnál súlyosan megsérült, így a kórházban kötött ki.

Erős csapat, olimpiai kvalifikáció
A magyar tornászszövetség vezetője, Magyar Zoltán újságírói kérdésre kijelentette: nem szeretnék, hogy a fiatal magyar tornászok szerspecialisták legyenek, inkább arra törekednek, hogy egyéni összetettben versenyképes sportolókat neveljenek, hogy a későbbiekben a magyar férfi és női tornacsapat is erős legyen, a világversenyeken pedig döntős.
Ezáltal sokkal nagyobb esély van kijutni az olimpiára. A jelenlegi kvalifikációs rendszer szerint ugyanis a szerspecialisták csak abban az esetben vehetnek részt az ötkarikás játékokon, ha a kvalifikációs vb-n dobogón végeznek.

A női selejtezők során igyekeztem minél többet lógni a folyosókon: magyar nézők után kutattam, de nem sok sikerrel, csupán egy idős, régi ismerősömmel találkoztam. Annál több volt viszont a külföldi, legtöbben svájciak és britek, a sajtósok között pedig hemzsegtek a hollandok és a németek. De találkoztam kanadai újságíróval és japánokkal is, holott ez „csak” Európa-bajnokság volt. Az viszont látszott, hogy akik jegyet váltottak a rendezvényre, a sport miatt tették, és nem azért, hogy kiordítsák magukat a lelátókon, mint ahogy egyes U-szurkolók teszik a focimeccseken.

Az egyik legnagyobb sztár Nadia Comăneci, az Eb nagykövete volt Fotó: CLUJEUROGYM2017.RO

A csarnok folyosóin különben a szponzoroknak és az eseményt közvetítő TVR-nek köszönhetően zajlott az élet. A román közszolgálati adó – két helyszíni stúdiója mellett – egy kisebb fotókiállítást is berendezett a román tornasport történelméről külön kiemelve az Eb nagykövetének választott Nadia Comăneci-et, akit szinte minden nap külön is bemutattak az éljenző közönségnek. Ekkor fogalmazódott meg bennem, nyilván kissé túlozva, hogy a román tornasport nemsokára úgy jár, mint a magyar foci: csak az emlékekből fog élni. Románia ugyanis az Európa-bajnokságok 1955 óta íródó történelmében a múlt hétig 142 érmet (ennél többet csak az oroszok, összeadva a megboldogult Szovjetunió sikereivel) szerzett. Ha pedig a világbajnokságokat és az olimpiákat is figyelembe vennénk, akkor külön oldalt kellene szentelni az érmeknek és a neveknek. Ehhez képest a legutóbbi olimpiára a női román tornászválogatott ki sem jutott.

Magyar táncok és marosszéki kerek erdő

A hangulatot a teremben a román és az angol nyelven beszélő bemondók (ez utóbbi a német Jens Zimmermann volt) is színesítették. No meg a Stuttgartban élő orosz származású, húszas éveit taposó, fülbevalós Dmitrij Poliscsuk dj is, aki bakizott ugyan – a török tornász gyakorlata előtt a görög Zorbász dallama csendült fel, állítólag teljesen véletlenül –, de

Berki Krisztián például Brahms Magyar táncok című zenéjére vonult az öltözőkbe. A szerenkénti döntők során sem volt másképp: Berki gyakorlata közben a Marosszéki kerek erdő, Dévai Boglárka ugrása után pedig csárdás volt hallható.

A teremben különben élőben minden sokkal látványosabban átjön, mint a kizárólag a versenyzőkre összpontosító tévéközvetítésben: hogyan ülik körül a pontozóbírók a különböző szereket, miként irányítják a rengeteg kijelzőt, hogy mindig éppen az adott versenyző neve és pontszáma jelenjen meg a képernyőkön, és a központi nagy digitális kivetítőn a verseny aktuális állása is látható legyen. Volt, hogy egyszerre öt szeren is tornászott valaki, az események mégis követhetőek voltak.

Telt ház a kolozsvári sportcsarnokban. Eredményhirdetéskor mindenki állva hallgatja a himnuszt Fotó: CLUJEUROGYM2017.RO
Érett a meglepetés

A nap végére magyar szempontból megérett az első meglepetés: Kovács Zsófia második lett az egyéni összetettben. Ez pedig másnap tovább fokozódott: magyar csoda született a kolozsvári tornász Európa-bajnokságon. A dunaújvárosi 17 éves versenyző megőrizte második helyét és minden idők legjobb magyar női eredményét érte el: ezüstérmet szerzett.

A magyar tornászcsapat illetékesei is nagyon örültek, hiszen, amint elmondták, álmukban sem gondolták, hogy nyolc – egy visszalépés miatt később kilenc – döntősük legyen. Azt pedig végképp nem, hogy egyéni összetettben a nőknél magyar ezüst szülessen. Az érem értékéből még az sem von le semmit, hogy az Eb-re a riói olimpia után nem nevezett be mindenki, hiszen a tavalyelőtti bajnokság két első helyezettje sem volt jelen.

A magyarok örömét csak fokozta a másnapi, szerenkénti döntőn elért újabb két érem: Dévai Boglárka ugrásban bronzot, míg lólengésben Berki ezüstérmet szerzett. Ez utóbbit kissé beárnyékolta, hogy a magyar szerspecialistától az orosz főbíró által vezetett zsűri éppen annyi pontot vont le, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy a lólengésben részben ismeretlen orosz versenyző végezzen az élen. A három tizedet különben nem azért vonták le, mert a 32 éves magyar versenyző a gyakorlat során rontott, hanem azért, mert valaki hamarabb indította el az időt, így Berki néhány másodperccel később kezdte meg a gyakorlatát az előírtnál. A magyar csapat azonnal óvott, azt pedig elutasították, így a szövetség jogi útra terelte a dolgot. Kérdés, ez mennyit ér, és ez esetben kinek a javára fognak dönteni – ismerve a vérszegény magyar sportdiplomáciát. A vegyes zónában Berki Krisztián egyébként azt nyilatkozta, hogy 28 éve versenyzik, de ilyen gyorsan még sohasem pörgött az idő, mint Kolozsváron – utalva a helytelenül elindított stopperórára.

Himnusz nélkül Kolozsváron

A mosdóban Berki gyakorlatát követően találkoztam a magyar tornászcsapat egyik vezetőjével, aki rendkívül bosszús volt, és azonnal ki is jelentette: szerinte a szervezők nem akarták, hogy a magyar himnusz elhangozzon Kolozsváron. Ezt nyilván nem lehet határozottan állítani, hiszen a lólengés döntőjében nem román bírók ültek, de az tény, hogy csupán a magyar versenyzőnél indították hamarabb az időt – állítólag a tévéközvetítés „hatékonysága érdekében”.

A bírók ténykedése a teremben sem maradt visszhang nélkül: amikor az eredményjelző táblán megjelent a három tizedes semleges pontlevonás (neutral deduction), még néhány román szurkoló is felhördült. A lelátókon ugyanis látszott, sok olyan szurkoló ül, aki nemcsak szereti e sportágat, hanem ért is hozzá. A sajtópáholy mögött például olyan nagy román zászlóba burkolózott hölgyek ültek, akik ugyanúgy drukkoltak az orosz vagy az ukrán versenyzőknek – folyamatosan kiabálták, hogy dává-dáváj!, haide-haide! –, mint a legnagyobb gyűrűspecialistának, Elefteriosz Petruniásznak. A román aranyérmeknél – Marian Drăgulescu talajon 36 évesen ismét Európa-bajnok lett, hasonlóan Cătălina Ponor is – természetesen üdvrivalgásban törtek ki, de Kovács Zsófia ugrása előtt is bekiabáltak a nagy csendbe: haide, Zsófi! A zárónapon rájuk is kérdeztem, mert kíváncsi voltam, honnan érkeztek: két fiatal lány Temesvárról, egy román család Hollandiából, egy másik román hölgy Ciprusról – ő görög zászlóval is fel volt szerelve – a többiek Bukarestből. „Nagyon szeretjük ezt a sportágat, azért érkeztünk Kolozsvárra” – mondták csodálkozó kérdésemre egymástól függetlenül.

Sportszerű szurkolás a lelátókon

Az utolsó két napon is teltház volt a kolozsvári sportcsarnokban. A nézők továbbra is sportszerűen viselkedtek: mindenkit megtapsoltak, a gyengébbeket bátorították, a felemáskorlátról leesett versenyzőket vigasztalták. Azokat a tornászokat, akik a nehéz elemeket kiválóan mutatták be, külön elismerő tapssal jutalmazták. Az élete legelső érmét nyerő Dévai Boglárka is megjegyezte, nagyon jól érezte magát Kolozsváron nemcsak azért, mert bronzérmet szerzett, hanem azért is, mert teltház volt, a szervezés jó, a közönség pedig lelkes és hálás volt. A lelátón elvétve egy-egy magyar is akadt, szervezetten azonban csupán a dunaújvárosi sportiskola fiatal növendékei, Kovács Zsófia klubjának tagjai szurkoltak – természetesen magyar zászlóval.

Csupán egyetlen alkalommal, néhány másodpercre feledkeztek meg magukról a román szurkolók: a zárónapon a gerenda döntőjében az egyik francia lány leesett, ezzel szinte biztossá vált Ponor aranyérme, így többen megkönnyebbülten kiáltottak fel. A román műsorvezető – az éppen előttem ülő Cătălin Cîrnu rádióriporter – azonnal közbeszólt sportszerű szurkolásra buzdítva a nézőket.

Bizonyított a magyar női szakág is

A magyar csapat tagjaival beszélgetve – a vegyes zónában a lelátón vagy éppen a folyosón – kiderült: a szervezés, a szállás megfelelő volt, a hangulatra sem lehetett panasz. Az első napot kivéve zsúfolásig telt Európa e régiójának egyik legmodernebb és legnagyobb sportcsarnoka. „Mindent összevetve boldogok vagyunk, hiszen az eddig lesajnált magyar női szakág is bizonyította, a lányokra is figyelni kell a tornasportban, eddig ugyanis minden csak a fiúkról szólt” – lelkendezett a záróünnepség előtt az általam éppen a csarnok lépcsőházában megállított Rácz Gábor, Dévai Boglárka edzője, utalva tanítványa bronzérmére, valamint arra, hogy Kovács Zsófia egyéni összetettben ezüstérmet szerzett, és három szerdöntőbe is bejutott.

Akik múlt héten kilátogattak a kolozsvári sportcsarnokba, nem bánták meg, hiszen életre szóló élménnyel gazdagodtak. Ne feledjük, ilyen jellegű sporteseményt Kolozsváron soha, Romániában is csak 60 évvel ezelőtt rendeztek. Akiknek pedig megtetszett a sportág, a miliő, azok készülhetnek már a jövő évi kontinenstornára – természetesen szurkolókként. Igaz, sokat kell utazniuk Glasgowig.