Kesztyűs kézzel bánnak a bűnözőkkel

2017. április 21., 10:44

Az 1993-as hadrévi leszámolás óta Maros megyében nem voltak jelentősebb konfliktusok a többségi lakosság és a romák között. A gyergyói gyújtogatásokhoz hasonló események azonban itt is kirobbanhatnak. Maros megyei elöljárókat kérdeztünk.

Fotó: Barabás Ákos

 

Maros megye az országnak az a térsége, ahol számarányában a legtöbb cigány él. A hivatalos statisztikák szerint a lakosság 8,8 százaléka vallja magát romának, a reális adatok szerint azonban a cigányság aránya jóval meghaladja a tíz százalékot. A legtöbben Kerelőszentpálon, Mezőbándon, Marossárpatakon, Petelén és Dicsőszentmártonban élnek – rendszerint mélyszegénységben. E településeken a bűnözési ráta is magasabb, a tettesek pedig jórészt cigányok.

A hadrévi gyújtogatások óta mintegy negyed évszázad telt el, de az etnikai konfliktus és annak következménye sokak számára ma is friss emlék. Az Aranyos partján fekvő vegyes lakosságú faluban 1993. szeptember 20-án egy román férfi meggyilkolása után a helybéliek felgyújtották a cigányok házait és három romát megöltek. A végzetes éjszaka nyitányaként kötözködés közben egy cigány férfi megkéselt egy román embert. A faluban megkondították a harangot, mindenki összegyűlt, és a késelésnél jelen lévő öt cigányból kettőt a falubeliek (románok és magyarok) agyonvertek, egyet pedig elégettek. Utána pedig felgyújtottak tizenhárom cigányházat. A kivonult rendőrségnek nem sikerült helyreállítania a rendet, a romák hónapokig nem térhettek vissza otthonaikba. Az ügy a strasbourgi emberjogi bíróság elé került, amely megállapította, hogy az itthoni pereskedés során a román állam súlyosan megsértette a romák jogait. A nemzetközi bíróság kártérítés fizetésére is kötelezte az országot.

 

Huszonnégy évvel a történtek után senki nem tudná megjósolni, hogy az ország legnagyobb cigánysággal rendelkező térségében, Maros megyében megismétlődhet-e a hadrévi bosszú vagy a nemrég történt, március 31-i gyergyószentmiklósi gyújtogatás. Az viszont biztos, hogy számos településen a bűnözésből élő cigányok „a tűzzel játszanak”.

Erdőszentgyörgyön mindent fosztogattak

Erdőszentgyörgy és környéke a lapcsoportunk által is feltárt kőlopások kapcsán került az utóbbi hetekben a figyelem középpontjába. A cigányok a negyed évszázaddal ezelőtt elárasztott és a mára a leengedett vízgyűjtő tó fenekéről előbukkanó Bözödújfalu maradványait hordják szét. A különösképpen kertekben lépegetőként jól mutató lapos köveket rendelésre gyűjtik és árulják. Cselekedetük az elpusztított falu egykori lakóit és az erdőszentgyörgyi elöljárókat is felháborította. A Küküllő-menti kisvárosban azonban korántsem a kőgyűjtés jelenti a legnagyobb gondot. Hosszú éveken keresztül a településen egy három-négy főből álló roma banda garázdálkodott: házakat és gazdaságokat fosztogatott. „Mindenhova betörtek, ahova csak értek. Az otthonokból pénzt vagy háztartási cikket vittek el, a füstölőkből húst, szalonnát meg kolbászt. Volt rá eset, hogy az utcán ütötték le az embert és rabolták ki. Mindenki ismerte őket, de senki nem tehetett ellenük semmit. Ilyen a jogrend nálunk” – meséli Csibi Attila polgármester. A két-három évig tartó terrornak végül mégis sikerült véget vetni: a gaztevők közül ketten rács mögé kerültek, a másik kettő pedig külföldre menekült. Az elöljáró meggyőződése, hogy amint szabadulnak, ott folytatják, ahol abbahagyták.

Fa, vasúti sín és színesfémlopás

Szintén tehetetlenek a tolvajokkal szemben a mezőbándiak is. Lukácsy Szilamér református lelkipásztort, az egyház kurátorát és a presbiterek némelyikét többször is értesítették, hogy a falu határában levő erdőt tarolják. „Egyik alkalommal hét, megrakásra készen álló szekeret találtunk az egyházi erdőben. Amíg vitatkoztunk a fatolvajokkal és kijött a rendőrség, a cigányok mind eltüntették a fejszéket, így bizonyítékok nélkül maradtunk. Pedig a falubeliek jól tudják, kik azok, akik meg szokták dézsmálni az erdőnket, és a rendőrök is tisztában vannak ezzel” – mondja a lelkipásztor. Lukácsy Szilamér számos képet készített a megcsonkított, derékból levágott 20, 40, 60 vagy akár 80 centiméter átmérőjű egészséges fákról, amelyek úgy állnak a bándi erdőben, mint valamiféle Húsvét-szigeti totemszobrok. Bizonyítéknak ez sem volt elegendő, mint ahogy az sem, hogy az egyház Mezőbergenye és Mezőbánd között elterülő huszonkét hektáros erdejéből tizenhárom már eltűnt. Ennél talán már csak az bosszantóbb, hogy a Romsilva a tulajdonost bünteti az erdő nem megfelelő gondozásáért.

A tolvajok nem csak az erdőket pusztítják, a háztartásokban is garázdálkodnak. Éjszakánként főként a tyúkketreceket veszik célba, de a padlásra is felmerészkednek, ha tudomásukra jut, hogy a gazda ott tárolja a diót. A lelkipásztor szerint a legnagyobb rablás, ami a környéken történt, az a kisvasút sínpárjainak az eltüntetése. „Ezertonnányi vasút tűnt el, amit nem néhány óra alatt és még csak nem is az éj leple alatt szedtek fel” – jegyzi meg Lukácsy. A falu kántora – aki egy ideig műszaki cikkeket árusító boltban is tevékenykedett – arra lett figyelmes, hogy a cigányok húszasával-harmincasával vásárolták a lemezvágó fűrészlapokat. Hamarosan kiderítette, hogy azzal vágják szét a síneket: egy kicsit megfűrészelik, majd felemelik és odacsapják, az acél pedig kettéhasad.

Horváth Árpád alpolgármester szerint mindaddig, amíg nem szigorítanak a törvényeken, a hatóságok szélmalomharcot vívnak a garázdálkodókkal. Az önkormányzat hiába kötött szerződést egy őrző-védő szolgálattal, amelynek emberei igyekeznek sűrűn járőrözni, a település mélynyomorban tengődő cigánysága nehezen tartható kordában. A kétezer főből mindig kikerül az a tucatnyi, amely lopásból próbál megélni.

Míg Bánd környékén a síneket szedték fel és aprózták darabokra a bűnözők, Gernyeszegen az oszlopokról lopták le, illetve a föld alól ásták ki a telefonhuzalokat. „Mindent mozdítottak, ami színesfémnek számított. Szerencsére egy páran rács mögé kerültek, a többieknek pedig elment a kedvük a lopástól” – jellemzi a tolvajok tevékenységét a település polgármestere, Kolcsár Gyula. A színesfém „begyűjtésére” szakosodott személyek Bethlen István miniszterelnök szobrának sem kegyelmeztek: a bronzból öntött alkotást 2008-ban a templom mellől, az egyház bekerített telkéről vitték el.

Két faluval fennebb, Petelén nem vezetéket, hanem azon keresztül áramot loptak a cigányok. A tolvajlásnak csak a csendőrség bevetése után tudott véget vetni a villamossági vállalat.

A polgármestert megtámadták, a tanácsost megkéselték

Lukácsy Szilamér és presbitereinek története a mezőbándi erdőbe hét szekérrel érkező fatolvajokról leányregénybe illő kis történet Kozma Barna marossárpataki polgármester drámája mellett. Több mint egy évvel ezelőtt, 2015. január 13-án a községgazdát az utcán támadták meg a falubeli cigányok, akiknek szóvá merte tenni, hogy nem szép dolog a községi erdőből fát lopni. A három tettes közül az egyik baltát emelt a polgármesterre, a többiek meglökdösték, majd miután leesett, ütni-rúgni kezdték. Akkor hagyták abba és szaladtak el, amikor a közelben felbukkant valaki. „Hiába kaptam igazolást a törvényszéki orvostól, hogy agyba-főbe vertek, az ügyész nem akart bűnvádi eljárást indítani. Úgy látszik, ebben az országban le kell vágniuk a fejedet ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás elhiggye, bántottak” – panaszolja az azóta újraválasztott elöljáró. A hatóságok előtt a cigányok azt állították, Kozma akkor ütötte meg az arcát, amikor leesett, holott a polgármester nem hasra, hanem hanyatt vágódott. A nyomozó hatóság egyébként eleve kizárta a hivatalos közeg ellen elkövetett erőszak lehetőségét, ugyanis az ügyész szerint Kozma Barna este fél 8 körül már nem polgármesterként, hanem mindössze magánszemélyként léphetett fel az állítólagos tettesek ellen. Jogászok szerint ez teljesen nevetséges kifogás, ugyanis egy polgármester nem csak a nyolcórás munkaideje alatt számít a település választott vezetőjének.

Marossárpatakon a cigányok aránylag békések, legtöbbjük vesszőfonásból keresi kenyerét, és olyan is van, aki külföldön dolgozik. Volt rá eset, hogy valaki ellopott nyolcszáz lejt egy öreg nénitől, amiből ötszázat aztán visszaadott, de nem állítható, hogy sűrű lenne a házak és konyhakertek megdézsmálása. A rászorultak inkább a mezőről „szerzik be” a szükséges eledelt. A többség mellett a községközpont Szerbiának csúfolt cigánynegyedében mintegy öt–tíz család viszont télen-nyáron falopásból tartja fenn magát. A nagy hidegekben hozzájuk csatlakozik még ugyanennyi. A falubeliek mintegy tizen­öt–húsz olyan szekeret tartanak nyilván, amelyet lopott tüzelőanyag szállítására használnak. A hatóságok már koboztak el pár járgányt, és néhány tettes a rács mögé került, azonban ezzel nem sikerült megfékezni az erdőirtást. A polgármester szerint nemcsak a tolvajok hibásak, hanem azok is, akik tőlük vásárolnak. „Még Marosvásárhelyen is tudják, hogy Sárpatakról érdemes fát rendelni, mert ott olcsóbb. Lehet is, mert lopott áru…” – mondja Kozma. A rendőrség és a csendőrség időnként szervez razziát a környékbeli erdőkben, de e rajtaütésszerű ellenőrzéseken soha nem a szervezett bűnözők akadnak fent, hanem azok, akik ágakat gyűjtenek a mindennapi tüzelésre.

És hogy nem Kozma Barna az, aki a legpechesebbnek mondhatja magát, arról a tavalyi kerelőszentpáli gyilkossági kísérlet tanúskodik. A 2016-os helyhatósági választásokat megelőzően Remus Vinţ helyi roma származású önkormányzati képviselő fényes nappal, a községháza előtt Simon István polgármester személyes tanácsadójának esett és megkéselte. A lopásért és testi sértésért már addig is számos bűnügyi dossziéval rendelkező Vinţ elmenekült, majd néhány óra múlva feladta magát. A szintén roma származású áldozat életét két műtéttel sikerült megmenteni.

Nobel-díj a megoldásért

A felsorolt eseteket soha nem követte bosszúhadjárat, bár a szikrák bármikor lángra lobbanhattak volna. A megszólaltatottak közül valamennyien úgy vélik, csak a törvény szigorával lehetne lesújtani a bűnözőkre. Ehhez viszont a rendőrség és az ügyészség összehangoltabb együttműködésére, a szemtanúk felelősebb hozzáállására, a cigányság munkával és neveléssel való felkarolására és sok-sok egyéb tényezőre lenne szükség. És akkor, talán… „Aki megtalálja az igazi receptet a cigánybűnözés felszámolására, az Nobel-díjat érdemelne” – állítja Horváth Árpád, a kétezer cigányt számláló Mezőbánd alpolgármestere. Pillanatnyilag talán ő áll a legközelebb az igazsághoz.