Család melegét kínáló gyermekotthon

Tanulóteremben, mesesarokban, könyvtárban, játszótéren töltik mindennapjaikat a Bethesda Gyermekotthon lakói. A fiatal felnőtteket sem hagyják magukra: addig maradhatnak a nevelők gondozásában, amíg készen állnak az önálló életre. 

Dimbes-dombos, festői látképpel körülölelt völgyben fekszik Zsobok, a kicsinyke Szilágy megyei falu. A kora tavaszi kopárság ellenére bájos kalotaszegi fészek bontakozik ki szemünk előtt, ahogy Kolozsvár irányából egyórás autókázás után megközelítjük az 1994-ben kialakított és mára leaszfaltozott, Sárvásárral összekötő, kanyargós úton. Barátságos, idős szemek figyelik az ismeretlen látogatókat: a falu 292 lakója között van, aki a helyi pékségben, illetve a malomban dolgozik, van, aki gazdálkodik, vagy asztalosként keresi kenyerét, az asszonyok kézimunkáznak. Itt mintha lassabban telne az idő. Nyáron színes kalotaszegi népviselettől tarka és a hagyományőrző tevékenységek ricsajától hangos a település. Zsobok alkotó-és művésztáboroknak, anyanyelvi vetélkedőknek ad otthont, lakóinak egyik legnagyobb büszkesége mégis a Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ, amely félárva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek teremt lehetőséget a családias hangulatban történő nevelkedéshez és a magyar nyelvű tanuláshoz.

Gyerekzsivaj az elöregedő faluban

Az 1989-es változások után tanárhiány miatt Zsobokon megszűnt az 5–8. osztályos általános iskolai oktatás. Az új rendszer már nem kötelezte a pedagógusokat arra, hogy ott gyakorolják hivatásukat, ahová kihelyezték őket, így sokan elhagyták az eldugott falut kolozsvári állásért. Csak óvoda és elemi oktatás működött tovább, a gyermekek óriási kerülővel – Farnas, Ketesd és Bánffyhunyad érintésével – jutottak el Kalotaszentkirályra iskolába. Megfelelő utak híján és az ingázással járó anyagi nehézségek miatt sokszor traktoron zötykölődtek az iskoláig. Hétköznap a bentlakásban maradtak, a hétvégi haza- és visszautazás azonban egy kálváriával ért fel – meséli a szórványiskola kialakulása előtti körülményeket Ruzsa Erzsébet, a gyermekotthon igazgatója. A hiányos zsoboki oktatás miatt a fiatal családok sorra elköltöztek a faluból, a település kihalásnak indult. Ekkor költözött Zsobokra Molnár János lelkipásztor és felesége, Irma. Az Erdélyi Református Nőszövetség akkori elnökeként a lelkészasszony felismerte a helyzet súlyosságát. Molnár Irma látta, hogy az egyházkerületben sok a rászoruló, egészségtelen, nyomorúságos körülmények között tengődő kiskorú. Ekkor született az ötlet, hogy a kis alszegi faluba gyermekotthont építsenek, és indítsák újra az oktatást.

„Az volt az elképzelés, hogy az otthonban nevelkedő gyermekek benépesítik az elöregedő falu megüresedett iskolapadjait, a kiépülő intézményekben pedig a helybéliek munkahelyhez jutnak. 1994-ben egy kisebb épületben harminc gyermekkel kezdte meg működését az otthon, és két évre rá egy másik, nagyobb szárnyat is építeni kellett. Jó pár évig mind a két ház zsongott a gyerekricsajtól, az összes helyet betöltötték” – idézi fel a kezdeti éveket Ruzsa Erzsébet. Azóta csökkent a lakók száma, jelenleg 65 rászoruló gyermeket látnak el a nagyotthonnak nevezett épületszárnyban: árváknak, félárváknak, szociálisan hátrányos helyzetűeknek nyújtanak kényelmes ágyat, meleg otthont, ruhát, tanulási lehetőséget, társat, örömöt. Az intézet bentlakásába szórványtelepülésről is érkeznek diákok a zsoboki iskolába, mivel szülőfalujukban nincs lehetőségük magyarul tanulni.

Református szellemiségben

A Bethesda név kegyelmet, az irgalom házát jelenti: a Bibliában olvashatunk a Bethesda-tóról, amelynek partján Jézus meggyógyított egy járni képtelen beteget. Az intézet neve is bizonyítja az otthon református lelkületű berendezkedését. A gyerekek rendszeresen eljárnak a vasárnapi istentiszteletekre, a falu minden egyházi rendezvényének aktív résztvevői, étkezés előtt és után is rendszeresen Istennek köszönik meg a mindennapit. A szórványtelepülésekről érkezők önként jönnek, az árva, félárva és hátrányos helyzetű kiskorúakat a gyámhatóság helyezi ide, de olyan is előfordult már, hogy a gyermek lakhelyén szolgáló lelkész kérvényezte a kicsi felvételét az otthonba. Sűrű program vár a gyermekekre iskolaidőszakban: reggel fél hétkor már szól az ébresztő, készülődés, reggelizés után iskola, majd ebéd után kötelező csendes órákban készítik el másnapra a házi feladatokat. Fél nyolctól vacsora, amit rendrakás követ, lefekvés előtt egy keveset még tévézhetnek, társasjátékozhatnak az arra kedvet kapók, a legkisebbeknek mesét olvasnak.

Három, illetve négyágyas szobákban helyezik el a kis lakókat, akik szobánként külön fürdőhelyiséggel rendelkeznek, mint egy jól felszerelt, városi bentlakásban. Körbejárjuk az épületet: a gyerekek tanulóteremben, mesesarokban, erdő alatt fekvő, csupa zöld játszótéren töltik mindennapjaikat, a méretes ebédlőben pedig finom illatok várják őket. Gitáróráknak, előadásoknak, bibliaóráknak helyet adó elegáns díszterem, agyagozásra kialakított szoba, tornaterem és bővülő, színes könyvtár, saját orvosi rendelő, pszichológus és mosolygó, türelmes nevelők állnak a gyerekek rendelkezésére. A zenét és mozgást szeretők néptáncot, zumbát tanulhatnak, mindemellett kirándulnak is, amikor lehetőség van rá, akár külföldre is. Nem mindenki jut el azonban világot látni: a nevelőknek sok szülőt nem sikerül megtalálniuk, így szülői felhatalmazás nélkül sokan nem vehetnek részt a németországi kirándulásokon. A jólétre tehát adott a lehetőség, az intézet fenntartása azonban nem gondmentes.

„Korcsoportokra osztva szombatonként lakóink vallásórára mennek, délután pedig végre megszusszanhatnak, és szabadon dönthetik el, hogy mivel szeretnék elütni az időt” – magyarázza Ruzsa Erzsébet. Az intézet vezetője szerint a zsoboki közösség befogadta az otthonbelieket, akik együtt nőnek fel a falu többi gyerekével, minden kulturális és sportrendezvényen együtt szórakoznak.

Együtt gazdálkodnak

„Húsz éven keresztül kevés állami támogatást kaptunk, csekély összeget utaltak ki, azt is a gyámhatóság által ide helyezett gyermekek után. A helyzet 2015-től változott: az államtól kapott addigi összeg országszerte hatszorosára nőtt, a családias és minden szükségletet előteremtő neveléshez azonban ez messze nem elég” – vázolja a nehézségeket az intézet vezetője. A hiányt lelkes támogatóktól kapott adományokból, másrészt az élelmiszert önellátó gazdálkodásból pótolják: egy kisebb állatfarmon, kertészetben, két fóliasátorban és kis tejfeldolgozóban segédkeznek a gyerekek az intézet alkalmazottainak.

Ruzsa Erzsébet elmondta: életkoruknak megfelelően már a kezdetektől bevonták a fiatal lakókat a házkörüli munkába, így szoktatva őket az önálló életre. „Sok a lelkes támogatónk: holland, svájci ifjúsági szervezetek, magyarországi alapítványok és magánszemélyek is érkeznek hozzánk, van, aki anyagi támogatással, mások gyermekprogramokkal. A nevelők továbbképzését biztosító VONESZO alapítvány évente ötször is meglátogat, de a budapesti Hagyományok Háza is rendszeres vendégünk” – újságolja az intézetvezető. Az alapítványok sokszor önként ajánlják fel egy-két napra az otthonbeli foglalkozásokat, a Bethesda saját programjaihoz szükséges eszközök nagy részét pedig pályázatokból szerzik be. A másik megoldásra váró problémát a munkaerőhiány jelenti: egy gazdálkodással is foglalkozó otthon körül rengeteg a tennivaló, az öregedő faluban azonban nincs elég fiatal munkaerő, mivel sokan inkább a környező városokban keresnek állást.

„Nem könnyű összhangban tartani a törvényes elvárásokat a gyermekek igénye szerinti neveléssel, de nem lehetetlen. Minden nehézség ellenére jó látni, hogy ennyi segítőkész, jó ember van manapság, aki szeret foglalkozni az otthonbeli gyerekekkel. Megnyugtató tapasztalni, hogy nem hagynak magunkra az emberek, figyelnek ránk és segítenek, támogatnak bennünket” – meséli mosolyogva az otthon vezetője, mondandóját azonban rendszeresen félbeszakítja megcsörrenő telefonja. Kiderül: a városi bentlakásokban unatkozó Bethesda-lakó vágyik társaságra, az otthon nevelői pedig a vonal túlsó végén a szülőket helyettesítik. Ruzsa Erzsébet szerint az otthonbeli munka legpozitívabb hozadéka, hogy végigkövethetik a gyermekek növekedését az indulástól a társadalomba való beilleszkedésig.

Meglátogathatják szüleiket

Ambrus Ferencz Irén, az intézet nevelőigazgatója szerint a kezdeti beilleszkedés az egyik legnehezebb feladat a hátrányos környezetből Zsobokra érkezett gyermekek számára. A szociális gondozó kifejti: az elején azzal próbálják feloszlatni a lelki traumát, hogy megértetik az új lakóval, miért kellett őt az otthonba hozni. A hasonló korosztályú gyermekeket, testvérpárokat igyekeznek egy szobában elhelyezni, a szakember szerint ez is sokat segít az alkalmazkodásban. Ambrus úgy fogalmazott: bár sokféle helyről, különböző környezetből érkeznek, a gyerekek hamar összenőnek. Az intézetben egyenrangúan kezelnek mindenkit, így a konfliktusok általában akkor kezdődnek, amikor a diákok elkerülnek városra. Az ottani gyerekek drágább ruhái, értékesebb telefonjai láttán a Bethesda neveltjei is elkezdik törni a fejüket azon, hogy nekik miért nincs erre lehetőségük.

„Még mindig előfordul, hogy idegen környezetben kizárják a közösségből az otthonból érkezett diákot. Egy édesanya például nem engedte, hogy gyermeke zsoboki nevelt kislány mellé üljön, mert az bizonyára tetves, ez a megítélés pedig hosszú évekre rányomta bélyegét a lányra. A zsobokiak befogadják az otthon neveltjeit, de az idegen környezet megtapasztalása után a gyerekek sokszor felteszik maguknak a kérdést: miért pont nekem nincs édesanyám, segítő családom?” A nevelő szerint bár jelentős segítséget nyújtanak a rászorulóknak, bizonyos mértékben mindig idegenek maradnak a gyermekek szemében. Az otthon igyekszik minden szükséges hétköznapi eszközt megadni a gyermekeknek, miközben megpróbálják megértetni a fiatalokkal: a Bethesda anyagi lehetőségei korlátozottak. A nevelésben nehézséget okoz, hogy sok gyermek és számos korosztály van jelen az otthonban, a gondozók pedig egymást folyamatosan váltogatva végzik munkájukat, így az egyik által felhagyott házi feladatot a másik már nem kéri számon. A gondozó szerint hatékonyabb lehetne a zsoboki gyermekek számára is, ha az új, egyre elfogadottabb mintát követve 10–12-en élhetnének két állandó nevelővel, mint egy család.

„Munkánknak csakis hosszútávon látszik meg az eredménye. Számos, Zsobokról elkerült fiatallal tartom a kapcsolatot. Ők egyformán hálásak és azt hajtogatják: hiányzik az otthon, pedig az élet egyetlen intézetben sem könnyű. A szabad döntés reggeltől estig betáblázott programmal helyettesítődik. Azt hiszem, az én gyermekem nem tudna így élni” – magyarázza Ambrus Ferencz Irén. A nevelő rendszeresen tartja a kapcsolatot az arra hajló szülőkkel: hétvégén, illetve vakációkban hazaviszik a gyerekeket látogatóba. Ha a körülmények megfelelőek, az otthonbeliek rövid időt szülőfalujukban vagy szülővárosukban tölthetnek, a gondozó szerint azonban előfordul az is, hogy a kiskorú nem akarja újra azt a helyet látni, ahonnan elhozták.

Bizalmas személyiségfejlesztő terápia

Gál Jankó Erzsébet, az otthon pszichológusa arról beszél, hogy a családi kötődés hiánya jelentősen befolyásolja a gyerekek lelki világát, a kiskorúak nagyrészt önismereti hiányosságokkal küzdenek: nem értik, miért nincsenek szüleik közelében, illetve miért nem élhetnek szokványos körülmények között. Gyakran előfordul az agresszivitás is, hiszen mielőtt Zsobokra kerültek volna, sokan naponta erőszakos magatartásformát láttak közvetlen környezetükben, és hiányzik számukra a pozitív jövőkép.

„Az otthonbeliek nagy része szüleik számára nem kívánt gyermek. Az édesanya érzelmileg és fizikailag egyaránt elhanyagolta őket a szülés után, sok esetben rendszeresen bántalmazták a kicsiket. Ilyen traumák után nehéz egyensúlyba hozni lelki világukat, elsősorban egyéni önismereti, személyiségfejlesztő játékokkal, meseterápiával bátorítom és teszem barátságosabbá számukra a világot” – meséli a pszichológus. A terapeuta szerint az otthonban nevelkedők közül alig akad olyan, akinek ne lenne szüksége terápiára. A Bethesda lélekkuckónak keresztelt színes, játékokkal teli szobájának ajtaja mindig nyitva áll a gyermekek előtt. Gál Jankó Erzsébet mindössze ötpercnyi távolságra lakik az otthontól, kis páciensei mindennapjait követi figyelemmel folyamatosan, a bizalmas viszonynak köszönhetően pedig feloldódnak a zárkózott gyerekek. Bár hazalátogatáskor előfordul, hogy szégyenérzet alakul ki a kiskorúakban, amikor azt látják, hogyan élnek szüleik, legtöbben mégis kötődnek a szülőhelyükhöz.

A szakember szerint a városi iskolákban ma már egyre kevesebb olyan esettel találkoznak, amikor az otthonbeli gyermeket kiközösítik. Sőt, az oktatási intézmények vezetői tudatosan arra törekednek, hogy a Bethesda neveltjei ne érezzék magukat hátrányosan. A nevelő szerint a zsoboki biztos háttérrel a fiatalok később könnyebben túl tudnak lépni a gyerekkori traumákon.

A felnőttek is maradhatnak

Az otthon egyik legnagyobb előnye és különlegessége, hogy a hagyományos árvaházakkal ellentétben a lakókat felnőttkoruk elérése után sem hagyják magukra. A nyolcadik osztály elvégzése után a nevelők gondoskodnak a gyermekek továbbtanulásáról: a fiatalokat a környező városok középiskoláiba és azok bentlakásába íratják. A Bethesda neveltjei többnyire Kolozsváron, a református kollégium szakiskolájában, illetve az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumban tanulnak tovább, de a János Zsigmond Unitárius Kollégiumba is felvették az egyik lakót. A nevelők büszkén emlegetik, hogy van egyetemistájuk is, aki szociális munkásnak tanul a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Tavaly szeptemberre újították fel az intézmény tőszomszédságában lévő épületet, amelyet Immánuel Háznak kereszteltek el: a városi iskolákba járó nagyobbak lakhatnak itt hétvégenként, amíg teljesen önálló életet kezdenek. Az Immánuel Házban élők már felnőttes életet élnek: saját maguknak főznek, mosnak, takarítanak, fűtenek. Amíg szükségük van segítségre, addig maradhatnak az otthonban.

Gál-Iankó Katalin, az Immánuel Ház vezetője elmondta: jelenleg tizenkét fiatalt várnak haza hétvégenként Zsobokra, így számukra könnyebb a családias hangulatot megteremteni. Míg a gyermekotthonban szakácsnők, mosónők, varrónők segítenek a gyerekeknek, addig a nagyobbak az Immánuel Házban együtt vezetik a háztartást Katalin segítségével. A bevásárlást is együtt intézik, hogy a fiatalok az anyagiak beosztásának fortélyait is elsajátíthassák.

„Gyermekkorukban mindent beosztva megkaptak az otthontól, így felnőve meg kellett tanulniuk kezelni a mosógépet, vasalót, megmérni a zöldséget egy bevásárlóközpontban. Az otthonból kikerült fiatalok sokszor a társadalom perifériájára szorulnak kisebbségérzetük miatt, mivel látják, hogy mások sokkal otthonosabban mozognak a nagyvilágban. Ezt próbáljuk elkerülni” – magyarázza a nevelő. Elmondása szerint eredményes, hogy lazább szabályok szerint élnek az Immánuel Házban: szabadon választják meg, hogy éppen ki takarítson, ki segítsen a főzésben, és sokszor hosszú, éjszakába nyúló beszélgetésekkel helyettesítik a családi estéket.

„Nem könnyű a serdülőkori problémákkal szembenézni, de a legfontosabb az, hogy ők ki akarnak törni ebből az életvitelből, tovább akarnak tanulni, igyekeznek megalapozni az életüket, kíváncsiak, mindent szeretnének kipróbálni, most már többen sofőrvizsgára is beiratkoznak. Sokan vannak, akik innen elkerülve már önállóan boldogulnak” – újságolja a nevelő.