Európai népvándorlás Keletről Nyugatra

2017. március 05., 15:01

Nagyjából tízmillióra becsülik az EU keleti feléből a Nyugatra átvándorolt polgárok számát, amelyből mintegy négymillió Romániából kelt útra. A munkanélküliséggel küzdő mediterrán államok is gond nélkül befogadtak két és fél millió román állampolgárt.


Benyhe István

Történelme során Európa tengernyi vért ontott azért, hogy mai határai és nemzetei elkülönülten, de mégis történelmi egymásrautaltságban élhessenek, ahol sokkal több minden köti össze, mint választja el őket egymástól. A 19. századra Európa sajátos egységben élt. Majdhogynem valutaunióban, hiszen a latin éremunió tagjai mérleg nélkül is tudták, hogy a forint, a frank, a líra vagy a korona egy egysége pontosan ugyanannyi aranyat tartalmazott. Így az utazónak még váltással sem kellett bíbelődnie, vagyis euró nélkül is majdnem megvalósult a közös pénz. Az utazáshoz pedig – ha éppen nem volt konfliktus az érintett országok között – jóformán elég volt a keresztlevél. A mára közkeletűvé vált angol nyelvet a francia vagy a német helyettesítette, de hagyományosan minden országban a latin szövegű okmányt is elfogadták.

Ezt a laza egységet bontotta meg az első világháború előtt kezdődött expanziós és gyarmati hátterű versengés, majd maga a háború. Az első világégésből felocsúdó Európa még gyorsan pótolta az emberveszteséget, de a földrész tudat alatt is együttműködő és csak alkalmanként versengő érzelmi közössége hosszú időre elveszett.

A második világháború máig nem gyógyuló sebet ütött rajta. A tömbösödés, a kommunista államszervezési (vagyis inkább birodalmi) kísérlet nemcsak politikai és gazdasági csődöt eredményezett, hanem egy kulturálisan kiüresedett és gazdaságilag lemaradó világot is. A nemzeteket jellemző karakterjegyek történelmi emlékekké váltak. Az új valóság Nyugaton magas életszínvonalat és a hozzá való ragaszkodást legfontosabb értéknek tartó lelkületet hozott. Keleten pedig a közösségi tehetetlenségből kivezető egyéni utat a gazdasági érvényesülés jelentette, amit nagyobb tömegeknek csakis a magasabb bérű országokban megkereshető jövedelem biztosíthatott.

Az EU tíz tagállammal való hirtelen bővülése Nyugat-Európa szerves és lassú fejlődését, közös piacépítését összezavarta. A tagországoknak szinte az ölükbe hullott a csatlakozók piaca és termelőkapacitása, az ottani polgárok addig késleltetett fogyasztási- és jövedelemvágya pedig igazságosabb bér- és munkaügyi viszonyokat követelt. Piacvédő záradékokkal ideig-óráig még visszatartották a kiegyenlítődésre váró közép-európai tömegeket, de e különalkuk lassú lejártával hatalmas unión belüli népvándorlás indult meg Keletről Nyugatra a magasabb bérek és egy jobban szervezett társadalom reményében. A kibocsátó országokból milliós tömegben vándoroltak ki Nagy Britanniába, Németországba, Ausztriába, a Benelux államokba és a skandináv országokba. Valószínűleg a nyelvi hasonlóság miatt a román munkakeresők leggyakrabban Olaszországot és Spanyolországot választották.

Mintegy négymillió román vendégmunkás

Kevés pontos adat van, de nagyjából tízmillióra becsülik az EU keleti feléből a nyugati felébe átvándorolt polgárok számát, amelyből mintegy négymillió Romániából kelt útra. A nagy munkanélküliséggel küzdő mediterrán államok is különösebb gond nélkül tudtak befogadni két és fél millió román állampolgárt. Ugyanis alacsonyabb bérigényük, viszonylagos nyelvismeretük és a rájuk jellemző hatóságtisztelet jelentős versenyelőnyt jelentett számukra az őslakosokkal és más – elsősorban afrikai, ázsiai – bevándorlókkal szemben. Ezt a versenyelőnyt veszélyeztette a kezdetben Olaszországban, de rövidesen Spanyolországban is jelentkező probléma, amit a jelentős számban áttelepülő romániai romák okoztak. A román munkavállalók szempontjából szerencsétlenül alakult, hogy a román útlevéllel érkező cigányság magát romának nevezi, így gyakorlatilag a spanyol közvélemény szemében a kettő összemosódik. Európa talán leginkább integrált és elfogadott cigány közössége a spanyol, így a frissen érkezettek problémái a spanyol cigány szervezeteket is megosztották. Spanyolország nem vett részt a második világháborúban, és lakosságát, hatóságait nem osztották meg a rasszista ideológiával kapcsolatos belső viták, vádak, így rendfenntartó szervei sem éreznek indíttatást, hogy tevékenységük során mást is figyelembe vegyenek, mint magát a cselekményt, amit büntetniük kell. Vagyis mindez ideig a bevándorlókkal kapcsolatos rendészeti tevékenység (illetve annak elnéző, esetleg kivételező volta) nem váltotta ki az egyébként szinte teljesen előítéletektől mentes és befogadó érzelmű spanyol lakosság nemtetszését. A jelentős számú román munkavállaló nagy százalékban fizikai munkát végez, és bizonyos területeken (takarító, kertépítő, szobafestő, kőműves, karbantartó, szerelő, targoncás stb.) széles körben elismerik szakértelmét, munkaerkölcsét.

Hatvanezer erdélyi magyar Spanyolországban

A Spanyolországban élő, hivatalosan csaknem egymillió román érdekvédelmét Románia sűrű konzuli hálózattal, kulturális intézettel és jelentős diplomáciai aktivitással igyekszik ellátni. Az országban élő románok szülőföld szerinti összetétele ismeretlen, de pusztán a román hivatalos népszámlálási adatokra támaszkodva mintegy hatvanezer magyar származású román állampolgár él Spanyolországban. Időről-időre megható ünnepség keretében veszik át madridi nagykövetségünkön és barcelonai főkonzulátusunkon a kérvényezett magyar állampolgárságot a Romániából érkezők. Érdeklődésemre a legtöbben érzelmi okokra hivatkoztak, de mintegy öt százalékuk azt is megemlítette, hogy így könnyebben mozog a schengeni zónában, illetve úgy gondolja, magyar útlevéllel kevésbé kell diszkriminációtól tartania.

Lecsendülőben a munkavállalói roham

Várhatóan csökken a munkavállalói roham a nyugati munkahelyek iránt. Továbbra is jellemző, hogy jól képzett szakembereket szívesen foglalkoztat Nyugat-Európa, így Spanyolország is. A Brexit átrendezi a munkaerőpiacot is, a brit elszívóhatás jelentősen csökkenni fog. A migránsok tömeges megjelenése kettős hatással jár. Egyrészt keresletet teremt a velük foglalkozó oktatási-szociális szférában, másrészt – ha állandósul a helyzet – leszorítja a munkabéreket a szakképzettséget nem igénylő területeken, így azok már nem lesznek annyira magasak a kelet-európai bérekhez képest, vagyis csökken majd a szívóhatás. Ugyanakkor szinte naponta érkezik hír arról, hogy egyes régi EU-tagországok a külföldi munkavállalók szociális juttatásait szeretnék megnyirbálni.

Még nem általános, de a külföldön dolgozó kelet-európaiak egyre aktívabban szeretnének beleszólni elhagyott hazájuk politikai életébe. Ha nem is túl gyakran, de polgári szerveződések, egyesületek alakulnak, amelyek tartják egymással a kapcsolatot, ugyanakkor nyugati példák alapján ítélik meg az otthoni helyzetet. Klaus Johannis elnökké választása idején jelentős polgári aktivitás volt érzékelhető a spanyolországi románok soraiban.

Szülők a gyerekek után

Ma még megjósolhatatlan, hogy Nyugat-Európa továbbra is a bérkülönbségre alapozva keleti polgárokkal akarja-e pótolni csökkenő lakosságát. Azt sem tudjuk, hogy az unió keleti fele hogyan válaszol majd erre a kihívásra. Románia az elvándorlás következtében mintegy négymillió munkaképes, értékes polgárát veszítette el, igaz, hazautalásaikkal gazdaságilag segítik is az országot. Az országoknak azzal is számolniuk kell, hogy a külföldön családot alapított elvándorolt polgáraik, amikor majd megszületnek a gyermekeik, növekvő számban fogják kihívni magukhoz szüleiket. Ugyanis olcsóbb a szülővel együtt lakva biztosítani a gyerekfelügyeletet, mint a drága bölcsődében, óvodában. Ebben az esetben a kelet-európai nyugdíjat sem a kifizető országban fogják elkölteni, aminek a gazdasági következményeit még senki sem jósolta meg. (Mellesleg, ha a szülő kiköltözik, akkor kinek és miért utalnának haza a bérükből?)

A gyarmati sorsra ítélt Kelet

A lassan újra egységesülő Európa új kihívásokkal néz szembe. Az új tagállamokból a (képzett) munkaerő elvándorlása sokak szerint felér egy belső gyarmatosítással, hiszen a térség termelő kapacitásainak nagy része nyugati kezekben van, és az alacsonyan tartott keleti bérekkel extraprofit jelenik meg, amit legtöbbször kivonnak. A Keleten alacsony bérekért dolgozni nem akaró, képzettebb dolgozóknak Nyugat a saját országaiban biztosít munkát. Ezzel könnyedén eléri, hogy a szegényebb államok pénzén kitanított értékes munkavállaló a tanulmányainak költségét vissza nem fizetve gazdasági hasznot a nyugati országokban hajtson, demográfiailag is a nyugati részt erősítse. Előfordulhat, hogy a keleti rész magára marad: legképzettebb dolgozói elhagyják, területén szinte csak kitermelő és összeszerelő tevékenység folyhat és lakossága is elöregszik. A belső nyugalom és a pénzszivattyú fenntartása pedig egyre korruptabb kormányokat, belső együttműködőket igényel. Egy láthatóan fenntarthatatlan rendszer önkizsákmányolásra épülő fenntartása pedig, ha meg is hosszabbítja a vergődést, a véget annál fájdalmasabbá teszi.

Az országok küzdenek a hanyatlás ellen. A távoli kultúrák migránsainak özönvízszerű bezúdulása Európába viszont olyan intő jel, amiből tanulnunk kell. Ma nem valószínű, hogy egy szarajevói pisztolylövés alakítja át kontinensünket, de mindenki érzi: közös dolgaink sürgős és igazságos rendezése nélkül a 20. század szörnyűségei más formában talán, de már a küszöbünkön állnak.

A szerző Madridban élő diplomata