Európa sereghajtói

Makkay József 2017. március 05., 10:18

Nincs semmi meglepő a minden idők legnagyobb romániai kivándorlásában. Aki Londonig, Párizsig, vagy Madridig jut el, és rájön, hogy tudásával és munkájával összehasonlíthatatlanul jobban megél, mint idehaza, az nagy valószínűséggel nem is fog visszatérni.

Megszokhattuk, hogy Romániában mindenre várni kell. A történelmi igazságok kiderítésétől a jólétig igen hosszú és beláthatatlan a lista, amelynek hazai beteljesedését aligha érik meg sokan e földi létben. A rosszul vagy félig elvégzett munkának mindig ugyanaz a következménye: gyenge eredmény születik. Romániának ez a fajta munka és hozzáállás az országimázsa, így naivitásra vall, amikor az emberek azt kérik számon, hogy tíz év európai uniós tagság után miért vagyunk továbbra is az EU sereghajtója. A kérdésben benne van a válasz is: azért, mert a csatlakozás előtt szintén sereghajtók voltunk.

József Attilától tudjuk, hogy aki szegény, az a legszegényebb. Ez nemcsak a szegénységből kilépni nem tudó emberre érvényes, hanem országokra is, amelyeket sok minden visszatart az egészséges gazdasági fejlődéstől. Aki nem ismeri az ország különböző régióit, annak érdemes egy-egy pillantást vetnie eldugottabb moldvai vagy havasalföldi falvakra, ahol az idő valahol az 1800-as években megállt. Ezekbe a megyékbe hiába jön mindenféle költségvetési kiegyenlítési módszer, mert a faluba kanyarodó aszfaltúttal vagy vezetékes ivóvízzel még nem lehet az emberek mentalitását is megváltoztatni.

A hatalmas különbségeket azonban mára leradírozta az idő, nagyon sok erdélyi település ugyanis lezüllött a Kárpátokon túli szintre. Az általános szegénység immár országosan akkora, hogy az itteni életkörülményekhez képest Nyugat-Európa bibliai Kánaánnak tűnik. Nincs tehát semmi meglepő a minden idők legnagyobb romániai kivándorlásában, hiszen aki Londonig, Párizsig, Madridig vagy éppen Budapestig jut el, és ott rájön, hogy tudásával és munkájával összehasonlíthatatlanul jobban megél, mint idehaza, az nagy valószínűséggel nem is fog visszatérni.

Ha van üzenete Románia tízéves európai uniós tagságának, az akkor az, hogy a közössé váló európai munkaerőpiacon előbb-utóbb senki nem akar a legszegényebb régióban maradni. Egy olyan kontinensen, ahol a fapados repülőjáratokkal és személyi igazolvánnyal két-három óra alatt elérhető a földrész legeldugottabb sarka is, a félmegoldá­sokról és a mindent beszövő korrupcióról elhíresült legszegényebb országnak semmi aduja nem marad fiatalságának otthontartására.

Az egyre gyérülő befizetők híján az összeomláshoz közeledő romániai nyugdíjrendszer azonban mégiscsak figyelmeztető jelnek kellene lennie a politikusok és általában az ország közvéleménye számára, hogy sürgős váltásra van szükség. Fel kellene hagyni a látszatmegoldásokkal: megvalósítható gazdasági stratégiák kellenek, hogy az éppen dobbantani készülő újabb nemzedékek már ne keljenek útra.