Passuth László Esőisten siratja Mexikót című történelmi regényében félezer spanyol indult harcba egy sokmilliós birodalom ellen, és bár lehetetlennek tűnt, de Hernando Cortés mégis leigázta Mexikót. Hasonló fegyvertényre készültek a horvátok Franciaország ellen a 2018-as labdarúgó-világbajnokság döntőjében. Hiszen egy alig négymillió lakosú ország csapata készült „leigázni” a 66 milliós Franciaország nemzeti tizenegyét. Ami azonban a korabeli hódítóknak sikerült, a horvátoknak sajnos nem.
Mi az összefüggés Passuth, az esőisten és a labdarúgás között? Nos, abban a pillanatban, hogy véget ért a franciák győzelmével zárult mérkőzés, hatalmas eső zúdult Moszkvára. Mintha az égiek is sajnálták volna, hogy a „kicsik” kénytelenek voltak fejet hajtani a „nagyok” előtt…
Káprázatos jelenet volt, ahogyan a horvát és a francia elnök bőrig ázott a díjátadáson, az egyedüli, aki fölé esernyőt tartottak, az a mindenható Putyin volt. Néhányan még nagyon félnek Oroszországban a szibériai téltől…
Nem úszták meg szárazon a meccset a horvátok sem, akik a világbajnokságon kis nemzet lévén mégis nagyot alkottak.
Furcsának tűnhet, de többen ünnepelték ezúttal a vesztes horvátokat, mint a győztes franciákat. Hiszen ők tették különlegessé ezt a világbajnokságot, ahogyan két évvel ezelőtt Izland az Európa-bajnokságot.
És közülük került ki a turné legjobb játékosa is Luka Modric személyében. Ne feledjük azt sem, Horvátország három hosszabbításban eldőlt mérkőzést játszott – ebből kettő tizenegyes párbajjal végződött – ami azt jelenti, hogy pontosan kilencven perccel, azaz egy meccsel többet kellett teljesíteniük ellenfeleiknél. A fáradtság meglátszott a játékosokon, a szív ezúttal már nem pótolta a lábakat. Ha viszont igazságosak akarunk lenni, Franciaország teljesen megérdemelten lett világbajnok. A fiatalokkal teletűzdelt franciák a legkiegyensúlyozottabb együttes benyomását keltették, a tehetség mellett munkabírásukkal is kitűntek a mezőnyből. Szövetségi kapitányuk, az 50 esztendős Didier Deschamps pedig mindössze a harmadik a labdarúgás történetében, aki játékosként és edzőként is elhódította a világbajnoki címet.
Visszatérve a horvátokra, nem csoda, hogy kivívták a világ elismerését. A 27 esztendővel ezelőtt létrejött Horvát Köztársaság labdarúgói akkor voltak gyerekek, amikor az utcákon gépfegyveresek vigyáztak a kicsikre. A világbajnokság legjobbjának választott Modric nagyapját, aki nyájával tért volna haza falujába, fejbe lőtték a szerbek. A horvát csapat másik meghatározó tagja, Ivan Rakitic, Svájcban született, de szülei tartották a kapcsolatot az otthoniakkal. A gyermek Ivan sokáig nem értette, anyja miért sír, amikor telefonon beszél. Tulajdonképpen azt sem nagyon értette, hol van az „otthon”, mígnem valaki el nem küldte neki a horvát válogatott mezét. „Egy hónapig nem vettem le, abban aludtam” – vallotta később Rakitic.
És a történetek folytatódnak, szinte nincs olyan horvát játékos, aki ne élte volna meg gyerekkori traumaként a háborút. Talán az egykori nélkülözés, a kényszerű ide-oda vándorlás az oka, hogy ezek a futballisták – és általában a horvát sportolók – ennyire ragaszkodnak hazájukhoz, nemzetükhöz.
Rengeteg statisztika, elemzés készül az oroszországi világbajnokság eseményeiről. Néhány következtetést azonban laikusként is le lehet vonni. Az elsők között kell említeni, hogy
minden ellenérzéssel szemben a videóbíró bebizonyította hasznosságát. Ennek alapján a játékvezetők javították tévedéseiket,
a szimulánsoknak nem volt könnyű életük, valahogy az egész világbajnokság sportszerűbbnek tűnt az előzőeknél. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyarányú labdabirtoklás sem vezetett mindig sikerre, a legjobb példa erre a korán elvérző spanyol válogatatott volt. Ugyanakkor kiderült az is, hogy a sok pénz nem mindig jelent jó minőséget. Mesterségesen felpumpált értékű játékosok mondtak csődöt, és olyanok tűntek ki játékukkal, akikről nem szólnak állandóan a hírek. Modric, a turné legjobbja, ezentúl sem fog sztárfotókon szerepelni a címlapokon, és nem dönti meg az átigazolási rekordot sem. Ő „csupán” egy játékos, aki nem űz gúnyt a mesterségéből, és akire bármikor számítani lehet.
Rendezőként Oroszország nem vallott szégyent. És ha a következő négy évben nem jön el újból a világvége, az első télen rendezett vb elé nézünk Katarban. Igaz, nyári hőségben…