Nem csak a világnapon érdemes figyelnünk az épített örökségünkre

Nem csak a világnapon érdemes figyelnünk az épített örökségünkre

Műemléki vagy műemlékvédelmi világnap – bármelyik megnevezés helyes, a cél azonban nem más, mint megóvni a több százéves épített örökségeket. A mai nap arra hivatott, hogy erre emlékezzünk, az év többi napján pedig vigyázzunk rájuk.

Kapcsolatainkat már a magzatkori állapot meghatározza

Milyen egy sikeres párkapcsolat? Hogyan tegyük túl magunkat a nehézségeken? Mit tegyünk, ha más érzelmi kötődésünk van a párunkkal, mint neki velünk? Borota Gábor minapi előadása választ adott azokra az örök kérdésekre.

Kapcsolatainkat már a magzatkori állapot meghatározza
2024. április 15., hétfő

Felpezsdítette Gyergyószentmiklós városát a 4S Street

Lemezbemutató koncertet tartott Gyergyószentmiklóson a 4S Street zenekar április 12-én. A városi sportcsarnok élettel telt meg az esemény során, a 4S Street mellett Dánielfy is fergeteges bulit csapott. Az est különleges meghívottja Vikidál Gyula volt.

Felpezsdítette Gyergyószentmiklós városát a 4S Street
2024. április 13., szombat

Fesztivált szerveznek a mezőzáhi bazsarózsa köré

Első alkalommal szervezik meg Mezőzáhon április 27–28-án a Bazsarózsafesztivált, amely a település két örökségének helyszíne köré épül: a Sztyeppei Bazsarózsa Rezervátum és az Ugron-kastély, más néven Kalendárium-kastély köré.

Fesztivált szerveznek a mezőzáhi bazsarózsa köré
2024. április 11., csütörtök

Újdonságok az állatkertben: pont olyanok, mint a szüleik, csak kicsiben

Hétvégén már látogathatók a nemrég született kölykök, de a marosvásárhelyi állatkertben új otthonukra lelő skarlátíbiszek is. Ez utóbbiak Németországból érkeztek, és igen látványosak.

Újdonságok az állatkertben: pont olyanok, mint a szüleik, csak kicsiben
2024. április 10., szerda

Akár harmincéves is lehet a horogra akadt több mint hatvankilós harcsa

Két méter hosszú és hatvanhárom kilogrammos az a harcsa, amelyet vasárnap fogtak ki a Maros megyei Faragó határában lévő halastóból. A mérések és fényképezések után a nagy bajszút visszaengedték az élőhelyére.

Akár harmincéves is lehet a horogra akadt több mint hatvankilós harcsa
2024. április 10., szerda

Megjelent a Joker folytatásának első előzetese

Az év egyik legjobban várt filmje, a 2019-es Joker folytatása előzetest kapott, így végre mozgásban is láthatjuk a DC antagonistájának bőrébe visszatérő Joaquin Phoenixet és a Harley Queen szerepét eljátszó Lady Gagát.

Megjelent a Joker folytatásának első előzetese
2024. április 02., kedd

Önkénteseket várnak a VIBE Fesztiválra, ezt adják cserébe

Idén is várják azokat a 16 év feletti, 29 év alatti fiatalokat, akik szívesen dolgoznak csapatban, és szeretnék kipróbálni magukat a rendezvényszervezésben. Jelentkezni április 14-ig (éjfélig) lehetséges.

Önkénteseket várnak a VIBE Fesztiválra, ezt adják cserébe
2024. március 27., szerda

Főműsoridőben, főszínpadon a helyi zenekarok a sepsiszentgyörgyi városnapokon

Sepsiszentgyörgyön sok a jó zenész, ezért a Szent György Napok szervezőinek mindig fejtörést okoz, hogy kinek szakítsanak ki a szűkre szabott főszínpadi fő műsoridőből. A szerdai sajtótájékoztatón az idei fellépők közül hárman is jelen voltak.

Főműsoridőben, főszínpadon a helyi zenekarok a sepsiszentgyörgyi városnapokon
2024. március 25., hétfő

Már több mint harmincezren látták a Semmelweist Erdélyben

Továbbra is műsoron tartják a Semmelweist, az anyák megmentőjéről készült filmet a romániai mozik, ugyanakkor az alkotást A Vándormozi is elviszi falura és városra egyaránt.

Már több mint harmincezren látták a Semmelweist Erdélyben
2024. március 22., péntek

Áprilisban debütál a mezőzáhi kastélynál a Bazsarózsa-fesztivál

A Visit Maros Egyesület első alkalommal rendezi meg a Bazsarózsa-fesztivált a mezőzáhi Ugron-kastélynál április 23–29. között, a sztyeppei bazsarózsa virágzási időszakában – számolt be az Agerpres hírügynökség.

Áprilisban debütál a mezőzáhi kastélynál a Bazsarózsa-fesztivál
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

2024. március 21., csütörtök

Itt a legújabb gyergyószentmiklósi zenekar első dala

Új zenekart alapított a tavaly feloszlott Teddy Queen együttes énekese. A friss zenekar tovább erősíti a gyergyói zenekarok névsorát. Felállásukat illetően igazi székely zenekarról beszélhetünk.

Itt a legújabb gyergyószentmiklósi zenekar első dala
2024. március 20., szerda

Ünnepi hangversennyel rajtolnak a Szent György Napok

Hangversennyel nyitják meg az immáron 31. alkalommal megrendezendő sepsiszentgyörgyi városünnepet, amelyre ezúttal április 23–28. között kerítenek sort a szervezők.

Ünnepi hangversennyel rajtolnak a Szent György Napok
2024. március 16., szombat

Videón az „újraélesztett” Kerge Olimpia

A hargitafürdői téli szezon bohókás záróeseményének szánt Kerge Olimpián a több éves szünet ellenére javarészt sikerült a korábbi kiadások hangulatát visszahozni szombaton. Ebből adunk most ízelítőt.

Videón az „újraélesztett” Kerge Olimpia
2024. március 13., szerda

Most vagy soha! – filmpremier Erdély-szerte

A magyarországi mozibemutatóval egy időben, az 1848–49-es szabadságharc emléknapján, március 15-én láthatja az erdélyi közönség is a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilmet. Két tucat erdélyi településen vetítik a legújabb magyar filmet.

Most vagy soha! – filmpremier Erdély-szerte
2024. március 11., hétfő

Hol lakik a pókmajom? Telefonos alkalmazás révén is megtudhatjuk

Harmadik kézként használja farkát az esőerdőkben honos pókmajom, amelyet már a marosvásárhelyi állatkertben is meg lehet nézni. Letölthető a mobilalkalmazás is, amellyel megtudhatjuk, melyik állatnak hol van az otthona a többhektáros állatkertben.

Hol lakik a pókmajom? Telefonos alkalmazás révén is megtudhatjuk
2024. március 11., hétfő

Helyi szabályt hoztak, hogy melyik az első gólya: idén ezé a példányé a dicsőség

Ugyan az elmúlt napokban is láttak gólyát Háromszéken, de a Rara Avis Egyesület szerint a fészekre telepedő számít elsőnek. Ilyet pedig idén először hétfőn kaptak lencsevégre Sepsikőröspatakon.

Helyi szabályt hoztak, hogy melyik az első gólya: idén ezé a példányé a dicsőség
2024. március 08., péntek

Virágot nőnapon a futárral – Romániában nagyon népszerű

A Glovo által lefedett huszonöt ország közül Romániában rendelnek a legtöbben virágot március 8-án – derül ki a futáralkalmazás működtetői által közzétett adatokból.

Virágot nőnapon a futárral – Romániában nagyon népszerű

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye