Vízválasztó az októberi népszavazás

Borbély Zsolt Attila 2016. augusztus 20., 09:55
Vízválasztó az októberi népszavazás
galéria

Érdekes eszmefuttatást olvashattunk a minap egy balliberális portálon, amely kivételesen nem mellébeszélésről, nem problémaelkenésről, hanem egy lényegi kérdésről szólt, tételesen arról, hogy szétesőben van a hagyományos bal/jobb felosztású nyugat-európai pártrendszer, mivel a lényegi szembenállás egyre inkább a globalisták és a szuverenitáspártiak között húzódik.

Az már nyilván nem várható el, hogy a szerző kifejtse a jobb/bal és a globalista/lokalista törésvonalak közötti összefüggéseket. Nem kétséges, hogy azok akkor is léteznek, ha nem artikulálódnak a felszínen, s ha az uniópárti vs lokalitáspárti ellentét keresztbe metszi az egyes politikai erőket. Nyilván keresztbe metszi, hiszen a globális háttérhatalom szeret mindenütt jelen lenni. A nemzeti radikális erők közé a legnehezebb befurakodni, ezért igyekeznek ezeket mondvacsinált okokra hivatkozva szalonképtelennek nyilvánítani. Ha pedig valaki a fősodratú politikusok közül – mint például Orbán Viktor – bizonyos kérdésekben antiglobalista álláspontot képvisel, annak a lejáratására is mindent megtesz a háttérből igazgató sajtó.

A globalizmus és a baloldal szimbiózisa

Gazdasági síkon a globalizmussal sajátos módon épp a baloldali gondolkodás, az állami intervencionalizmus, a szociális gondolat ütközik leginkább. A multinacionális vállalatok célja a helyi munkaerő kizsigerelése és a minél nagyobb mértékű profit kiszivattyúzása az adott országból. Mégis a magukat balra soroló erők a legharsányabb hívei a nemzeti szuverenitás lebontásának, az európaiságnak hazudott brüsszeli központosításnak, s a nagy testvérnek, az Egyesült Államoknak. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy a gazdasági motívumoknál továbbra is sokkal fontosabb az eszmei-ideológiai-értékrendi dimenzió, a világnézeti meggyőződés. A baloldal mindig is következetesen hagyományellenes, azon belül egyház- és vallásellenes, urbánus és kozmopolita, más szóval a nemzeti világképet élből elutasító ideológia volt. Az egyén érdekét a látszat és a közhiedelem ellenére a közösség érdeke elé helyezi. Számára a közösség nem szerves egység, hanem állampolgárok összessége, az egyén pedig nem a hagyomány kötötte lény, hanem nyers, anyagi érdekek által vezérelt fogyasztó. A társadalom alapegysége nem a család, hanem a közösségi kötelékeitől megfosztott absztrakt egyén. Ebből a világnézeti paradigmából érthető meg a baloldal globalista szemlélete. A globalizmus nemcsak ígéri, hanem tőle telhetően gyakorolja is a tradicionális létformák eltörlését, a szerves társadalmi kötődések lebontását, a nemzeti szolidaritás felszámolását, a vallás súlytalanítását és a társadalom atomizálását.

Választási hozadékok

A konzervatív, nemzetben gondolkodó, a jövőért felelősséget érző értelmiségiek szerint ezek a folyamatok a maguk sajátos tempójában vészjóslóan gyorsan, meglehetős egyértelműséggel haladtak előre a második világháború után. A globális háttérhatalom egyes meghatározó erői számára valamilyen okoknál fogva mégis fontos szempont volt e folyamatok felgyorsítása, így rászabadították Európára a beilleszkedésre a legkisebb hajlandóságot nem mutató, agresszív, követelőző, dolgozni, nyelvet tanulni nem akaró, zömmel muszlim embertömegeket. Az Európai Unió vezetői pedig a válság kezdete óta mantrázzák az öngyilkos befogadás-politika szólamait, és semmit nem tesznek a kontinens határainak megvédéséért.

E téboly tombolásával szervezett formában eddig csak a visegrádiak szegültek szembe, köztük is leghatározottabban Magyarország és annak miniszterelnöke, Orbán Viktor, aki kezdettől a lehető legvilágosabban beszélt a kérdésről, tabukat nem ismerve és világos irányt mutatva nemcsak Magyarországnak, hanem egész Európának.

Ezért sok vád éri minden oldalról, melyek egy része abszolút komolytalan – lásd gyűlöletkeltés, európaiatlanság, szélsőségesség stb. –, egy része viszont akár igaz is lehet. A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség kevés kérdésben ért egyet a Jobbikkal, de abban igen, hogy Orbán Viktor választási célokra használja a menekültkérdést. Lehet valaki mélységes Orbán-hívő, de ezt aligha cáfolhatja. A kérdés viszont az, hogy nem természetes ez? Ha egy politikus válsághelyzetben példásan helytáll, szembeszegülve a világtörténelem talán legperverzebb, legképmutatóbb, legálságosabb hatalmi konglomerációjával, nem nyilvánvaló, hogy le szeretné aratni helytállásának babérjait?

Az is elképzelhető, hogy a népszavazás kiírásának motívumai között ott szerepelt a 2018-as országgyűlési választás, egy népszavazás pedig kifejezetten alkalmas arra, hogy a választóközönséget mozgásban tartsa. De számít-e mindez akkor, amikor nemcsak a magyarság, de az egész európai kultúra megmaradása a tét? Amikor a „no go” zónák, magyarul az államhatalom által már nem vagy alig uralt területek egyre szaporodnak Európa-szerte, a politikai elitben viszont a határozott és kemény fellépés helyett hatalmas a megfelelési kényszer az intoleráns, a demokráciával összeegyeztethetetlen normarendszerüket ránk erőltetni igyekvő jövevények viszonylatában?

Népszavazás után jöhet az alkotmánymódosítás

A népszavazás olyan eszköz, amelynek legitimitását nem lehet a komolyan vétel igényével kétségbe vonni, hiszen erre épül az egész európai politikai berendezkedés. Még a kialakult politikai „újbeszél”, a fősodratú politika lényegkerülő kommunikációja sem nélkülözheti a népakaratra való hivatkozást. A népakarat legközvetlenebb kifejeződése pedig mi más lehet, mint a népszavazás?

Az alkotmánymódosításra – amit a Jobbik javasol –, könnyen rá lehet fogni, hogy ez az elit szintjén megvalósult paktum, ráadásul az eleve módszeresen befeketített Orbán Viktor és a fősodratú nemzetközi sajtó által a 2009-es EP-választáson való debütálása óta neonáciként elkönyvelt Jobbik között. (Bevallom, voltak kétségeim afelől, hogy a néppártosodást célzó fazonigazítás képes-e bármiféle eredményt elérni hatalmas kommunikációs ellenszélben. Nos képes volt. A párt anyaországi társadalmi elutasítottsága jelentősen csökkent, de ez nem jelenti azt, hogy nemzetközi fronton kilátásban lenne bármiféle áttörés akár a formális politika, akár a tömegkommunikáció szintjén.) Egy átütő sikerű népszavazást követően viszont kifejezetten kedvező lenne a politikai konjunktúra alaptörvényi szintjén is rögzíteni a kvótatípusú megoldások elutasítását.

A népszavazás bizonyos mértékig vízválasztónak tekinthető. Aki ebben a kérdésben akár bojkottra, akár távolmaradásra, akár a kvóta elfogadására hív fel, az nettó nemzetáruló. S nem mellesleg az európai ügy elárulója is. Mert ez a népszavazás messze túlmutat önmagán, egy áttörő siker esetén könnyen követőkre találhat. Átütő sikerre pedig van esély. Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés szerint a választók 54 százaléka tervezi, hogy részt vesz a voksolásban, és 90 százalékuk a kvóta elutasítása mellett szavazna. Kicsi a valószínűsége annak, hogy ezek az arányok lényegesen romoljanak. Erről sajnálatos módon a már Európába érkezett másfél millió migráns és az évek vagy évtizedek óta itt élő muszlim milliók gondoskodnak. Nem kétséges, hogy a betolakodók által nap mint nap elkövetett bűncselekményeknek csak töredéke jut el a fősodratú médiához a megannyi beépített szűrő, cenzúra és titkosszolgálati megfélemlítés miatt, de egy része így is eljut. S ez a „kevés” is elég ahhoz, hogy minden józan emberben jogos aggodalmat keltsen nemcsak unokái de saját közeljövőjét illetően is.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
hétfő, 06:27

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.