Uborka- és egyéb zöldséghírek

Nánó Csaba 2016. július 16., 13:51
Uborka- és egyéb zöldséghírek
galéria

Uborkaszezon van a javából. A kulturális intézmények ideiglenesen lehúzták a redőnyöket, a politikusok elvonultak, hogy kipihenjék a semmittevés fáradalmait, a bíróság szabadságon van, az emberek, úgy általában, nyaralni mentek. Ahonnan néhányuk sosem fog visszatérni, elnézve a romániai baleseti statisztikákat. Vége a fociőrületnek is: ahogy egy ismerősöm mondta, az afrikaiak ezúttal is kitettek magukért az Európa-bajnokságon... Így aztán – jobb híján – mindenféle zöldséget összeolvasgat a polgár, mert hát ebben a hőségben filozófiai mélységekbe lemenni úgy sincs igazán kedve... A Brexit ugyan felrázta egy kicsit a nyaraló emberiséget, ám a csoda itt is három napig tartott. A britek angolosan távoztak az Európa-bajnokságról és Európából, sietségükben, ahogy a dal mondja, semmit sem hoztak és semmit sem vittek.

Persze a bulvársajtó, a botrány- és szennylapok, portálok a semmitmondó szövegeket ugyanakkora hévvel harangozzák be és ugyanolyan szenzációnak tálalják, mint az életbevágóan fontos híreket, ettől pedig úgy érezzük, a holtszezonban is ezerrel zajlik az élet. És néhol zajlik is. Például az Egyesült Államokban, ahol lassan a pelenkás csecsemő is fegyvert hord magánál. A vadnyugat legnagyobb rémálma van ismét feljövőben, amikor előbb lőnek, aztán kérdeznek. A rendőrök kinyírnak egy férfit, válaszul közülük lőnek főbe néhányat a polgárok. Később az egyik támadót egy robottal végzik ki a hatóságok – ez már tényleg tiszta Amerika, ahol egyébként nem telik el nap úgy, hogy valaki ne golyó által harapjon fűbe... Ám vannak szelídebb dolgok is a földön. Amelyek mondjuk az éggel kapcsolatosak. Örömmel nyugtáztam, hogy egyik kedvenc rendezőmet, Stanley Kubrickot végre tisztázták a vádak alól. Hogy tudniillik ő rendezte meg – szó szerint – a Holdra szállást. A zseniális rendező lánya megunta már az évtizedek óta tartó szóbeszédet, és nyílt levelet tett közzé, melyben mindenféle célzást elutasít arra nézve, miszerint apja forgatta le egy hollywoodi stúdióban azt a filmet, amely Neil Armstrongot és Buzz Aldrint mutatja, ahogyan az emberiség történetében elsőkként egy idegen égitestre léptek. Az összeesküvés-elméletek alkotóiban egy világ omlott össze – de nem kell félteni őket, konteóból több van, mint csillag az égen.

Visszatérve a focihoz: nem csak az Apollo utasainak van közük a csillagokhoz. Az említett Európa-bajnokság idején valóságos emberkereskedelemnek lehettünk tanúi: napi betevőjét nehezen megkereső halandó számára szinte felfoghatatlan csillagászati összegekért adják-veszik a játékosokat. Ez a műfaj teljesen kiszabadult a józan ész által szabott határok közül, vagyonok cserélnek gazdát azért, mert valaki két egyenest tud rúgni egy labdába. Hol van már Isaura, Kunta-Kinte és a többi szerencsétlen rabszolga, akiket aprópénzért árultak a piacon?

Azért nem minden olyan sötét, mint a világűr vagy Afrika. Egyre világosabb, hogy aki túl akarja élni a betegséget, az messze kerülje el a romániai kórházakat. Tele vannak ugyanis bacilusokkal, viszont kiderült, hatalmas a hiány érzéstelenítőszerekből. És tegyük hozzá, altatóorvosokból is. Meg úgy általában orvosokból. Az egészségügy zuhanórepülésben húz el mellettünk, de ha szerencsések vagyunk, még akár a gyógyítás folyamatát is túlélhetjük. Mindeközben, ahogyan Virág elvtárs is megmondta Pelikánnak, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. A NATO ott ólálkodik az oroszok kapujában – jó fél évszázada, amikor a helyzet a fordítottja volt, és a szovjetek lestek be Kubából az új világba, majdnem háború lett a vége.

Uborkaszezon ide vagy oda, a zöldségekkel sem érdemes viccelni. Ha esik az eső, azért drágulnak, ha meg süt a Nap, azért. De vigasztaljon bennünket a tudat – szezonális hír ez is –, hogy a Föld legrégibb piramisa, ahogyan egy obskúrus portálon megjelent, magyar! Úgyhogy talpra, míg tart a nyár. És a zöldségszezon…

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.