Iancu ökrös szekere

Nánó Csaba 2016. november 19., 20:31
Iancu ökrös szekere
galéria

Az emberek természetére, egyéniségére általában jellemző, kiket választanak maguknak példaképnek, hősnek, vezércsillaguknak. Korszakonként változnak a jó példák, minden korosztály másban találja meg a követendő példát.

Ma már mosolyogva gondolok vissza lázadó kamaszkoromra, amikor olyanokra néztem fel – nyilván a kor, illetve akkoriban kezembe került olvasmányok hatására is –, mint Mao Ce-tung, Che Guevara, Marx, és egyszerre véltem követendő példának József Attila, Buddha, Mohamed próféta, nagyapám, John Lennon és Jézus életművét. De hát egy 14–15 éves emberkének számtalan magyarázata lehet a tévelygésre, és olyankor még nagy esélye van arra, hogy kigyógyuljon a hülyeségből. Némileg menti a helyzetet, hogy legtébolyultabb pillanataimban sem jutott eszembe példaképként vagy hősként tekinteni a tömeggyilkos Hitlerre, Sztálinra és a hozzájuk hasonló „nagyságokra”. Persze, ebből az egyvelegből kevesen mentek át az idő rostáján, lassan letisztult a kép, és talán nagyapám példája maradt kikezdhetetlen az idő forgatagában.

Ne válasszunk magunknak csillagot? – kérdezte Petőfi lelkesen még a forradalom előtt szerelmétől, miközben a négyökrös szekér a lelket is kirázta az álmodozó párból. És, mint oly sok egzaltált fiatal lélek, választottak…

És ballag a román parlament ökrös szekere is. Bár nem tinédzserek és széplelkű költők üldögélnek rajta, csillagot, példaképet választottak ők is maguknak. De még milyent! Egy bolyongó csillagot a nemzet idoljának, amelynek fénye már életében megfakult. A régi-új és immár törvénybe iktatott hős, Avram Iancu. Bezzeg honatyáink alatt hiába fut egy rozoga szekér, az eszüket nem rázza helyre. Döcögni döcögnek, ám minduntalan a nem kívánt, kiábrándító irányba. Akárcsak költőnk versében, az ökrök lassacskán ballagnak. Egyre távolodva a valóságtól.

Már az is gyanakvásra ad okot, hogy egyáltalán minek kell törvénybe iktatni, hogy valaki hős volt vagy sem. És egyáltalán hogyan lehet ezt eldönteni 170 év távlatából? Amikor minden körülmény más volt, mint ma. Egy nemzetnek nem törvény által kimondott hősökre van szüksége, hanem olyanokra, akik a lelkükben élnek. Akire parancs nélkül is felnéznek.

Az emberek megítélése körülmények és nézőpontok kérdése. Ha a románoknak hős, a magyaroknak Avram Iancu mai szemmel nézve sok szempontból terrorista volt. Ártatlan emberek ezreinek halála szárad a lelkén, hiszen az 1848–49-es szabadságharc idején a Magyarország és Erdély uniója ellen fellázadt románok mintegy 7500–8500 magyart mészároltak le rajtaütésszerűen, ezzel megváltoztatva Dél-Erdély etnikai összetételét. Józanul mérlegelve Iancu, a „havasok királya”, népirtó, háborús bűnös volt. Vagy lett volna, ha netán kortársunk.     

A demokrácia alapszabálya: a többség dönt. De nem mindegy, ezzel kinek az érzelmeit tapossa a sárba. Ha a döntést valamiféle üzenetnek vesszük, akkor azonnal kibújik a szög a zsákból, hiszen Iancu politikai diskurzusa nagyjából a „verjétek fejbe a magyarokat” címet viselhetné. Őt az utókor tette valamiféle Superman és Batman keverékké a csőcselék szemében. Holott már életében sem tekintett rá minden pályatársa úgy, mint a nemzet megmentőjére. Persze, akik a román történészek könyvein nőttek fel, Avram Iancut népdalokból és a Megéneklünk Románia borzalmas nacionalista propagandájából ismerik, azok számára a döntés helyességéhez nem fér kétség. Pedig Iancutól egy idő után – megelégelve a számtalan gyilkosságot – még eszmetársai is elfordultak. Végül elborult elmével a havasokban faluról falura kóborolva talált rá a végzet.

Elvártuk volna, hogy képviselőink legalább a látszat kedvéért fellázadjanak a hőssé avatás ellen. Nem tették. És mi sem fogunk kivonulni az utcára. A négyökrös szekér döcög tovább. Sok-sok ökörrel a nyomában…

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.