Visy László heti ajánlója

2016. szeptember 29., 12:15

Visy László első riportját negyven évvel ezelőtt készítette. 1978-tól a közmédiában, a Kossuth Rádió Szombat délelőtt műsorának riportereként találkozhattak vele a hallgatók. Később a Krónika műsorvezetőjeként, ő adott hírt először a romániai forradalom kitöréséről. A Petőfi Rádió Csúcsforgalom című autós magazinját sok éven át vezette. Amellett, hogy több műsorban, változatos műfajokban is kipróbálhatta magát, ízig-vérig riporter maradt.

Visy László heti ajánlója
galéria


Hétfőn a Déli harangszó egy nagyon rövid, de annál figyelemre méltóbb műsor. Rádiótörténeti szempontból is értékes, hároméves volt a Magyar Rádió, amikor először közvetítettek délben élő műsort az Egyetemi templomból. Tizenhat éve naponta más-más település harangja szerepel. A helytörténeti adalékok és a harangzúgás együtt az adott hely „névjegye”. A Kárpát-medence harangjainak hangját immár több ezer felvétel őrzi, felbecsülhetetlen érték ez a gyűjtemény (Október 3., hétfő, Kossuth Rádió, 13.00).

Kedden és a hét öt napján érdemes a Hely című műsort meghallgatni. Farkas Erika vérbeli riporter: láttat, benne él az adott szituációban, humora, munkabírása lebilincselő. Gyakran hallatszik a hangján, hogy mosolyog, ez manapság üdítő kuriózum, ami alkalmas arra, hogy megnyissa a hallgatók fülét és szívét (Október 4., kedd, Kossuth Rádió, 12.07).

Szerda este televíziót nézek; a Szabadság tér ’56 a történelmi előzményeket, a hátteret korszerű képi világgal mutatja be. Ezt a mindannyiunk számára nagyon fontos ügyet korszerű díszlettel és formavilággal hozzák közel a nézőkhöz (Október 5., szerda, Duna, 21.50). A Szamárköhögés című magyar filmcselekménye szintén 1956-ban játszódik, a főszerepeket színészóriásaink alakítják Törőcsik Mari és Garas Dezső (Október 5., szerda, Duna, 22.45).

Csütörtökön és minden hétköznap, a Napközben adásait érdemes meghallgatni. Arról szól, ami az embereket érdekli, aktuális, és az a legnagyobb előnye, hogy amit közvetít, az a hétköznapi életben közvetlenül hasznosítható. Banner Géza műsorvezető könnyed, laza és eredendően kedves hangvétele magával ragadó (Október 6., csütörtök, Kossuth Rádió, 10.00).

Pénteken reggel ne mulasszák el a nemrégiben indult kulturális csatornán A magyar Golgota –Aradi emlékhelyeken Katona Tamással  műsorát, ami különleges és a nemzeti gyásznaphoz valóban méltó program (Október 7., péntek, M5 10.20).

Szombaton a Vers napról napra hiánypótló volta miatt is érdeklődésre tarthat számot. Régen gyakrabban találkozhattunk versekkel a lapok versrovatában is, manapság viszont alig van rá alkalom. A felvételeken kiváló színészek szavalják vagy maguk a költők mondják el verseiket. A szavakon átsugárzik az előadó személyisége, s ez megtöbbszörözi az előadott szöveg értékét (Október 8., szombat, Kossuth Rádió, 21.55).

vasárnap az éjszakai Rádiószínházban Dragomán György: A fehér király című regényéből készült remek hangjáték befejező részét hallgathatják meg Gothár Péter rendezésében (Október 9., vasárnap, Kossuth,  2.03).

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.