Több mint százéves Caresse Crosby találmánya, a melltartó

Kádár Hanga 2016. május 04., 21:19 utolsó módosítás: 2016. május 04., 21:20

Sokszor gyűlölik a hölgyek a lecsúszó pántokat, a kényelmetlen merevítőket, a kikapcsolódó csatokat, de még mindig jobb így, mint a fullasztó fűzőben lehetett. Az idén 106 éves melltartó történetét tekintjük át.

Több mint százéves Caresse Crosby találmánya, a melltartó
galéria

A huszadik század előtt még szűk fűzőkbe préselték magukat a hölgyek, a megemelt, dús keblek és a karcsú derék alapkellékei voltak a viktoriánus-kori női ideálnak. A fűzők váza nagyrészt fémből készült – az első világháború során azonban minden használható fémkelléket bevontak lőszerek és egyéb katonai felszerelések készítésére, 1917-ben pedig fel is kérték az amerikai női állampolgárokat, hogy ne vásároljanak több korzettet. Ennek a pillanatnak köszönhetően az amerikai fémipar vezetői mellett a nők is fellélegeztek.

A fűző szorításától a keblek szabadságáig

A legelső „melltartó” még az ókori Görögországban készült, amikor a nők széles gyapjúszalaggal vagy lenvászonnal tekerték körbe egész mellkasukat, hogy eltakarják a kebleket – írja az OZY magazin. A fűzők az 1500-as évek elején jelentek meg, és elég hamar kötelező viseletté váltak Nyugaton, elsősorban a felső-és középosztálybeli hölgyek számára.

A korzettdivat gyors elterjedésével egyidőben az orvosok tiltakozni kezdtek a kényelmetlen kiegészítő viselése ellen, az ugyanis gyakran légszomjhoz, ájuláshoz és izomsorvadáshoz vezetett. A korai feministák is támadták a fűző kötelező viselésének ötletét, mondván, hogy ezzel fizikailag és szimbolikusan is korlátozták a nők társadalmi státuszát.

Az első modern melltartót Caresse Crosby szabadalmaztatta 1910-ben az Amerikai Egyesült Államokban. A Mary Phelps Jacob néven született nő első báljára készülve felvette a szoros fűzőt, de a felső csipkézett része kibújt az estélyi ruha alól. „Halcsontból és rózsaszín kötélből készült, dobozszerű páncélnak” írta le a kiegészítőt, és esze ágában sem volt viselni. „Hozz nekem két zsebkendőt és néhány rózsaszín szalagot” – szólt a komornájának, és az említett anyagokból, szolgálója segítségével varrt magának egy egyszerű melltartót. Az esti bál során Crosby és találmánya lett a fő pletykatéma, a fiatal lányok pedig megkérték, hogy varrjon nekik is melltartót. 1914-ben Caresse saját üzletet indított.

Ipari méretekben

Eleinte mindegyik darab ugyanolyan típusú és méretű volt, viszont rugalmas anyagból készültek, hogy a test formái után alakulhassanak. Az A-, B-, C- és D-kosártípusokat az 1920-as években alakították ki, majd a Vogue trendjeinek köszönhetően divatba jött a melleket leszorító, ún. bandeau-melltartó, amelynek korszerűsített változatait ma is gyakran viselik.

Az 1930-as években beindult a melltartóipar: rugalmas pántokkal és párnázott kosarakkal újítottak a készítők. Az első horogkapcsos és push-up fehérneműket Frederick Mellingernek köszönhetjük, három évtizeddel később pedig az első sportmelltartókat is piacra dobták. Mára bonyolódott a számozási rendszer, majdnem minden lehetséges melltípust figyelembe vettek a készítők, aminek köszönhetően mára Európában a nők csaknem 95 százaléka visel melltartót.

„Szabadságot a mellbimbóknak!”

Rudolf Kristian Albert Broby-Johansen dán divattörténész szerint azonban ez a fehérnemű is hamarosan ugyanarra a sorsra jut majd, mint fűzőelődje, ugyanis sokan kényelmetlennek és egészségtelennek tartják, mások szerint ugyanolyan kötelezővé vált, takaró ruhadarab, mint amilyen a korzett volt a maga korában. A prűd Amerikában elindult FreeTheNipple (Szabadítsd fel a mellbimbót) mozgalom is egyre népszerűbbé válik, amelynek követői a női mellbimbók „megbélyegzése” ellen harcolnak: a mozgalom lényege, hogy ne legyen különbség a férfi és női mellek ábrázolásának szabályozásában. A kampányban résztvevők azt szeretnék elérni, hogy a társadalom többé ne tekintsen pusztán szexuális objektumokként a női mellekre. Sérelmezik, hogy sok helyen cenzúrázzák azokat a képeket, amelyeken fedetlen női keblek is láthatók, még akkor is, ha történetesen egy gyermek szoptatását ábrázolják. A Free the Nipple mozgalom elsősorban a közösségi médián keresztül szerveződik, és számos celeb is mögé állt, mint Miley Cyrus vagy Rihanna.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.