Gellért András músorajánlója

2016. július 28., 07:59

Gellért András 1984-ben kezdte pályafutását a közmédiában, a Petőfi Rádió Tini Tonik, Ötödik sebesség és Táskarádió című műsoraiban, később pedig a Kossuth Rádióban a Magyarországról jövök szerkesztő-riportere és műsorvezetője volt. Az utóbbi hat évben a Metro klubtól a Szigetig - a magyar beat és rock történetének kiemelkedő szereplőit és együtteseit bemutató portrésorozat fűződik a nevéhez, továbbá egyik készítője a Tér-Idő tudományos-ismeretterjesztő adásnak is.


 
Gellért András músorajánlója
galéria

Hétfőn a Cseke Eszter és S. Takács András által készített remek sorozat az On the Spot: 9 hónap alatt a Föld körül bálnákkal foglakozó epizódját ajánlom. Évek óta figyelem a két tehetséges fiatal munkáit, dokumentumsorozatuk kiemelkedő színvonalú. (Duna 23.15). Ugyancsak hétfőn a Bartók Rádió dzsesszkoncertek sorozatában Vasvári Pálra emlékeznek. A közelmúltban elhunyt, kiváló zenészhez a személyes ismeretség emlékei is kötnek (00.07).

Kedden a Tetten ért szavak című nyelvművelő műsort követem figyelemmel. Balázs Gézát több mint húsz éve ismerem, tanított is korábban, műveltségének sokrétűségével, szellemességével teszi érdekessé az átadott tudásanyagot (Kossuth Rádió 20.25).

Szerdán a Raul Wallenberg 100 éve született című, 2012-ben készült filmet ajánlom a televíziónézők figyelmébe. A közelmúltban a Benczúr utcában járva, Holokauszt Emlékközpontnak is helyet adó épület oldalán megnéztem a hős svéd diplomata és az általa megmentettek tiszteletére kihelyezett emléktáblát (Duna World 18.50). A ménesgazda című filmet szintén beterveztem erre a napra, Kovács András 1978-as filmjének főszereplője Madaras József, és a karizmatikus színésszel korábban magam is készíthettem interjút (Duna 21.25).

Csütörtökre szintén két filmet néztem ki: A magas szőke+két szőke című francia vígjáték elsősorban a főszereplő Pierre Richard miatt érdekel. A francia színészt egyszerre tartom bájosnak és sármosnak, de valójában játékos és gyermeki lelki alkata miatt vált igazán rokonszenvessé számomra. Magánélete is érdekes, \"lakása\" egy Szajnán horgonyzó hajón van. (Duna 21.35)

Pénteken az esti Rádiószínház Mi a szerelemműsorát követem figyelemmel. A magyar írók szerelemről írt novelláit bemutató sorozat befejező darabját, Tersánszky Józsi Jenő: Barbara szerelme című novellájából készült rádiójáték egy korszak hű lenyomata (Kossuth Rádió 22.30).

Szombat estére, kivételesen, egy akciófilmet ajánlok, olykor szüksége van az embernek ilyen jellegű, könnyed kikapcsolódásra. A Mission Impossible alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmünket a hétköznapok gondjairól (Duna 22.10).

Vasárnap délutánra élek a lehetőséggel, hogy a saját műsoromat is ajánlhatom. A hat éve futó a Metro klubtól a Szigetig 243. adása Földvári Gergely dzsesszzongoristáról szól, aki egy óceánjárón szórakoztatja a közönségét (Kossuth Rádió 16.30).

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.