Fiatalos indulás: kezdődik a Liga 1

Somogyi Botond 2016. július 28., 08:49

Kezdődik a román labdarúgó-bajnokság 2016–2017-es szezonja, amely a román ifi-válogatottak érdekeit figyelembe véve egy újdonságot tartalmaz. Kérdés, hogy az új jogszabály meddig marad érvényben, és a csapatok hogyan alkalmazkodnak hozzá.

Fiatalos indulás: kezdődik a Liga 1
galéria

A hagyományos Szuperkupa döntőjével kezdődött a 2016-2017-es román labdarúgó-bajnokság idénye. A kolozsvári Cluj Arenában rendezett összecsapáson a májusban román kupát nyert CFR, valamint az elmúlt szezonban története során első bajnoki címét nyert Astra mérte össze tudását. A giurgiui együttes pedig ott kezdte az új idényt, ahol a tavalyit abbahagyta: újabb trófeát akaszthatott a már meglevő mellé. Bár Marius Şumudică edző felfüggesztését töltötte, és csupán a VIP-páholyban foglalhatott helyet, a csapat legjobb játékosa pedig, a franciaországi Európa-bajnokságon megsérült Denis Alibec hiányzott, az Astra nem vallott szégyent. Az első félidőben a fellegvári együttes fölé kerekedett, ám igazán veszélyes gólhelyzetet nem tudott kialakítani. A második félidőben változott a játék képe, és ez elsősorban az óriási esőnek köszönhető, amely az egész stadiont eláztatta. Igaz, a mérkőzés előtt és az első félidőben is esett, ám a második 45 percben egy igazi felhőszakadásnak lehetett tanúja a mintegy tízezer néző, valamint a játékosok, akik a szinte medencévé változott gyepen alig tudták magukat egyensúlyban tartani. Egyesek szerint a mérkőzést meg kellett volna állítani, hogy a vizet a pályáról valamilyen módon eltávolítsák, ám erre nem volt meg a megfelelő személyzet. A víziparádé tehát folytatódott, és Kovács István bíró mellett a szurkolók is már a 11-es rúgásokon gondolkodhattak, amikor lefújás előtt egy szerencsétlen kolozsvári hazaadás következtében a labda megállt a tócsában, az ezt követő kavarodást pedig az Astra használta ki: William de Amorim gólja azt jelentette, hogy a CFR padjára idén nyáron visszatérő Vasile Miriuţă edző egy újabb vasutas-trófea megnyerése nélkül indítja útjára a kolozsvári csapatot.

Kellett egy trófea

Nem maradhatott viszont trófea nélkül a Becali által támogatott FCSB, amely a legutóbbi idényben sem a bajnokságot, sem a kupát nem tudta elhódítani. Ezért megnyerették vele a Liga-kupát, amelyet a Szuperkupa után, vasárnap este rendeztek a bukaresti Nemzeti Arenában. A sűrű program miatt a tavalyi idény végéről elhalasztott döntőt a bukaresti csapat „házi bírója”, Marius Avram fújta, akivel a statisztikák szerint a FCSB 2012 óta veretlen. A bíró ugyanis, miután a Concordia Chiajna a 88. percben egyenlített, és hosszabbításra mentette a találkozót, a lefújás előtt tíz perccel büntetőt ítélt Muniru betörésénél, majd esésénél. A CFR-t is megjárt középpályás is elismerte: rájátszott az esetre.

„Nem egy nagy ügy, várható volt.” „Megadták az alaphangot az újabb bajnokságra.” „Amúgy sem jelentős ez a trófea” – vigasztalták magukat a FCSB ellen szurkolók a közösségi portálokon. És való igaz, a Liga-kupát mindössze két éve iktatták be a hazai labdarúgó-bajnokság programjába a tévéközvetítésekkel kapcsolatos szponzorizálás miatt.

Kik közül lehet válogatni?

A bajnokság különben pénteken kezdődik a Voluntari–Viitorul összecsapással, szombaton pedig már igazi rangadóra kerül sor: a bukaresti Dinamo az Astra otthonában lép pályára. A kedélyeket azonban felborzolta egy, a tavalyi szezonban elfogadott jogszabály, amely az új idényben lép érvénybe, s amely igencsak megnehezíti a klubok amúgy is nehéz helyzetét. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) korábbi döntése értelmében a 2016–2017-es szezonban minden egyes Liga 1-ben szereplő csapatnak kötelező módon szerepeltetnie kell – a bajnoki mérkőzések teljes időtartama alatt – egy U21-es játékost. A fiatalnak nem kell feltétlenül a nemzeti válogatott tagjának lennie, de 21 év alattinak kell lennie és a nemzeti válogatottnak a rendelkezésére kell állnia. A jogszabályt az FRF Végrehajtó Bizottsága azért léptette érvénybe, mert Románia ifjúsági válogatottjai rendre gyenge eredményeket érnek el, a szövetségi kapitányok pedig arra panaszkodnak, hogy a bajnokságban nincsenek olyan fiatalok, akik közül válogathatnának.

A szabály nemcsak az első­osztályra, hanem az alsóbb osztályokra is vonatkozik, ott azonban szigorúbb előírásoknak kell megfelelniük a csapatoknak. A második ligában három U21-es játékosnak kell a kezdő tizenegyben szerepelnie, a harmadik vonalba beiratkozott csapatoknál pedig három U19-es fiatalnak. „Ellene szavaztam, mert nem értettem egyet a tervezettel – nyilatkozta a CSMS Iaşi klubot képviselő Florin Prunea, aki az FRF Végrehajtó Bizottságának egyik tagja. – A keretünkben több 17–18 éves játékos is szerepel, ám egyik sincs felkészülve arra, hogy az elsőosztályban szerepeljen. Ez a döntés egyértelműen a Liga 1 színvonalának az újabb gyengülését fogja eredményezni.”

A jogszabály különben eredetileg nem volt ennyire szigorú. Az elképzelés szerint a tévés jogdíjakból a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elkülönített volna egy 3 millió eurónyi összeget, amelyet azok között a csapatok között osztott volna ki, amelyek elfogadják a szabályt, és aszerint játszanak a bajnokságban. A végső döntés alkalmával azonban a szigorúbb változat került megszavazásra. Ezt pedig a hét végén startoló bajnokságban résztvevő klubok vezetősége erősen kifogásolja, és keresi azokat a kiskapukat, amelyekkel áthidalhatja a fennálló nehézségeket, vagy egyszerűen igyekszik jobb belátásra bírni az FRF-t, esetleg kikényszeríteni egy kevésbé szigorú rendeletet.

Valeriu Iftime, a Botoşani tulajdonosa egyike azon kevés klubvezetőknek, akik támogatják az ötletet: „nem kellene megfutamodnunk az ötlet elől, amelyet most próbálnak meghonosítani az U21-es játékosok bevonásával kapcsolatban. Beteg a román futball, és valamit kell tenni azért, hogy változtassunk. Az egyik javaslat ez lehet, bár nem tudom, hogy a legjobb-e” – nyilatkozta Iftime.

A FCSB és az Astra az esélyes

A bajnokságban holnap startoló csapatok játékospolitikája a szigorodó szabályok ellenére nem változott lényegesen, bár több klub is igyekezett „beszerezni” egy-két fiatalt. Az átigazolási szezon azonban csupán nemrég kezdődött: az augusztus 31-én záruló időszakban számos klub kerete erősödhet vagy gyengülhet meg. A fogadóirodáknál – a franciaországi Eb után – tovább folyik az élet: mindazok, akik a 2016–2017-es szezon végén a FCSB-t látják győztesnek, csak kevés pénzzel lesznek gazdagabbak, hiszen továbbra is a bukaresti csapat a favorit a bajnoki cím elnyerésére. Őt követi az Astra, a Dinamo, a Pandúrok, valamint a Marosvásárhely és a CFR, ez utóbbi kettőtől – anyagi kötelezettségek megszegése miatt – az idei szezonban 6 pontot vontak le.

CFR: ismét Vasile Miriuţă az edző

Visszatért a kolozsvári együtteshez Vasile Miriuţă (portrénkon), aki 2014 őszén hagyta el a vasutas csapatot, miután az hónapokig nem fizette a szakembert. Miriuţă ezt követően a Győri ETO labdarúgó-csapat edzője lett, ám a Rába parti együttesnél is anyagi gondok adódtak, ezért 2015 tavaszán onnan is távozni kényszerült. Az egykori magyar válogatott játékos ismét nem választott jól, hiszen a marosvásárhelyi ASA-nál próbált szerencsét, rövid idő után azonban a Maros partjáról is távozott – ugyancsak anyagi gondok miatt. Tavaly a németországi Energie Cottbus csapat irányítását vette át, onnan érkezett vissza a Fellegvárra, ahol a csapat körüli gondok továbbra sem oldódtak meg, sőt. Pászkány Árpád volt (és sokak szerint jelenlegi) tulajdonos, valamint Iuliu Mureşan klubelnök ellen a DIICOT többek között pénzmosás és sikkasztás vádjával indított eljárást, aminek következtében az utóbbi lemondott posztjáról. Miriuţă azonban mégis vállalta az újabb kihívást, aminek elsősorban a szurkolók örvendenek, hiszen a keménykezű és szókimondó edző idejében a vasutasok meggyőzően játszottak. Nem hiába reménykednek egyesek, hogy a jelenleg rendelkezésre álló kerettel a máramarosi származású szakember idén is – ha semmi nem jön közbe – kiváló eredményt fog elérni. 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport